Kína;NATO;Szíria;Törökország;rakéták;

2015-02-22 10:34:00

Ankara rakétákkal politizál

Sajátos katonadiplomáciai manőverekbe kezdett Ankara. A Bloomberg hírügynökség által közzétett, friss bejelentés szerint az egyre erősebb gazdasági középhatalomnak számító Törökország – bár még nem szakította meg végleg a tárgyalásokat egyes nyugati gyártókkal – a jelek szerint nem valamelyik NATO-szövetségesétől, hanem Kínától szándékozik beszerezni a védelmi rendszere korszerűsítésére szánt rakétákat.

Az ügylet értéke nagyjából 3,4 milliárd dollár körül jár, ám úgy tűnik, ezúttal más, politikai megfontolások is közrejátszhatnak az április végére várt döntésben. Ekkorra kellene ugyanis a törököknek elfogadni egy, az első világháború után az örmények elleni kegyetlenkedéseket népirtásnak minősítő amerikai szenátusi deklarációt. Ankara ettől mindig következetesen elzárkózott.

A törökök és a NATO közti viszony az utóbbi hónapokban az Iszlám Állam elleni fellépés miatt is romlott: Ankara nyugati szövetségesei úgy értékelik, hogy Törökország nem lépett fel elég hatékonyan a terrormódszereket bevető, Irakban és Szíriában jelentős területeket ellenőrző, szélsőséges muzulmán erő ellen. Az is komoly neheztelést váltott ki Washingtonban, hogy a tervezett üzletben a törökök partnere egy olyan kínai vállalat lenne, amellyel az USA 2006 óta nem áll kapcsolatban, mivel az rakétatechnológiával látta el az iráni rendszert.