„Meghatóak, tempósak, viccesek, erőszakosak, izgalmasak, borzalmasak és reményt keltőek” - többek között ezekkel a szavakkal jellemezte a zsűri elnöke, Mary Beard klasszika-filológus, ókortörténész a kiválasztott műveket. A Booker-díjra a világ bármely részén élő szerzők olyan, 2025 októbere és 2026 szeptembere között megjelent alkotásait lehet nevezni, amelyek Nagy-Britanniában és/vagy Írországban is elérhetőek, angol nyelven. A nyertest 50 ezer fonttal és az Iris Murdochról elnevezett Iris-trófeával jutalmazzák.
„Meggyőződésünk, hogy ezeket a könyveket nem képes reprodukálni a mesterséges intelligencia; ízig-vérig emberi alkotások, ahogyan a megélt tapasztalatokról szólnak, és ahogyan eligazodnak bennük”
– idézte a BBC Raymond Antrobus brit költőt, a zsűri tagját. A Londonban kihirdetett jelöltek névsoráról a zsűri háromórás tanácskozás után döntött. A shortlisten szerepel Marlon James The Disappeares című műve, amely a 80-as évek Jamaicájában játszódik és egy ellenséges közegben élő, meleg férfiakból álló közösséget mutat be. A listán szerepel továbbá Douglas Stuard John of John című regénye, amely egy skót szigeten élő családról szól. James 2015-ben nyerte el a Booker-díjat Hét gyilkosság rövid története (A Brief History of Seven Killings) című kötetével, Stuart pedig 2020-ban Shuggie Bain című első regényével. A korábbi években csupán négy író nyerte el kétszer is a díjat: J. M. Coetzee, Peter Carey, Hilary Mantel és Margaret Atwood.
A shortlisten szerepel továbbá a Pulitzer-díjas amerikai Elizabeth Strout a The Things We Never Say című regényével, amelynek szereplői ismét szülőföldje, New England lakói. Szintén döntős Rebecca Perry a középkortól napjainkig ívelő May We Feed the King című első regénye, a 81 éves M. John Harrison a The End of Everything című, közeli jövőben játszódó posztapokaliptikus regénye és Luke Kennard szatírikus regénye, a Black Bag.
Az elmúlt 10 évben most fordult elő csupán második alkalommal, hogy több férfi író képviselteti magát a shortlisten, mint nő. Ezt a Pulp zenekar frontembere és a zsűri egyik tagja, Jarvis Cocker is megjegyezte. Véleménye szerint ez „meglepő, mert általánosságban véve a férfiak által írt könyvek nem voltak olyan jók, mint a nők által írtak” – idézte szavait a Guardian.
Az 1969-ben alapított Booker-díj tavalyi nyertese a magyar-brit író, David Szalay Test című regénye volt. Az idei Ünnepi Könyvhét vendégeként felidézte, a kötet megírása számára önbizalomerősítő folyamat volt.
Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten
