A párkapcsolat minősége akár az élettartamra is hatással lehet: míg a boldog kapcsolat növeli, a boldogtalan megrövidítheti. A korai halál kockázatát is hordozza a folytonos lelki betegség nyomán jelentkező testi bántalom.
A seattle-i Gottman Institute párterápiás kutatási igazgatója, Carrie Cole elemzése során arra jutott, hogy a megromlott párkapcsolat okozta betegség a dohányzással vagy a mozgásszegény életmóddal azonos súllyal eshet latba, amennyiben ezeket egészségügyi kockázati tényezőnek tekintjük.
A pszichológus alapvetően azt kutatta, miként lehet egy boldogtalanból ismét boldog kapcsolat.
Egyre több kutatás ad meglepő válaszokat ezekre a kérdésekre, és reményt azoknak a pároknak, akik valóban helyre szeretnék állítani egykor boldog kapcsolatukat.
Ha egy új kapcsolatban az első veszekedés a mosatlan edények miatt tör ki, az már jelzi a jövőbeli problémát. Kutatások szerint ugyanis azok a dolgok, amelyek miatt a párok veszekednek, a kapcsolat egész ideje alatt általában állandók maradnak.
Ezeket a visszatérő problémákat „állandó” vagy „beakadt” konfliktusoknak nevezik. A beakadt problémák szólhatnak a pénzügyekről, a gyereknevelésről, a szexuális életről, de arról is, hogyan tudnak hallgatólagosan egymással kiegyezni abban, ki a domináns egyéniség. Ellenben szólhatnak látszólag jelentéktelen dolgokról, mint például a rendről és a tisztaságról.
John Gottman pszichológus és csapata négyéves intervallumban vizsgálta a párok közötti konfliktusokat. S nem érte őket meglepetésként, hogy az esetek 69 százalékában a párok még mindig ugyanazokon a problémákon vitatkoztak, amelyeken négy évvel korábban.
Más kutatások is hasonlóan modellezték a helyzeteket: bizonyos alapvető kérdések – legfőképp persze a pénz és a házimunka – még a különböző kultúrákban is rendszeres konfliktusforrást jelentenek.
Ugyanakkor azt is le lehet szögezni, hogy a nézeteltérés önmagában nem feltétlenül rossz jel. Természetesnek is tekinthető, amelynek során megtanuljuk megérteni egymást, és megfelelően reagálni a másik viselkedésére. A boldog és a boldogtalan párok egyaránt veszekednek. A kutatások szerint a döntő különbség a boldog és a boldogtalan párok között az, hogyan viselkednek egymással – a veszekedések közben és azokon kívül is.
Cole négy olyan konkrét viselkedésformát említ, amelyek arra utalnak, hogy a kapcsolat a szakítás felé tart: a kritizálás, a megvetés, a védekezés és a falak felhúzása, vagyis amikor valaki kivonul a konfliktusból.
Az agresszióval és az ellenségességgel teli kapcsolatot romboló konfliktusként írják le a szakértők, amely végül a váláshoz vezet. Ilyenkor nem csak maga a kapcsolat kerül veszélybe. A partner tartós kritikája jelentős mértékben összefügg a korai halálozással is. Ellenben létezik konstruktív vita, amelynek során egymáshoz lehet igazítani a véleményeket, az eltérő életforma-szemléletet az eldurvuló veszekedés mellőzésével, ami hosszú távon építően hat, és erősítheti a kapcsolatot.
Ilyen építő vita – állítják a kutatók – még a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat is mérsékelheti, és javíthatja a testi egészséget, illetve növelheti a hosszú élet esélyét.
Az nem tűnik újdonságnak, hogy a kedvesség és az együttműködés szintén jóindulatúan hat a kapcsolatra – a fennálló konfliktusok ellenére. Nyilván kevesebb a konfliktus, ha a párok rendszerint közösen hoznak döntéseket, és megosztják egymás közt a házimunkát.
Még az alvásunkra is hatással lehet, ahogyan veszekszünk: a romboló konfliktusok összefüggésbe hozhatók a rossz alvással, míg a konstruktív viták a jobb alvással.
Ha éppen egy boldogtalan kapcsolat közepén vagyunk, szinte lehetetlennek tűnhet áttérni a keserű, ellenséges veszekedésekről a kedves és támogató kommunikációra. Azonban a párterapeuták szerint számos példa van arra, hogy a reménytelennek tűnő helyzetben is képesek lehetnek a párok ilyen erőfeszítésre.
Kutatások szerint a párterápia a részt vevő párok mintegy 70 százalékára pozitív hatással van. Enyhítheti a párkapcsolati feszültségeket, és erősítheti az érzelmi intimitást. Emellett fény derülhet a közös leülések során az egyéni testi vagy lelki problémákra is.
A legtöbb párnál, amely eljut a terápiáig, az empátia már megkopott – összegez Jay Lebow párterapeuta, az Illinois állambeli Northwestern University pszichológiaprofesszora. A terápia egyik legnagyobb kihívása szerinte az, hogyan építsük újjá az empátiát. Milyen jelek utalnak arra, hogy működhet a kapcsolat újjáépítése?
Az egyik ilyen az, hogy a kliensek egyre jobban tudnak beszélni és hallgatni. Ez egyszerűnek hangzik, de amikor egy kapcsolat válságban van, nagyon nehéz odafigyelni a másikra – mondja. A kapcsolatért való munka egyben azt is jelenti, hogy „képesek vagyunk hátralépni egyet, és feltenni a kérdést: mi történik közöttünk?, ahelyett hogy azt kérdeznénk: milyen problémáim vannak a párommal?”.
Cole szerint két konkrét jel különösen reményt kelt benne a párterápiás üléseken.
Az egyik, amikor az egyik partner azt mondja a másiknak: „Megértem, miért érzel így.” Ez már a befogadás, elfogadás jele. A másik árulkodó jel az, hogy újraéled az egymás iránti kíváncsiság.
Ilyenkor hallhatunk hasonló mondatokat: „Mondd, miért gondolod ezt? Miből jutottál erre a következtetésre?”
A befeszült konfliktusok feloldásában segíthet, ha a párok nyitottak egymás elképzeléseire, álmaira, céljaira, motivációira. A problémát akkor lehet megoldani, ha előbb megértjük, a párunknak mi miért fontos. S csak ezután tudnak nyitottá válni a másik elfogadására, és olyan kompromisszumot kötni, amelyben mindkettőjük elképzelései helyet kapnak.
Lebow szerint a kliensek motivációja alapvető. Dolgozhat egy páron a világ legjobb párterapeutája, ha ők nem motiváltak. Enélkül eredmény sem várható. Ugyanakkor ha a kliensek nagyon motiváltak, még a világ legrosszabb párterapeutájával is elboldogulhatnak.
Még azoknak a pároknak is segíthet a párterápia, akik már a különválás mellett döntöttek – mondja Lebow. Ennek is megvannak az előnyei. A különválás a másik megértésén való gondolkodást is elősegítheti. Kevesebb az acsarkodás, a konfliktus lehetősége, sokkal inkább a megélt konfliktusok feldolgozása zajlik, legalábbis jó esély van erre. S ez a gyerekeket is megkíméli a kapcsolat további durvulása nélkül.
És bár a szakítás vagy válás rendkívül fájdalmas lehet, „ezek olyan pillanatok, amikor az ember valóban megtanulhat valamit önmagáról, és közben realizálja a félrement kapcsolat esélyét” – véli a szakértő.
