Eladó Adolf Eichmann naplója

Publikálás dátuma
2015.01.23 13:40
Izrael, Ramle: Adolf Eichmann a börtön udvarán 1961 áprilisában Fotó: John Milli / GPO-n keresztül Getty Images
Fotó: /
Elárverezik a zsidók millióinak meggyilkolásában való részvételéért kivégzett Adolf Eichmann naplóját, amelyben az egykori náci főtiszt tagadja a bűnösségét és azt is állítja, hogy a katolikus egyház segítségével menekült el Németországból a második világháború után - írja a The Washington Examiner internetes portál.

A most először nyilvánosság elé kerülő visszaemlékezésben Eichmann, akit a történelemtudomány az európai zsidóság hatalmas tömegeinek meggyilkolásával járó "végső megoldás" elnevezésű náci terv egyik fő szervezőjének tart, tagadja a bűnösségét.

"Sosem öltem meg vagy kínoztam meg valakit. Parancsot sem adtam soha ilyesmire, a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint egyik beosztottam sem tett hasonlót" - írta az egykori magas rangú SS-tiszt, miközben Izraelben tárgyalásra várt. A zsidó állam titkosszolgálata 1960-ban rabolta el az álnéven élő Eichmannt Argentínából, ahol hosszú ideig bujkált. A férfit az izraeli bíróság bűnösnek találta, 1962. május 31-én felakasztották.

A történeti jelentőséggel bíró kéziratot február 10-én bocsátják árverésre, a várakozások szerint akár 800 ezer dollárt (221 millió forint) is fizethetnek érte - közölte Bill Panagopulos, az amerikai Chesapeake City-ben (Maryland) található Alexander Historical Auctions aukciósház igazgatója. Panagopulos szerint a napló, amelyet nem az Eichmann család adott el, még sosem került korábban nyilvánosságra. "A kéziratot kétség kívül kicsempészték Eichmann cellájából és valószínűleg először az ügyvédje, Robert Servatius kezébe jutott" - mondta.

Az aukciósház rendszeresen tart árveréseket történelmi kéziratok és műtárgyak értékesítésére, korábban is már több második világháborús ritkaságot tártak a nyilvánosság elé és adtak el. 2011-ben a "halál angyalaként" emlegetett Josef Mengele naplóját árverezték el.

Naplójában Eichmann feltárja azt is, hogy Argentínában találkozott életében először Mengelével. Visszaemlékezése szerint elfogása után az izraeli kommandósok faggatták az embertelen kísérleteiről hírhedt orvos hollétéről. "Sajnos azt válaszoltam, hogy ha megmondanám, az egy bajtárs elárulása lenne" - írta. A naplóban Eichmann megemlíti, hogy a katolikus egyház segítette külföldre szökését a világháború után, azonban az nem világos, hogy tudták-e, kinek segítenek.

"Az utazótáskámat a római katolikus egyház egy klerikusa vitte át egy kocsmába az olasz oldalra" - írja, majd hozzáteszi: "a Nemzetközi Vöröskereszt bocsátotta ki a menekültpapírokat (...) csak a nevem volt új, tetszett a hangzása (...) gyakoroltam az új aláírásomat (...) a katolikus egyház klerikusai segítettek nekem, anélkül, hogy megkérdezték volna ki vagyok (...) ahogy előttem a zsidókkal is tették".

Eichmann naplójában oldalakat töltött meg azzal, hogy tagadta személyes felelősségét milliók haláltáborba küldéséért. Egy részlet azonban, amelyben az egykori SS-tiszt egy saját maga és Ricardo Klement - ezen az álnéven élt Eichmann Argentínában - között zajló kitalált beszélgetést rögzít, arról is tanúskodhat, hogy a férfi elméje elkezdhetett megbomlani. Az aukciósház katalógusa szerint a 296 oldalas napló gondosan fogalmazott és szerkesztett szövegek helyett inkább impulzív módon lejegyzett írásokat tartalmaz, ezért sokat elárul Adolf Eichmann valódi személyiségéről.

Szerző
2015.01.23 13:40

Rendkívüli állapot: Trump kész megvétózni a szövetségi parlament határozatát

Publikálás dátuma
2019.02.17 21:09
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: AFP/ BRENDAN SMIALOWSKI
Az amerikai elnök tanácsadója leszögezte, hogy Trump meg fogja védeni a döntést.
Donald Trump amerikai elnök kész megvétózni a szövetségi parlament határozatát, ha ebben a törvényhozók elutasítják a pénteken bejelentett rendkívüli állapotot – hangoztatta Stephen Miller, az elnök tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Az amerikai elnök pénteken aláírta a kormány finanszírozásáról szóló törvényt, amely azonban nem tartalmazza a déli határon építendő falra kért 5,7 milliárd dollárt, csak egy 1,375 milliárdos összeget irányoz elő a határbiztonság erősítésére. Emiatt aztán rendkívüli állapotot hirdetett ki Donald Trump annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzt.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy az elnök meg fogja védeni a rendkívüli állapotról szóló döntést”
– fogalmazott Miller.
A műsorvezető kérdésére hozzátette, hogy az elnök válaszát „előre borítékolja”. A főtanácsadó azzal érvelt, hogy az elnöknek joga van rendkívüli állapot kihirdetésére, és idézte a kongresszus által 1976-ban erről elfogadott törvényt. Szerinte az illegális bevándorlás problémája eleve megkívánja, hogy az elnök lépjen.
„Ez fenyegetés országunkra nézve, és ha az elnök nem tudja megvédeni az országot, akkor nem tesz eleget a hivatali esküjében vállalt alkotmányos kötelezettségének”
– mondta.
Utalt arra, hogy az illegális migráció miatt évente amerikaiak ezrei vesztik életüket. Miller azonban Chris Wallace műsorvezető nógatására nem tudott példát mondani arra, hogy amerikai elnök azért hirdetett volna rendkívüli állapotot, hogy így jusson pénzhez, amelyet a kongresszus nem szavazott meg. Védelmébe vette az elnöki döntést Lindsay Graham dél-karolinai republikánus szenátor is. Graham a CBS televíziónak adott interjújában leszögezte: „amerikaiakat életét követelő kábítószerek, emberkereskedők özönlenek be, veszélyes a helyzet a határok mentén”. Ugyanakkor Alan Dershowitz ügyvéd, akit jó ideje Donald Trump informális tanácsadójaként is számon tartanak, vasárnap egy rádiós műsorban téves döntésnek minősítette a rendkívüli állapot kihirdetését. Úgy fogalmazott: rendkívüli állapotot hirtelen bekövetkező, rendkívüli helyzetekben szoktak kihirdetni. Álláspontja szerint döntésével Donald Trump megkerülte az alkotmányt, hiszen az alkotmány értelmében minden kiadást a képviselőháznak kell megszavaznia. Dershowitz szerint a Fehér Háznak hosszadalmas bírósági perekkel kell majd szembenéznie, de a végén az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelsőbb bíróság hozza meg a döntést. Az első perkeresetet pénteken este a Közpolgár nevű liberális szervezet be is nyújtotta három dél-texasi birtokos és a Határmenti Audubon Társaság nevű civilszervezet nevében. Mindannyian azért perelnek, mert a tervezett határfal az ő birtokukon haladna keresztül, de ők nem járulnának hozzá ehhez. Gavin Newsom, Kalifornia demokrata párti kormányzója szintén pénteken jelezte, hogy a déli állam pert indít a rendkívüli állapot miatt. Xavier Becerra, Kalifornia igazságügyi minisztere vasárnap az ABC televíziónak adott interjújában közölte: nagyon rövid időn belül benyújtják a keresetüket egy szövetségi bíróságnál.
„Felkészültünk erre, tudtuk, hogy valami ilyesmi fog történni, és a velünk egyetértő más tagállamokkal együtt készen állunk a perre”
– fogalmazott Becerra, aki korábban demokrata párti képviselő volt a washingtoni képviselőházban.
Azt mondta, más tagállamokkal együtt arra várnak, hogy megtudják, mely szövetségi programokat nyirbálnak meg annak érdekében, hogy a pénzt átcsoportosítsák a falépítésre és ezzel milyen károk érhetik az adott államokat. Patrick Shanahan, a Pentagon (védelmi minisztérium) ügyvezető minisztere újságírókkal közölte, hogy egyelőre nem döntött arról, vajon az amerikai–mexikói határon építendő fal katonailag szükséges-e, és erre a Pentagon mennyi pénzt költene. Egy neve elhallgatását kérő minisztériumi tisztségviselő azonban azt mondta: Shanahan valószínűleg megadja a tárcától elvonni tervezett 3,6 milliárd dollárt.
Szerző
2019.02.17 21:09

Szkripal-ügy: valaki orosz zászlót tett a Salisbury katedrálisra

Publikálás dátuma
2019.02.17 20:33

Fotó: AFP/ CHRIS J RATCLIFFE
A zászlót vasárnap vették észre és gyorsan eltávolították. A történteket még vizsgálják.
Egy orosz zászlót vettek észre vasárnap reggel a katedrálison Salisburyban, abban a városban, ahol csaknem egy éve, tavaly márciusban idegméreg-hatóanyaggal merényletkísérletet követtek el a 66 éves Szergej Szkripal ellen – írja a CNN. A zászlót, ami miatt a lakosok és a helyi képviselők is felháborodásuknak adtak hangot a közösségi oldalakon, gyorsan eltávolították.
Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott. Hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz–amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot kapott. A tavalyi mérgezést lányával együtt túlélte, jelenlegi tartózkodási helyüket a brit hatóságok titokban tartják. Szeptember 5-én két orosz férfit vádoltak meg a bűncselekménnyel, azt állítva, hogy mindketten az orosz katonai hírszerzés fedett ügynökei, és a mérgezéshez novicsok típusú, szovjet fejlesztésű katonai idegmérget használtak. Brit tisztségviselők arra is egyértelmű célzásokat tettek, hogy a merényletet a legmagasabb szinten rendelhették el Oroszországban. Moszkva visszautasította a vádakat és nehezményezte, hogy az üggyel kapcsolatban London nem fordult jogsegély-kérelemmel Moszkvához, a gyanúsítottak ujjlenyomatait sem szolgáltatta ki az orosz rendvédelmi szerveknek, Szkripalék konzuli láthatását pedig nem engedélyezte. Júliusban két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, Dawn Sturgess is megbetegedett pontosan ugyanattól az idegméreg-hatóanyagtól, amelyet Szkripalék megmérgezéséhez használtak, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, az elkövetők által nyilvánvalóan elhajított parfümös fiolát. Rowley felépült, élettársa azonban a kórházban elhunyt. A brit rendőrség egyesítette a két ügyben folytatott nyomozást. 
2019.02.17 20:33