A megállíthatatlan pusztítás históriája

Publikálás dátuma
2016.10.24 07:47
Mészáros Sára és Mucsi Zoltán házastársakként FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Fotó: /
Háy János A halottember című korábbi novellájából készített színpadi adaptációt, amelyet a Szkéné Színház tűzött műsorára, a Szkéné, az Ördögkatlan és a Nézőművészeti Kft. közös előadásában. Háy nem először állít középpontba egy emberi sorsot, hogy aztán ezen keresztül meséljen a bizalom törékenységéről, a szenvedélyünk múlékonyságáról, a magánhistória és a történelem elválaszthatatlanságáról.

Mészáros Sára, az Anya leül a hintába és mesél. Kilencven percen át ő van a középpontban. Róla szól a történet. És egy gyilkosságról, melynek a bekövetkeztét senki sem akadályozhatja meg.

„Mikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha nem telt volna el az idő” – fogalmaz Háy János annak kapcsán, hogy milyen motivációk alapján született meg A halottember című novellája, amelyből most színpadi adaptációt készített.

A novella főhőse egy nő, akinek férjét, nem sokkal közös életük elkezdését követően, elviszik katonának. A gyerekével azonban hiába várják haza, csak levél érkezik, aztán egy távirat, amely a férfi halálhírét közli. Hiába kiáltja a kislány, hogy az ő apja nem halhat meg, hiszen el sem köszönt tőle. Ám a koporsó mégis megérkezik, a temetést is megrendezik. Aztán egyszer csak csoda történik, és visszatér a férj a háborúból. Kiderül, hogy névcsere történt. A koporsóban másnak a maradványait hozták haza és temették el úgy, mintha ő halt volna meg.

A férfi mindent ugyanott akar kezdeni, ahol abbamaradt, a házas életet is. De a nő egyszer már eltemette a férjét és neki már örökké halott marad. És ennek a skizofrén helyzetnek úgy vet véget, hogy megöli azt, aki már benne korábban is meghalt.

Bérczes László, aki a Háy-drámák avatott színre vivője, úgy rendezi meg a darabot, mint egy görög tragédiát. A kórus, Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv több szerepet alakítanak, mesélnek, hátterezik a történetet. Ugyancsak a kórus tagja a zenész Rozs Tamás, aki csellójátékával nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy ez a történet hatásosan jelenjen meg. Persze a produkció kulcsfigurája az Anya.

Mészáros Sára a főmesélője a történetnek, egyszerre narrátor és szereplő is, sőt nemcsak egyes szám első személyben fogalmaz, hanem egy báb segítéségével a gyermekét is ő alakítja. Mészáros Sárán múlik minden. Tudunk-e vele menni, vagy sem. És eléri, hogy nagyon is tudunk, sőt nem csak megyünk, hanem egyenesen repít bennünket magával. A színésznő, aki amúgy a kaposvári társulat tagja, képes egy nő legbelső titkait megmutatni. Természetesen, magától érthetően tárja elénk, hogy miként ismerkedett meg a férfival, akinek később odaadta magát. Miként készült a közös életre, a feleség és az anya szerepre. A feladatra, amit a sors kimért rá. Csakhogy az élet másként alakult, mint ahogy tervezte.

Jött a háború, amely mindent megváltoztatott. Mindent elvett tőle, ami számára fontos volt, a szeretni vágyott férfit is, akit még nem is volt ideje igazán megszokni, megszeretni. Aztán szinte öntudatlanul eltemette, meggyászolta őt. Elfogadta a sorsát és hűséges maradt hozzá, azután is, hogy elvesztette őt. Amikor viszont újra megjelent az életében a lelkében visszafogadni már nem tudta. Meg kellett tőle szabadulnia. Mészáros a nő összes lelki rezdülését képes megmutatni. A szenvedélyt, az elfogadást, az anyaság és a feleség szerepből származó kötelmeket és a szabadság vágyat egyaránt. A férjet játszó Mucsi Zoltán ugyancsak nagyon egyszerű és visszafogott eszközökkel jeleníti meg a férfit.

Háy darabja a háborúról is szól, arról miként gázol át rajtunk hétköznapi állampolgárokon a nagypolitika, a történelem. Miként tiporja el önállóságunkat, szuverenitásunkat. Miként tesz tönkre egy családot. Háy ugyanakkor jól ismeri a falusi embereket és azt is, hogy nem szeretnének semmi mást, mint boldogan élni. Ezt akadályozza meg a politika, s ez az érzés nagyon is ismerős lehet mindannyiunknak, hiszen naponta átélhetjük, sokunkat miként tartanak sakkban a külső körülmények, miként veszhet el emberi méltóságunk, miközben mi semmi mást nem szeretnénk csak jó szülők, jó házastársak lenni.

A bizalom, a jó szándékban, az élhető életben vetett hitt törékenységéről vall A halottember. Meg arról, hogy eközben még mindig kell hinnünk a mesében. Ahogy Háy befejezi: „Alszik a kislány, alszik, és oly csillogó álmokat lát, mint mikor napba néz az ember. Pattognak a termek ajtajai, csillámló fények omlanak a szembe… Anna, Anna, Annácskám, suttogja a király, és ölbe veszi a kislányt, aki a palást melegébe fúrja az orrát, szájából a nyál kicsordul… És mosolyog álmában, mert tudja, a király visszajött, hogy elköszönjön tőle.”

2016.10.24 07:47

Túl sok a Lucifer Vidnyányszky Tragédiájában

Publikálás dátuma
2018.10.22 12:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
A Nemzeti Színház főigazgatója saját színházában is színre vitte a Tragédiát, több Luciferrel, látványos képekkel, csaknem négy órán át. A tünékeny álmok sorozata próbára teszi a nézőt.
Vidnyánszky Attila nem először rendezte meg Az ember tragédiáját. Magam is láttam tőle többféle színpadi elképzelést. A legemlékezetesebb számomra, amit a beregszászi társulatával vitt színre, a Gyulai Várnál láttam, fő eleme volt a föld, a sár. Trill Zsolt Luciferként a sárból golyót tapasztva dobálta a Várat. Nagyon erős vízióként hatott az egész előadás. A csapat pedig értette és át tudta adni Vidnyánszky színházi látomását. A Nemzeti vezetője most újra elővette Madách művét és mintha ezzel a gesztussal már rögtön zavarba került volna. Nyilván nem akarta magát ismételni és egy érvényes számára is új olvasatot keresett. A színlapon is olvasható nyilatkozata szerint ezt a „ tünékeny álom képeiben” találta meg. A mű egyik kulcsmondatának pedig „ A hová lesz énem zárt egyéniségét” jelölte meg.

Ez így izgalmas is volna, csakhogy a rendező mintha több tévedést is elkövetett volna, ezzel önmagát és a nézőt is zavarba hozva. Kezdődik a nézőtér elhelyezésével. A művet a nagyszínpadra rendezte, de végül lezárta az emeleti nézőteret, meghagyta a zsöllyét és a közönség egy részét a színpadra ültette. Ezzel szétszakította a nézőket. A zsöllyében lévők pedig távol kerültek a színpadi események egy részétől, a repítő álom helyett pedig a technikai problémákat érzékelték, vagyis csak részben látták és a nem körültekintő hangosítás miatt csak részben hallották az előadást. Ráadásul az újabb és újabb színeken átívelő a színpadtechnika segítségével emelkedő és süllyedő világokra se láttak rá. Persze Olekszandr Bilozub most is, mint már korábban több alkalommal, nagyszabású látványt tervezett.
A másik vitatható koncepcionális kérdés, hogy szükség van-e több Luciferre. Erre is adott a rendező az egyik megszólalásában magyarázatot, amely szerint mindannyian Luciferek vagyunk, vagyis: mindannyiunkban benne lakozik az Ördög. Ez mély és bölcs gondolat, csakhogy színházilag át kellene, hogy jöjjön. Az az igazság, hogy egy idő után nem is számoltam, hány Lucifer van a színpadon. Az figyelmet keltő, hogy több generációsak a Luciferek, de ez sincs kifejtve, értelmezve. Jó lett volna inkább egy, jó legyen, kettő markáns Lucifer, a sok helyett. Ádámból és Évából szerencsére egy-egy van (Berettyán Nándor és Ács Eszter), szép is, ahogy az elején mezítelenül kibomlanak egy szőnyegből, igen zártak és ártatlanok. És rendkívül maiak − kíváncsi is lennék egy olyan Tragédiára, amely akár egy bevásárlóközpontban játszódó kerettel azt firtatja, mit is kezdenek magukkal és egymással a mai huszonévesek, ha kiűzetnek a „Paradicsomból”. Létezik-e számukra bármi esély, és ha mégis akad, akkor milyen áron? Vagy egyszerűen az dönt, hogy ki hová születik? − mint például a tényleg képileg és rendezőileg is talán a leghatásosabb londoni színben. A főszereplőkön kívül leginkább Nagy Marira emlékszem több epizódban. És őt értettem is. A kaposvári egyetemisták mindent megtesznek, de az álmok több esetben őket is elnyelik.
A végén többször halljuk az utolsó mondatot, amely szerint „Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!” − csakhogy ez kissé leválik az előadásról. És inkább a küzdéssel lehet azonosulni, mint a bizakodással.

Infó: Madách Imre Az ember tragédiája Nemzeti Színház Rendező: Vidnyánszky Attila
2018.10.22 12:00
Frissítve: 2018.10.22 12:00

Színházak, zenekarok mehetnek csődbe, ha ezt tényleg meglépik

Publikálás dátuma
2018.10.22 11:04
Orbán Viktor látogatása a szolnoki színházban
Fotó: A Szigligeti Színház Facebook-oldala/
Az Index információi szerint megszűnik a kulturális tao, legalábbis a jelenlegi formájában. Fennáll a veszély, hogy tisztességes magánszínházak is bezárhatnak, az ügyeskedők helyett bűnhődve.
A fenntartói – az önkormányzati, illetve állami – támogatás, valamint a jegyeladások mellett a tao a színházak, zenekarok, táncegyüttesek harmadik legfontosabb bevételi forrása. Léteznek olyan magántársulatok is, amelyek központi támogatást nem kapnak, esetükben a tao még nagyobb jelentőséggel bír. Az Index információi szerint megszűnik az előadó-művészeti szervezetek tao támogatása, legalábbis a jelenlegi formájában. A portál a színházi forrásaira hivatkozva két forgatókönyvet ismertet: az előadó-művészeti szervezetek tao támogatását már most szerdán teljesen eltörlik, mások szerint megmarad, de annak kiosztásáról egy minisztériumi bizottság fog dönteni. Az Index úgy tudja, a tao törvénymódosítást a Pénzügyminisztérium kezdeményezte, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács megkerülésével. Mintegy tíz éve létezik a kulturális tao. A lényege: egy előadó-művészeti szervezet részére adott támogatással – ha arról az adózó támogatási igazolással rendelkezik – a támogatónak nem kell növelnie az adózás előtti eredményét, a támogatás adókedvezményként is igénybe vehető. A tao támogatott előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele 80 százalékáig terjedhet. Egyszerűbben fogalmazva: 1000 forintos jegybevétel után további 800 forintot igényelhet egy színház, zenekar, vagy táncegyüttes. Számos sajtóorgánum, így a Népszava is többször beszámolt arról, hogy a tao rendszer kiskapuira szakosodva több haknitársulat jött létre, amely több száz millió, vagy akár milliárdos bevételre is szert tud tenni némi ügyeskedéssel. L. Simon László kultúrpolitikus júliusban a Magyar Időkben arról írt: 2017-ben a 37 milliárdos kulturális tao fele sem jutott el minőségi társulatokhoz, ebből az összegből pedig 7 milliárd kézen-közön eltűnt. A Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila akkor a Népszavának úgy nyilatkozott: az előadó-művészeti szervezetek nagy része a tao manipulációjára jött létre. Mint elmondta: a Magyar Színházi Társaság, a teátrumi társaság és az alternatív színházak képviselői többször egyeztettek arról, hogyan lehet úgy megváltoztatni a tao rendszert, hogy a visszaéléseket csökkentsék. Volt, hogy ilyen egyeztetésen Fekete Péter kulturális államtitkár is részt vett. „Ha nem találunk ki valamit, végül mindnyájan bűnhődni fogunk: azok is, akik tisztességesek maradtak, jutalékot nem fizettek, hazug együttműködéseket, fals programokat, valódi előadásnak nem nevezhető, mégis előadásként elszámolt attrakciókat nem csináltak” – fogalmazott akkor a Nemzeti Színház vezetője. Vidnyánszky Attila nyáron még úgy nyilatkozott a Népszavának: az államtitkár inkább a tao-rendszer szigorításának, nem pedig a megszüntetésének híve.
2018.10.22 11:04