Kispesten alighanem pezsgőt bontottak 1996 őszén, amikor megtudták, hogy a francia harmadik ligás Olympique Nimes lesz a Honvéd ellenfele a Kupagyőztesek Európa-kupája első fordulójában. Aztán Török Péter edző elment megnézni az ellenfelet, és meglehetősen gondterhelten tért haza, jóllehet az ismeretlen vetélytárs egyáltalán nem remekelt a bajnokságban: a szezon végén a tizenhatodik helyen kötött ki a harmadosztály B csoportjában.
A KEK-be viszont úgy került, hogy az első harmadvonalas együttes volt, amely a francia kupadöntőbe jutott. Az élvonal csapatai közül kiejtette a St. Étienne-t (3-1), a Strasbourgot (3-2, kétszer negyedórás hosszabbítás után), majd az elődöntőben, 21 366 mámoros néző előtt, a Montpellier-t (1-0). A döntőben 2-1-re kikapott az Auxerre-től – Lilian Laslandes a 88. percben fejelte a győztes gólt a Parc des Princes-ben –, de mivel a nyertes elhódította a francia bajnoki címet is, a finalista Nimes benevezhetett Európára.
A Kispest-Honvéd a BVSC-t múlta felül a Magyar Kupa kétmérkőzéses döntőjében, amelynek első találkozóján a Bognár Györgyöt, Dárdai Pált, Vincze Istvánt felvonultató BVSC 1-0-ra nyert, majd a Bozsik stadionban rendezett visszavágón a 87. percig tartotta a gól nélküli döntetlent. Tartotta? Vincze kicselezte már a honvédek Vezérét, a kispesti kapust is, majd a kapufára gurított...
Aztán a véghajrában Piroska Attila és Árgyelán János is felnyitotta a sorompót, a levitézlettnek látszó hazai huszárok az összesítésben 2-1-re fordítottak a zuglói Vasutas ellen. Utóbb nem feltétlenül örültek neki.
Mert a KEK-ben egyenesen kálváriát jártak. Nigériai légiósukat, Philip Tarlue-t – van-e, ki e nevet nem ösmeri? – a 44. percben, 0-0-nál kiállította Richard O’Hanlon ír játékvezető. Ez megpecsételte a Honvéd sorsát Nimes-ben, mert már addig is meghökkentően kiegyenlített játék folyt.
Helyesebben: addig az folyt.
Majd a szünet után a Nimes lefutballozta a sajnálatosan hátrányos helyzetű Honvédot. Cyril Jeunechamp góljára még válaszolt Tóth Mihály – akinek névrokona vb-döntőt játszott 1954-ben –, ám a két Antoine, Préget és Di Fraya megmozdulását már nem tudta ellensúlyozni a korlátozott kvalitású kispesti alakulat (3:1).
Az utóbbi két gól előkészítője a mezőny legjobbja, az akkor már harminchat éves Mehmed Baždarević volt, aki 54-szer szerepelt a jugoszláv válogatottban, és játszott a Videoton ellen az UEFA-kupa 1985-ös elődöntőjében a Željezničar csapatában (3-1, 1-2, a döntőt a fehérvári együttes vívta a Real Madriddal, nem az anoNimes-mel). A középpályás 1987-től a Sochaux-ban futballozott – 308 bajnoki mérkőzésen lépett pályára –, majd 1996-ban a Nimes-hez igazolt levezetni.
A Honvéd ellen nem csupán ő villogott. „Olyannyira eltűntek a különbségek – írta a Nemzeti Sport –, hogy bizony ismét tudatosítania kellett magában az embernek: egy harmadik ligás francia gárda bármikor jól megállná a helyét a magyar NB I-ben.”
A lap hozzátette: „Minden egyes Kispest-játékosnak illenék rádöbbennie arra, hogy kedv, motiváció, erő és akarat hiányában ezt a sportágat kizárólag amatőr szinten szabad űzni. Úgy, ahogyan a nimes-i labdarúgók zöme teszi…”
A Libération című francia lap persze egészen másként tálalta a történteket: „Igazi kupamérkőzés volt, tele érzelemmel, kitartással és feszültséggel. A kétségbeejtően gyéren látogatott Stade des Costiéres-ben (7948 néző látta a helyszínen a találkozót – a szerk.) a Nimes labdarúgói a National 1-ben nyújtott gyenge teljesítményük ellenére mindent beleadtak. Játékosai gátlások nélkül futballoztak, néha elhibázták az utolsó passzt, de soha nem feledkeztek meg arról, hogy a győzelmet a vágy, az akaraterő és a szenvedély aratja.”
Papíron két osztály volt „ide”, a valóságban két gól különbség „oda”.
Kispesten azt remélték, a visszavágón tényleg revans lesz. Nem lett. A – nem kis túlzással –„Nimes Maradonájaként” emlegetett Di Fraya nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta: „Budapesten is hasonló kimenetel várható. Továbbjutásunkat nem fenyegeti veszély, jobbak vagyunk a Kispest-Honvédnál.”
Ez 1996. szeptember 26-án – éppen harminc évvel ezelőtt – már az első félidőben (tört) fényesen bebizonyosodott. A Bozsik stadionban Di Fraya két gólpasszt adott, előbb Johnny Eckernek, majd Éric Sabinnek. A 38. percben 2-0, az összesítésben 5-1 volt a francia harmadik vonal javára… Nem mondanám, hogy Piroska szépített, legfeljebb változtatott valamit a keserű eredményen (1-2, zusammen 2-5).
Csontos Róbert az Esti Hírlapban ezzel a címmel számolt be a gyalázatról: „Taccsra téve”. Török edző lemondott. A hét végén, a Siófok elleni NB I-es találkozón már Bicskei Bertalan irányította a Honvédot. A kispestiek 4-0-ra győztek; képzeljük, mennyit kapott volna a Nimes-től a Siófok.
A francia csapat mindmáig először és utoljára ment egy fordulót bármelyik európai klubtornán. Előtte az UEFA-kupában kiesett a Setubal (0-1, 2-1), majd a Grasshoppers ellen (1-2, 1-2). Ez 1971-ben és 1972-ben, a klub két kiemelkedően legjobb évében történt, amikor a Nimes előbb negyedik, majd – az Olympique Marseille mögött – második volt a francia első osztályban.
A KEK-ben 1996-ban csak az első körön jutott túl, a másodikban kiesett a stockholmi AIK-val szemben (1-3, 1-0). De a Honvédot az erdőbe küldte. Az őserdőbe. A Kispest elleni párharcai a szintén 1996-ban a Pesti Színházban bemutatott Dés László–Geszti Péter-musicalt, A dzsungel könyvét idézték.
Abban is beindult a pofonofon.
KISPEST-HONVÉD–NIMES 1-2 (0-2)
KEK-mérkőzés, 1996. szeptember 26., Bozsik-stadion, 6000 néző. Jv.: Antonov (moldovai).
Kispest-Honvéd: Vezér – Plókai, Hungler, Gabala – Dubecz, Forrai (Kovács Béla, 35. perc), Urbányi (Kabát, 46.), Bárányos, Piroska – Jovanovics (Ghinda, 71.), Tóth Mihály.
Nimes: Karwat – Touron, Ecker, Préget, Jeunechamp – Belbey, Baždarević, Di Fraya, Vosalho (Zugna, 65.) – Sabin (Auffret, 78.), Marx (Meilhac, 71.).
Gól: Ecker (6.), Sabin (38.), Piroska (61.).
