Vidnyánszky: új forradalmak talán nem várhatók

Publikálás dátuma
2016.04.07. 07:47
Thomas Ostermeier Sirály rendezése is látható a MITEM-en a svájci Théatre Vidy-Lausanne társulatának előadásában FORÁS: MITEM
A budapesti Nemzeti Színházban április 11-én kezdődik a III. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelyen 13 országból 22 előadás szerepel. Miközben a hazai szakma is egyre jobban elismeri a kezdeményezést, tavaly a Burgtheater vendégjátéka körüli események borzolták a kedélyeket. Akkor az egyik társulati tag a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvasott fel, válaszul pedig kivetítették az aradi tizenhárom vértanú névsorát. Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját és Rideg Zsófia dramaturgot, a MITEM főszervezőjét erről is, de elsősorban az idei fesztivál előkészületeiről kérdeztük.

- A Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) sikerült kiharcolni garantált állami támogatást, amely évi kétszáz millió forint. Egy a Nemzetihez köthető nemzetközi fesztivál ötlete másokban is megfogalmazódott már, de a finanszírozással mindig probléma volt. Önök ügyesebbek voltak?

Vidnyánszky Attila: Úgy gondolom, hogyha ez korábban kellő hangsúllyal vetődött volna fel, akkor meg tudták volna rendezni, és a pénzt is megkapták volna hozzá.

- Alföldi Róbertnek konkrétan volt ilyen elképzelése.

Vidnyánszky Attila Fotó: Népszava

Vidnyánszky Attila Fotó: Népszava

V.A.: Elképzelhető. Az biztos, hogy eltelt legalább tíz-tizenöt év úgy, hogy senki nem tett semmit ez ügyben. Valóban, Robi elindult ebbe az irányba, és valameddig el is jutott. Nekünk sem egy csapásra jött össze, már a debreceni időszakunkban is terveztük egy ilyen találkozó megszervezését. Lettek szövetségeseink, természetesen politikai támogatás nélkül nem tudtuk volna megvalósítani. Sokat leveleztem ezzel kapcsolatban, tanulmányoztunk más színházi fesztiválokat, megnéztük, miként megy ez Romániában, Lengyelországban, vagy Szlovákiában. Több forduló után jutottunk el a pozitív visszajelzésig. Még a következő évre is garantált az állami támogatás, azután pedig el kellene érni, hogy újabb három, vagy öt évre biztosítva legyen. Az lenne jó, ha a MITEM nem attól függne, hogy éppen ki a Nemzeti Színház igazgatója. Sőt, az is jó lenne, ha lehetne még több ilyen fesztivált rendezni, vidéki nagy városainkban például, mert szakmai szempontból fontos, hogy folyamatos megmérettetési helyzetben legyünk.

- Mégis sokan azt mondják, hogy a jelenlegi politikai támogatás elsődleges oka, hogy a főigazgatót Vidnyánszky Attilának hívják.

V.A.: Épp az lenne a cél, hogy ne az én személyemnek szóljon, hanem az ügynek. Ráadásul nagyon fontos színházi emberek erősítenek meg bennünket abban, hogy erre szükség van.

- Mire elég a költségvetés?

V.A.: Ha összehasonlítjuk más közép-európai ország színházi fesztiváljának költségvetésével, akkor ez egy elfogadható, méltó összegnek számít. De nyilván nem lehet a nagy nyugat-európai fesztiválokra szánt pénzekhez mérni, hiszen azok támogatása a miénknek sokszorosai.

- Az elmúlt évek tapasztalatai alapján miként látják, hol tart most a világszínház? Képes a megújulásra?

V.A.: A színház folyamatosan keresi a helyét. Válaszokat próbál adni azokra a kihívásokra, amelyekkel állandóan kénytelen szembesülni. De a színházművészet a világban ma is töretlenül létezik és virul. Úgy gondolom, hogy a színház jövője sehol nem kérdőjeleződött meg, az igazi színházi nagyhatalmak úgy tapasztalták az elmúlt években, hogy jó időszakot zártak, a közönség kitart, ragaszkodik a színházhoz. Én úgy látom, hogy azok a színházújítói gondolatok, amelyek a hatvanas, hetvenes években domináltak és forradalmasították a világszínházat, beépültek a jelenlegi színházi működésbe, és új forradalmak talán nem várhatók. A szintézis korszaka zajlik. Mindenki innen-onnan csipeget, és újra felfedez sok mindent. Jelentős tény, hogy Magyarországon ma is évente hatmillió jegyet adunk el és az is nagy dolog, hogy ennyire sokszínű a kínálat a nyári szabadtéri színházaktól a kőszínházakon át a függetlenekig. Alapvető fontosságú, hogy a társulatos kőszínházaknak az a hálózata, amely túlélte a zűrzavaros rendszerváltási időszakot, továbbra is megmaradjon. Ezért kellett változtatnunk a korábbi előadó művészeti törvényen.

- Ezt többen vitatják is, elsősorban a függetlenek, akik úgy értékelik, hogy kárvallottjai lettek ennek a változtatásnak.

V.A.: Én még nem láttam olyan színházi világot Párizstól Moszkván át Kínától az Egyesült Államokig, ahol ne lett volna elégedetlenkedő. A pénzügyi elosztás sehol és soha nem független a politikától.

Rideg Zsófia Fotó: Népszava

Rideg Zsófia Fotó: Népszava

Rideg Zsófia: Mi úgy harcolunk a kőszínházakért, hogy bebizonyítjuk: a kőszínházakban helye van a kísérletezésnek, sőt nagyon termékenyen hathatnak a művészi innovációkra. Jó példa erre a mostani fesztiválra a Sirály rendezésével érkező Thomas Ostermeier, akit annak idején Thomas Langhoff úgy hozott helyzetbe, hogy odaadta neki az általa vezetett Deutsches Theater kamaraszínházát, ahol a fiatal Ostermeier egy fantasztikus műhelyt hozott létre.

- Ostermmeier valóban egy világsztárnak számít, az ő Sirály rendezése, amelyet csupán néhány hete mutattak be Svájcban a Théatre Vidy-Lausanne-ban, hogyan került be a programba?

R.Zs.: A társulat egyik csodálatos színésznőjével, Valérie Dreville-el régóta jó szakmai kapcsolatban vagyunk a remek orosz rendezőnek, Anatolij Vasziljevnek köszönhetően. Ez is segített, hisz ő alakítja Arkagyinát a Sirályban.

V.A.: Emellett az is segített, hogy tavaly már ez a társulat járt nálunk és rendkívül pozitív véleménye volt a fesztiválról. Elégedettek voltak a szervezéssel, a beállási és próbalehetőséggel. Matthias Langhoffal is nagyszerű beszélgetés zajlott. De ezt az odafigyelést minden hozzánk érkező társulatnak szeretnénk megadni, függetlenül attól, hogy egy sztárrendezőről vagy egy kis színház társulatáról van szó.

R.Zs.: Egyébként a Sirály épp arra keresi a választ, amiről előbb beszéltünk, vagyis, hogy merre megy a színház.

- És mire számíthatunk?

R.Zs.: Ostermeier, szerencsére, nem foglal állást. Nem mond ítéletet sem a lázadó fiatal Trepljov, sem az édesanyja, a befutott színésznő, Arkagyina színházáról. Minden figurának megvan a maga igazsága. Talán annyi azért elmondható, hogy Ostermeier kerülné a formalista provokációt, és az ember érdekli. De lehet, hogy ez csak az én olvasatom és mások másként értelmezik majd.

V.A.: Az előadásban több improvizációs rész szerepel, ezekben nagyon is aktuális szövegek hangzanak el. Épp azon tanakodunk hetek óta, hogy miként lehet majd ezeket az improvizációs részeket lefordítani. Egyébként magyarul feliratozzuk a francia nyelvű előadást, az improvizációs részeknél pedig minden bizonnyal egy szinkrontolmács segítségét vesszük majd igénybe.

R.Zs.: Mivel februári bemutatóról van szó, a második külföldi állomásra utazik az előadás. Az első Torino volt, és utánunk lesz Párizsban az Odéonban.

- Korábban volt olyan társulat, amely nem szeretett volna részt venni a fesztiválon, most előfordult, hogy valaki visszautasította a felkérést?

V.A.: Senkitől sem kaptunk elutasítást. Persze hozzá kell tennem, hogy most a Burgtheatert nem hívtuk. Jó úton haladunk afelé, hogy komoly nevünk legyen az európai fesztiválpalettán.

- Tavaly kisebb botrány lett abból, hogy a Burgtheater társulatának tagjai, akik szintén a Sirállyal érkeztek, a tapsrendben a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvastak fel, önök pedig válaszul kivetítették az aradi tizenhárom vértanú névsorát. Ma hogy látják, nem kezelhette volna jobban a Nemzeti Színház ezt a szituációt? Ma másként csinálnák?

V.A.: Én nem csinálnám másként. Amikor délután megtudtam, mire készülnek, próbáltam mindent megtenni, hogy ne történjen meg, sajnos nem sikerült. Azt is felajánlottuk, hogy felolvasás helyett a vitatott kérdéseket az előadás utáni közönségtalálkozón beszéljük meg, de ettől is elzárkóztak.

R.Zs.: Az előadás előtti napon rendeztünk egy széleskörű szakmai beszélgetést a Nemzeti Színházak szerepéről. A Burgtheater igazgatónőjét, Karin Bergmannt is meghívtuk, ott is lett volna lehetőség a párbeszédre, de ezzel sem kívántak élni. Az igazgatónő aznap reggel lemondta a tanácskozáson való részvételét.

- Ezek a tanácskozások mennyire érdemiek?

V.A.: Ezek általában nagyon komoly beszélgetések, persze beleférnek ebbe erőteljes egymásnak feszülések is. A lényeg, hogy kommunikáltunk egymással, tavaly egyébként többek között Dejan Projkovski, a Macedón Nemzeti Színház művészeti vezetője, Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője, Omar Fetmouche, az algériai Béjaia-i Nemzetközi Fesztivál részéről illetve Franciaországból Thomas Jolly rendező osztotta meg egymással a gondolatait.

- Egy fesztiválnál rendkívül fontos a válogatás. A MITEM esetében a budapesti Nemzeti dramaturgjai válogatnak. Bevált ez a gyakorlat? Mekkora szabadsággal jár?

V.A.: A nyelvhez és kultúrához kötöttség miatt minden válogató dramaturgnak megvan a saját felségterülete. Zsófihoz tartozik a francia, spanyol, olasz nyelvterület, Verebes Ernőé Szerbia, Macedónia, Bulgária és Montenegró. A főként lengyeles Király Nyinának rendkívül széles a látóköre, sokfelé utazik, és ez nagyon sokat segít nekünk. Kozma András az orosz nyelvterület szakértője, de hozzá tartozik a Baltikum is. Kulcsár Edit pedig a román színházakat figyeli, illetve övé Moldova is. Mindannyian, ha lehet, személyesen néznek előadásokat, nagyon komoly válogató munkát folytatnak. Igyekszünk előre tervezni, például már azt is tudjuk, hogy jövőre az egyik vendégünk a világhírű Piccolo Teatro lesz.

- Egy színházi fesztivált nem lehet rendezni nemzetközi sztárok, húzónevek nélkül. Emellett figyelnek arra is, hogy számunkra kevésbé ismert társulatok is bekerüljenek a programba?

V.A.: Fontosak a nemzetközi sztárok, a már említett Ostermeier mellett újra jön hozzánk Silviu Purcărete a Gulliver utazásaival. Valère Novarina pedig tavaly nyáron az Avignoni Fesztiválon nagy sikerrel bemutatott francia produkciójával, valamint egy debreceni rendezésével érkezik. Emellett törekszünk arra, hogy kuriózumokat is bemutassunk, ilyennek számít a kínai Li Yaxian című szecsuáni operaelőadás. A főszerepet alakító fiatal művésznő, Shen Tiemei élő nemzeti kincsnek számít Kínában, személyesen neki építettek Kínában egy színházat. Az is jó, hogy vannak barátaink a világban, akik ajánlanak előadásokat, így került be a programba egy koreai sámánszertartás, vagy az olasz utcaszínházi előadás, amellyel nyitjuk az idei fesztivált. Állandó vendégeink is vannak már, ezek közé tartozik például a grúz David Doiasvili, aki rendezett már nálunk és fog is, most pedig az általa színre vitt Éjjeli menedékhelyet a grúz Állami és Zenés Színház előadásában láthatjuk. Szintén visszatérőnek számít Viktor Rizsakov, aki moszkvai növendékeinek egyik vizsgaelőadását, a Korszerűtlen koncertet hozza el hozzánk.

- A válogatásánál szempont, hogy olyan előadás is legyen a programban, amelynek közéleti aktualitása is van, tavalyelőtt egy török színház a menekültekről szóló előadással érkezett.

V.A.: Mi a Nemzeti Színházban egy határozott művészi koncepció alapján dolgozunk. De azt hiszem, a MITEM nyitottabb kell, hogy legyen, ezért került be például a programba a Szerb Nemzeti Színház Hazafiak című előadása Urbán András rendezésében, vagy Lorca A közönség című darabja, a madridi Teatro de La Abadía és a Katalán Nemzeti Színház koprodukciójában. E két előadás ugyan nem tartozik bele a mi profilunkba, de mivel értékesnek tartjuk őket, ezért helyet adunk nekik.

- A Nemzeti Színház profilja miért szűkebb, mint egy nemzetközi fesztivál látóköre?

V.A.: Nem is az a jó szó, hogy szűkebb. Az nem jó színház, amely több művészi nyelven szólal meg. Inkább az a jó, amikor egy néző felismeri egy adott színház jellegzetes színházi nyelvét, gondoljunk csak a Vígszínházra, a Katona József Színházra, vagy a Radnóti Színházra. Egy színháznak kell, hogy legyen saját arca és mi ennek a kialakítására törekszünk. Olyat szeretnénk, ami csak ránk jellemző, ilyen értelemben teljesen különbözik a már említett Hazafiak. A Lorca adaptáció nem is annyira, hiszen képekben fogalmaz, és sok érzéki, metaforikus gesztussal dolgozik. Az is izgat bennünket, hogy a saját hagyományaink erőteljes lenyomatát miként tudjuk megmutatni, illetve hogyan tudjuk átvinni az értékeket generációról generációra.

- A Nemzetinek segített abban a MITEM, hogy nyisson és kitörjön a hazai szakmai elszigeteltségből?

V.A.: Azt hiszem, igen. Nemrég a Pécsi Országos Színházi Találkozóról volt egy megbeszélés, ahol szóba jött a MITEM, és öröm volt számomra, hogy Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója és Mácsai Pál az Örkény Színház vezetője is pozitívan beszélt a fesztiválról. Még egyszer mondom, az én személyemtől függetlenül is jó volna, ha megkapaszkodna és gyökeret verne.

Szerző

Élőben izgalmasabb

Publikálás dátuma
2016.04.07. 07:45
Jorge Mario Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa szerepében Dario Grandinetti argentin színész FORRÁS: CIRKO GEJZIR
Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig címmel spanyol-argentin-olasz játékfilm mesél a katolikus egyház világszerte népszerű vezetőjének életéről. A Jorge atyából Szentatyává lett argentin jezsuita pap alakítója Dario Grandinetti, a merész vállalkozást Beda Docampo Feijóo rendező vezényelte le.

Kíváncsi lennék, vajon mit szólt Ferenc pápa a róla készült filmhez. Az biztos, hogy látnia kellett, hiszen miért épp a Vatikán első emberének ne lennének személyiségi jogai, ha egy mozi akar róla mesélni. És kíváncsi lennék arra is, hogy amikor a szerzők mondjuk beavatták-e a munka fázisaiba, Ferenc pápa kivételes intelligenciája és érzékenysége vajon mennyiben játszott közre, hogy ez a film kikerülte a hittérítői buzgalom csapdáját? Hogy inkább egy kissé szürke lett, semhogy elfogult jelleget öltsön. És egyszerűen csak egy tisztességes, játékfilmesített életrajz legyen, nem túl meglepő információkkal.

Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy valakiben felébredjen a kíváncsiság a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című spanyol-argentin-olasz játékfilm iránt. Pontosabban Ferenc pápa iránt, aki a világ egyik legbefolyásosabb embereként a szerénység, az egyszerűség, a társadalom kitaszítottjaival vállalt szolidaritás példaképe. Bármily furcsa, a Szentszék fejéről szóló film attól érdekes, ha érdekes, hogy egyáltalán nem nevezhető vallásosnak vagy hitbélileg elfogultnak. Ettől rokonszenves, bár mintha az argentin alkotógárda kissé túlsiette volna nagy fiát még életében a vászonra vinni. Nem a jezsuita tanok, nem a katolikus vallás tanításainak beszivárogtatását használja a film díszítőelemként, figyelme központi tárgyának az embert tekinti. Azt a különleges személyiséget, aki egyházi hatalomként az igaz keresztyéni nézetek szerint él, beszél és cselekszik példaértékűen. A film érdeme, hogy emberközpontú, mint választott hősének tevékenysége.

Az már más kérdés, hogy kit milyen öröm és milyen csalódás ér az életrajz láttán. Beda Docampo Feijóo rendező sallangtalanul idézi meg a kamaszkor és a felnőttkor egy-egy mozzanatát, de nem feltétlenül sikerül egy igazi, izgalmas ívet felrajzolnia, tán az elbeszélésmód töredezettsége miatt. Mozaikosan szerkesztett történetében egymáshoz nem zökkenőmentesen illeszkedő jeleneteket ragad ki, időben kissé hektikusan hol előre, hol hátra táncol velük. Valójában nem igazán néz a mélyére annak, mitől lesz Jorge atya a világ rokonszenvét kiérdemlő Ferenc pápa.

Az alkotás nem nevezhető hitbélileg elfogultnak FORRÁS: CIRKO GEJZIR

Az alkotás nem nevezhető hitbélileg elfogultnak FORRÁS: CIRKO GEJZIR

A Buenos Aires-i ifjúság képei tele vannak színnel, kedvességgel, egy fiatal fiú világra csodálkozásával. A kép mégsem áll szervesen össze az ötgyermekes családról, az anyai szigorról, a fiú első tapasztalatairól a társadalmi igazságtalanságokról. Amelyek pedig meghatározóak lesznek mindvégig az életében. Színes életképek sorjáznak, de nem adják ki annak az izgalmas nézeteivel meghökkentő későbbi Jorge atyának a fiatalkori személyiségét, aki iránt pedig a film felkelti az érdeklődést. Látjuk azt a nagyon rokonszenves, kedves mosolyú fiatal fiút, aki a Szent Ferencről szóló könyvet szorongatja a kezében, de nem meri leszólítani a rokoni esküvő egy szépséges résztvevőjét. Aztán mégis látjuk őket táncolni neki feledten, de a lányról – vagy a lányokról - aztán soha többé nem esik szó, s a nagy fordulatról is csak annyi, hogy Jorge kijelenti, mégsem orvos akar lenni, hanem pap.

A felnőttkort, a papi szolgálatot ugyanígy életképszerű felvillanások idézik fel, és megint csak hiányzik a játékfilmhez szükséges ragasztóanyag, amitől drámai ívet kapna a történet és egy személyiség kibontakozása. Egy nem mindennapi barátság színezi az előmenetelben egyre feljebb kerülő Jorge atya életét. Egy spanyol újságírónő, Ana magánéleti konfliktusát, férj nélküli terhességét fűzik a szerzők a pápai életrajzba úgy, hogy a kibontakozó barátságukkal illusztrálják Jorge atya nyitottságát, egyszerűségét, jólelkűségét. Anáról nem sokat tudunk meg, rá főként azért van szükség, hogy az ő sorsával illusztrálja a film a leendő Szentatya negatív véleményét az abortuszról. Ana apa nélkül megszüli a gyermekét, hogy a későbbi Ferenc pápa keresztelhesse meg. Naiv és illusztratív szál, viszont mint újságíró, beszélgetéseikben sok mindent kimondathat a későbbi pápával a hatalom visszaéléseiről, a korrupcióról, az emberi élet szentségéről, az egymásért vállalt szolidaritásról.

Visszafogott a film a látványosságokban, Buenos Aires-ben éppen úgy, mint Rómában. A témában kevésbé informált néző ugyan nem mindig tudja követni, a mozaikos szerkesztés miatt, hogy hol is tartunk éppen, de a lényeg követhető. Egyszerű felvételek idézik meg a két egymás utáni pápaválasztást, ahogy Bergoglio bíborosból Ferenc pápa lesz, s a dús egyházi pompa helyett az egyszerűség költözik a Vatikánba. Végül néhány eredeti felvételen a film behozza a valóságos pápát, aki zömökebb, pocakosabb és jóságosabb arcú, mint az őt rokonszenvesen, de visszafogottan alakító magas, karcsú argentin Dario Grandinetti. (Aki remek alakítást nyújtott a zseniális Eszeveszett mesék című, tavalyi Oscar-jelölt argentin filmben.)

(Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig ***)

Szerző

Sárkányok Éjszakái a Fővárosi Állatkertben

Publikálás dátuma
2016.04.06. 22:48
Forrás: Facebook/zoobudapest.com
Sárkányok Éjszakái címmel kínai lampionfesztivált rendez a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelynek keretében esténként több száz, állatokat és növényeket formázó, világító kínai lampionnal várják a látogatókat április 8. és május 22. között.

Péntektől negyvenöt estén keresztül láthatja a közönség azokat a kínai lampionművészek által készített, állatokat és növényeket formázó, festett, világító alkotásokat, amelyeket eddig Európában csak belga és holland állatkertekben és botanikuskertekben mutattak be - mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.  A bejáratnál egy csaknem tízméteres, klasszikus kínai sárkánylampion fogadja a látogatókat, de a mitológia alakokon kívül például óriáspandát, orrszarvút, varacskos disznót, majmot, sőt ízeltlábúakat mintázó figurákat is láthat majd a közönség a kínai naptárhoz kapcsolódó alakok mellett. Ezek némelyike - az oroszlánhoz, az őzhöz vagy a kecskéhez hasonlóan - szinte megegyezik az eredeti állat méretével - fűzte hozzá.

A belülről megvilágított műalkotásokból összeállított kompozíciókat az állatkert sétaútjai mentén lehet megtekinteni. Hanga Zoltán elmondta azt is, hogy a Budapesti Állatkertben hagyomány, hogy a távoli tájak állat- és növényvilága mellett az adott tájegység kultúráját, életformáját is bemutatják a közönségnek. A Sárkányok Éjszakái sorozattal a Budapesti Tavaszi Fesztiválon megjelenő Kína-tematikához kapcsolódik a kert. A fesztivál ideje alatt napközben a szokásos nyitvatartási idővel várja a vendégeket az állatkert, majd 19 órától ismét kinyit és 22 óráig lesz látogatható a lampionfesztivál keretében. Ilyenkor csak a szabadtéren lévő állatok lesznek láthatók.

Szerző