Klebelsbergné története a Liszt Intézetben

Egyszerre emlékezett meg csütörtök este a londoni Liszt Intézet a magyar kultúra napjáról – az 1823. január 22-i dátumról, amikor Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című versét –, valamint kapcsolódott be a Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévbe. 

A darab nem Klebelsbergről szól – hanem arról, aki életben tartotta a vízióját

Jókai- és Klebelsberg-emlékévnek nyilvánította 2025-öt az Országgyűlés

Az lesz az író születésének 200., a miniszterének pedig a 150. évfordulója.

Jókai Mór síremléke

Nemzeti kislétünk

A numerus clausus szociálpolitikai kérdés

Azért a szégyenért, amely a numerus clausus révén háramlik az országra és az ebből folyó károkért felelősek a miniszter urak külön-külön és egyetemlegesen, de felelősséggel tartozik elsősorban maga a kultuszminiszter

Klebelsberg gondolataiból

A gyermeki lélek őrzőangyalai

Kilencven esztendővel ezelőtt, 1926 márciusában hirdették ki az országos Népiskolai Építési Alapot. Az 1926. évi VII. tc. a „mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák felállításáról és fenntartásáról” rendelkezett. A Klebelsberg Kunó kezdeményezésével és felügyeletével megvalósult programra 1932-ig 47,5 millió aranypengőt – az ország egyévi állami költségvetésének mintegy a felét – fordították.

Az egykori ihászi iskola előtt álló Czirfusz tanító úr és diákjai az 1930-as évek elején FOTÓ-REPRÓ: MARTON ZSOLT

Klebersberg: A numerus clausus szociálpolitikai kérdés

Klebelsberg ragaszkodik fajvédelmi intézményhez, a magyar kormány emez egyetlen szociálpolitikai alkotásához. A numerus clausus szerinte szociálpolitikai kérdés

Klebelsberg Kuno-hét a Kultúrkúriában

Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív