Hóhelyzet: teljes a káosz a vasúti közlekedésben, Budapesten több busz nem jár

Több helyen fakidőlések miatt nem járnak a vonatok, akár több órás késésekre és járatkimaradásokra kell számítani. Budapesten a havas útviszonyok miatt több BKK-járat egyáltalán nem vagy terelve közlekedik.

Reggel fél ötkor már munkában voltak a hókotrók november 22-én

Egy sor vonalon borul fel a vasúti közlekedés a viharkárok miatt

Jelentős késések, járatkimaradások vannak.

A katasztrofális vonatközlekedést még az ág is húzza, Rákos és Pécel között egy kidőlt fa okoz jelentős késéseket

A baleset még délután történt, de a MÁV szerint menetrendszerű forgalom csak éjjelre állhat helyre, addig jelentős késések lesznek Budapest és Miskolc között. Kedden más vonalakon is fennakadások voltak gázolás és műszaki hiba miatt.

Képünk illusztráció

Autókat rongáltak meg a viharos szél által kidöntött fák

Főleg az ország középső részén, Budapesten és a környező településeken volt dolguk a tűzoltóknak.

Fakidőlések és elöntött pincék adtak munkát a tűzoltóknak az éjszakai vihar miatt (fotók)

Egy kórház sürgősségi osztályán is gondot okozott a sok csapadék. 

Mávinform: Fakidőlések miatt több vasúti szakaszon leállt a közlekedés

A mai heves széllökések idézték elő a problémát, elsősorban a Dunántúlon.

Rádőlt a fa az ajkai erdőben egy favágóra, a helyszínen belehalt sérüléseibe

A rendőrség a súlyos baleset miatt nyomozást indított.

Visszatéríti a jegyárat a MÁV azoknak, akik péntek este és szombat hajnalban utaztak a székesfehérvári vonalon

Még mindig jelentős késések vannak a vonalon. 

Viharral, zivatarral, széllel, pusztító jégesővel tört be Magyarországra a hidegfront

Különösen az ország déli felén szupercellák taroltak, szerda estig országszerte csaknem százszor riasztották a tűzoltókat kidőlt fákhoz, letépett tetőkhöz, leszakadt vezetékekhez, elázott épületekhez.

Több köztéri karácsonyfát is kidöntött a viharos szél (videó)

Kaposváron, Baján és Nyíregyházán is dőlt az utcadísz.

Fa dőlt egy autóra a II. kerületben - Fotó

Egy ember súlyosan megsérült.

Betett a MÁV-nak a vihar

Nem egyszerű a közlekedés Debrecen és a főváros között.

Húsz méteres platánfa dőlt autókra a Móricz Zsigmond körtéren (videó)

Ijesztő látvány, ahogy megadja magát a hatalmas fa.

Óriási pusztítást végzett a viharos szél Zala és Békés megyében (fotók)

Tűzoltók segítettek az utak megtisztításában, a megrongált tetők ideiglenes kijavításában.

Kidőlt a fa - Nem járnak a vonatok egy szakaszon

Fakidőlés miatt vonatpótló buszok járnak Soltvadkert és Kiskunhalas között, az átszállások miatt a kelebiai vonalon utazóknak 30-50 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk - közölte a Mávinform.

Katasztrófasújtotta terület lett a Népliget

A jelenlegi becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le a szerdai vihar miatt - mondta Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának csütörtökön.

Fa dőlt a Hungária körútra, nagy a torlódás

Lezárták a fővárosi Hungária körút egy részét kedden késő délután, mert egy fa rádőlt egy autóra és az úttestre - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Hatalmas fa zuhant egy járókelőre

Fa dőlt egy járókelőre Kaposváron. A súlyosan megsérült embert a tűzoltók szabadították ki, életveszélyes állapotban vitték kórházba - értesült a HavariaPress.

Fa dőlt az M7-esre

Feltehetően az erős szél miatt fa dőlt az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalára Szabadbattyán közelében, ezért az érintett szakaszon csak egy sáv járható - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang