Az igazgatóhelyettesre támadt az egyik diák Cegléden, vádat emeltek ellene

A vád szerint a diák ököllel ütötte a pedagógust, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak mellett alapeseti és minősített könnyű testi sértésért kell felelnie.

Képünk illusztráció

Nyolcadikosoknak szervezett pizsamaparti után zaklatott egy fiút a rezi katolikus iskola volt tanára

A szexuális erőszakkal gyanúsított pedagógus részben beismerte a tettét.

Szexuális visszaélés gyanúja miatt bilincsben vitték el a Veszprémi Főegyházmegye egyik iskolájának az igazgatóhelyettesét

Az oktatási intézményt fenntartó Veszprémi Főegyházmegye elismerte a történteket. Azonnal intézkedtek, bejelentést tettek a rendőrségen, tájékoztatták a pedagógusokat és a szülőket.

A készenléti rendőrség eljárást indított a gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett egyházi szakgimnáziumi igazgatóhelyettes ellen

Polt Péter elárulta, hogy nyomozás van folyamatban, azonban arra nem válaszolt, hogy mi történt pontosan a budapesti intézményben. 

A SZÁMALK Szalézi Technikum és Szakgimnázium épülete

Kirabolták az igazgatóhelyettest Kecskemét főterén, a gyerekek levideózták

Egy férfi a nyílt utcán megtámadta, megfenyegette és kirabolta az egyik kecskeméti intézmény igazgatóhelyettesét. A gyerekek és egy szolgálaton kívüli rendőr is követte a tettest, akit később elfogtak. 

Etyek jelenlegi fideszes alpolgármestere védte első fokon a bicskei igazgatóhelyettest

Kónya Endre később egy sztárügyvédre váltott, de továbbra is rejtély, miből tudta megfizetni. 

Dr. Bálint Attila
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív