Paul Laporte 2018-ban az internetet böngészte, amikor egy müncheni galéria digitalizált iratai között felismerte dédanyja, Sofie Heilbronner nevét és aláírását. Innen indult el az a kutatás, amelynek végén Albert Lang csaknem két méter széles, 1892-ben festett A zene (Árkádiai jelenet) című képe augusztusban visszakerült a családhoz.
Heilbronner egy jómódú müncheni zsidó bankárcsalád tagja volt. Férje, Hugo Heilbronner halála után ő maradt a családi vagyon és műgyűjtemény tulajdonosa. A náci rendszer fokozatosan megfosztotta javaitól, ő pedig 1938-ban az Egyesült Államokba menekült.
Ingóságait és gyűjteményének egy részét ládákba csomagoltatta, hogy New Yorkba szállítsák. A szállítmány azonban sosem érkezett meg: a német hatóságok lefoglalták, tartalmának jelentős részét pedig 1943-ban Berlinben elárverezték.
Albert Lang festményének pontos útja ennél homályosabb.
A bajor provenienciakutatás megállapította, hogy a kép Heilbronner tulajdonában volt, és a náci üldöztetés következtében került ki a birtokából. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy maga a festmény is a lefoglalt amerikai szállítmányban volt. A Washington Post szerint Heilbronner már 1936-ban és 1938-ban is megpróbálta eladni.
A mű háború utáni története sem kevésbé különös. Egy korábbi amerikai katonai barakkból kialakított müncheni raktárba került, majd 1955-ben a Bajor Állami Vagyonkezelési és Jóvátételi Hivatal közvetítésével a Bayerische Staatsgemäldesammlungen gyűjteményébe jutott. A mű eredete évtizedeken át tisztázatlan maradt.
A Bajor Állami Festménygyűjtemények 2015-ben jelentették be a Lost Art adatbázisban mint feltehetően a náci üldöztetés következtében elvesztett műtárgyat. A 2020-ban megindított részletes provenienciakutatás során a müncheni Galerie Heinemann és Galerie Hugo Helbing fennmaradt iratai szolgáltatták a döntő bizonyítékokat arra, hogy a kép Sofie Heilbronner tulajdonában volt. Az örökösöket képviselő New York-i Holocaust Claims Processing Office 2021-ben vette fel a kapcsolatot a bajor gyűjteménnyel, a restitúcióról 2024-ben született döntés.
Albert Lang (1847–1933) karlsruhei születésű német festő hosszú ideig Münchenben élt, és kapcsolatban állt többek között Arnold Böcklinnel. Az 1892-es, csaknem két méter széles A zene (Árkádiai jelenet) antikizáló, idilli világot ábrázol muzsikáló alakokkal.
A festmény közben már vissza is tért a család életébe. A Washington Post szerint augusztusban szállították Paul Laporte Washington melletti otthonába. Piaci értékét 2000–10 000 dollár közé becsülik, miközben szállítása önmagában mintegy 3000 dollárba került.
Szeptember 22-én a washingtoni német nagykövetségen tartottak restitúciós ünnepséget az örökösök részvételével. „Több mint műalkotás” – fogalmazott Laporte. A kép egykor a család müncheni otthonában függött, és egyike annak a kevés fennmaradt tárgyi emléknek, amely az üldöztetés előtti németországi életükről tanúskodik.
Egy név a kép hátoldalán
Jean Metzinger Legyezős nő című, 1913-as kubista festményénél egészen másfajta nyom vezette vissza a kutatókat a tulajdonoshoz. A chicagói Art Institute 1959 óta őrizte a képet. Ismert volt, hogy 1940 októberében, néhány hónappal Hollandia német megszállása után Amszterdamban árverezték el, de az eladás pontos körülményei és a beadó személye sokáig ismeretlenek maradtak.
A fordulatot nem egy levéltárban talált irat hozta. A múzeum szakemberei infravörös vizsgálattal a festmény hátoldalán szabad szemmel alig látható ceruzafeliratot fedeztek fel: Paul Citroen nevét.
Citroen művész és műkereskedő volt, egyben Emanuel Lewenstein rokona. Ő vásárolta meg a képet 1919-ben, Lewenstein pedig 1928-ban tőle szerezte meg. A halvány felirat így kulcsfontosságú kapocs lett a festmény és a Lewenstein család között.
Lewenstein zsidó műgyűjtő és egy varrógépgyár igazgatója volt. Halála után a mű családja tulajdonában maradt; a kutatók feltételezése szerint özvegye több más alkotással együtt a Stedelijk Museumban helyezte biztonságba. Mire a képet 1940-ben árverésre bocsátották, az asszony már meghalt, Lewenstein gyermekei pedig elhagyták Hollandiát. A chicagói múzeum arra jutott, hogy bizonyíték hiányában is a náci üldöztetés következményeként, kényszerértékesítésként indokolt kezelni az eladást, és ezért visszaszolgáltatja a művet az örökösöknek.
Jean Metzinger (1883–1956) a kubizmus egyik fontos francia festője és teoretikusa volt. Albert Gleizes-zel közösen jegyezte az 1912-ben megjelent Du „Cubisme” című könyvet, amelyet a kubizmus első jelentős elméleti összefoglalásai között tartanak számon.
A Legyezős nő egy elegánsan öltözött, tollas kalapot viselő nőt ábrázol legyezővel. Metzinger a figurát nem egyetlen rögzített nézőpontból mutatja: az arc, a test és a környezet egymásba csúszó, geometrikusan tagolt síkokra bomlik, miközben a nőalak és a tárgyi környezet felismerhető marad. A mű Metzinger 1910-es évek eleji kubista korszakának jellegzetes példája.
A Lewenstein család számára ez sem az első visszatérő mű. Ugyanazon az 1940-es amszterdami árverésen szerepelt Vaszilij Kandinszkij The Colourful Life című festménye is, amelyet korábban már visszaszolgáltattak az örökösöknek. A mű októberben a Christie’s londoni árverésére kerül, több mint 30 millió dolláros becsértékkel. A család még mintegy száz, egykor a tulajdonában lévő művet keres.
Göringnek szerezték meg a festményt
A náci műkincsrablások utóélete közben újabb restitúciós üggyel bővült: a hágai Mauritshuis visszaszolgáltatja Jacques Goudstikker örököseinek Jan van Goyen 1651-ben festett Halászok a tóparton című képét.
Jan van Goyen (1596–1656) a XVII. századi holland tájképfestészet egyik meghatározó alakja volt, különösen a tónusos tájképfestészet mestere. Képein a látványt többnyire visszafogott barnás, szürkés, okkeres színvilág fogja össze, és gyakran az alacsony horizont, a nagy égbolt, valamint a vízparti táj határozza meg a kompozíciót. A hágai Mauritshuisban őrzött Halászok a tóparton 1651-ben készült, olajjal, papírra, amelyet később vászonra kasíroztak; mindössze 25 × 34 centiméteres.
A kép egy nyugodt vízparti jelenetet ábrázol halászokkal, csónakokkal és alacsonyan húzódó horizonttal; a kompozíció súlypontja nem a cselekményen, hanem a táj atmoszféráján, a fényen és a levegőn van. Ez a fajta visszafogott, egységes tónuskezelés Van Goyen egyik védjegye lett.
A festmény provenienciája különösen beszédes: 1935 és 1940 között Jacques Goudstikker amszterdami galériájához tartozott. A zsidó műkereskedő Hollandia 1940-es német megszállása után menekülés közben halt meg, gyűjteményének jelentős része pedig családja beleegyezése nélkül került más tulajdonosokhoz: 1940 júniusában Walter Andreas Hoferhez, Hermann Göring művészeti ügynökéhez, onnan pedig magához Göringhez.
A Mauritshuis 1967-ben vásárolta meg a festményt, és saját származástörténeti kutatása nyomán döntött most a visszaadásról.
