ukrán-magyar;Országos Mentőszolgálat;magyar labdarúgó-válogatott;dulakodás;Nemzetek Ligája;

Vizsgálatot indított az OMSZ, egy mentős is belekeveredhetett a magyar-ukrán meccs végén kitört balhéba

Hogy hogyan és milyen szándékkal, az egyelőre nem világos.

„A Nemzetek Ligája nyitányán, a pénteki magyar-ukrán labdarúgó-mérkőzésen kialakult dulakodásban egy, a rendezvény egészségügyi biztosításában részt vevő bajtársunk is érintett volt. A történteket eljárás keretében vizsgáljuk” - közölte a Facebookon az Országos Mentőszolgálat.

Mint ismert, nem sikerült jól a kezdés a magyar válogatottnak a Nemzetek Ligája B-divíziójában, ahol 0-1-re kikapott a vendég Ukrajnától. A csetepaté a meccs végén alakult ki, azt követően, hogy Olekszandr Nazarenko megkapta a második sárga lapját, ami kiállítást ért. Intenzív lökdösődés kezdődött, a játékosokat úgy kellett szétválasztani egymástól, még a kispadokról is érkezett erősítés - ezek szerint köztük volt egy mentős is.

A történtek miatt Viktor Cigankov és Szoboszlai Dominik kapott 1-1 sárga lapot.

Hogy a mentős pontosan milyen szándékkal vett részt a balhéban, az a mentőszolgálat közleményéből nem derült ki, persze a vizsgálat feltehetően ezt (is) hivatott tisztázni.

A magyar válogatott hétfőn Észak-Írország ellen javíthat 20:45-től Belfastban.

George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a szombati Azeri Nagydíjat. A győzelemről szoros csatában lemaradó Max Verstappen (Red Bull) lett a második, míg csapattársa, Isack Hadjar harmadikként zárt.