elnökválasztás;Hillary Clinton;Egyesült Államok;e-mail-botrány;Donald Trump;

2016-10-31 06:31:00

Fordulatot hoz az új FBI-vizsgálat?

Fordulatot hozhat az amerikai elnökválasztáson, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) értesítette a washingtoni kongresszust, újranyitja a vizsgálatot a Hillary Clinton magán e-mail-szerverén folytatott levelezés ügyében. Eddig nem ismert e-mailek kerültek ugyanis az FBI birtokába egy másik nyomozás kapcsán, a magáról illetlen fotókat küldözgető volt demokrata képviselő, Anthony Weiner laptopjáról. Az FBI október végi „meglepetése” a Trump-kampánynak, s méginkább a republikánus honatyáknak lehet ajándék.

Nagy követ dobott James Comey, az FBI igazgatója az elnökválasztás amúgy is zavaros vizébe, s a hullámok felkavarták az indulatokat. Már csak azért is, mert semmiféle részletet nem tett közzé arról, hogy milyen jellegű e-mail-üzenetekről van szó, s így tápot adott mindenféle találgatásoknak. Nem tudni, hogy a felfedezések kellőképpen súlyosak-e ahhoz, hogy a választási kampány végső szakaszában – 11 nappal a voksolás előtt – indokolt volt-e azokkal előállni.

Donald Trump eddig sem hagyta elfelejteni vetélytársa e-mail-ügyét, most azonban azt állítja: a Watergate-ügyhöz hasonló horderejű botrányról van szó. Trump szerint nem nyitották volna újra a vizsgálatot, ha nem újabb komoly leleplezésről lenne szó.

Hillary Clinton azonnal a helyzet tisztázását követelte, mondván, az amerikaiak elvárhatják, hogy megismerkedjenek a tényekkel, méghozzá a lehető leghamarabb. John Podesta, Clinton kampányfőnöke élesen bírálta az FBI-igazgatót, mondván, bejelentésében „alig volt tény, annál több célozgatás”. Az FBI igazgatója nyáron – akkor legalábbis úgy tűnt – pontot tett a vizsgálat végére, amikor közzétette: Hillary Clinton ugyan „rendkívül hanyagul” járt el azzal, hogy magán szerverén bonyolította levelezését, de az FBI nem látja indokoltnak, hogy vádat emeljen ellene. A volt First Lady számtalanszor elismerte, hibát követett el, de tudatosan nem továbbított államtitkot képező üzeneteket.

Comey pénteki bejelentéséből csak annyi derült ki, hogy nem a Wikileaks leleplező portál által szorgosan csorgatott Clinton e-mailek tartalma miatt látták indokoltnak a vizsgálat folytatását, hanem a Weiner képviselő viselt dolgaiban folyó nyomozás során kerültek elő Clintonnal összefüggésbe hozható levelek. Anthony Weiner azért kerül a képbe, mivel Hillary egyik legközelebbi munkatársa, Huma Abedin a felesége. Abedin épp nyáron jelentette be, hogy elválik férjétől, aki kénytelen volt lemondani mandátumáról amiatt, mert szexuális tartalmú képeket küldözgetett nőknek az interneten.

Az eltelt két nap alatt zuhant Clinton népszerűsége, s már csak kétszázalékkal vezet republikánus kihívója előtt. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Az eltelt két nap alatt zuhant Clinton népszerűsége, s már csak kétszázalékkal vezet republikánus kihívója előtt. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Az első botrány után a házaspár kibékült, ám idén kiderült, hogy az egykor a demokraták ígéretes sztárjának tartott politikus nem hagyott fel fura szokásával, sőt, egy 15 éves, észak-karolinai kislánynak is küldözgetett nem helyénvaló üzeneteket. Emiatt indult nyomozás Weiner ellen. A házaspár közösen használt laptopján talált az FBI mintegy ezer e-mailt, de nem tudni, Clinton által írt, vagy neki küldött levelekről van-e szó, csak annyit, hogy némelyik a volt külügyminiszter munkájával kapcsolatos.

Az FBI igazgatója republikánus, s így nehéz elkerülnie azt a látszatot, hogy a Republikánus Pártnak, ha nem is feltétlenül Donald Trumpnak akart segíteni az újabb vizsgálat közzétételével. Dianne Feinstein kaliforniai demokrata szenátor fel is hívta a figyelmet, ez rendkívül szokatlan lépés, az FBI – ilyen közel az elnökválasztáshoz – nagy önmérsékletet szokott gyakorolni, hogy ne tegyen olyasmit, ami befolyásolhatja a voksolást. Feinstein három másik demokrata szenátorral együtt levelet írt Loretta Lynch igazságügyi miniszternek és Comey FBI-főnöknek, hogy mielőbb tisztázzák a tényeket.

Obama igazságügyi minisztere a bejelentést megelőzően figyelmeztette Comeyt az FBI korábbi gyakorlatára, hogy nem avatkozik be az elnökválasztásba, de az FBI igazgató figyelmen kívül hagyta az intelmet. Loretta Lynch ennél többet nem tehetett, nyáron amúgy is gyanúba keverték, mivel a chicagói repülőtéren összefutott Bill Clintonnal, s nem sokkal ezt követően jelentette be az FBI főnöke, hogy nem látják indokoltnak a vádemelést Hillary e-mail-szervere ügyében.

A New York Times meg nem nevezett FBI-tisztviselőkre hivatkozva azt írta, Comeynak nem volt jó döntése, ha elhallgatja, hogy új tények merültek fel, akkor a republikánusok vették volna a fejét a választás után, azzal viszont, hogy még előtte közhírré tette, hogy megint vizsgálódnak, komolyan befolyásolhatja a demokrata elnökjelölt esélyeit. Az FBI-főnök egy belső e-mailben magyarázkodott a munkatársainak, azt írta, még nem vizsgálták meg az új e-maileket és nem tudják, tartalmaznak-e jelentős információt. Paul Ryan republikánus házelnök Comey bejelentése után a nemzeti hírszerzési igazgatónak írt levélben sürgette, állítsák le Hillary Clinton nemzetbiztonsági háttértájékoztatóit.

Még nem tudni, döntő fordulatot hoz-e a leleplezés a kampányban. A korai szavazás, levélben szavazás lehetőségét kihasználva péntekig már 17 millió amerikai leadta voksát, s meglehet, az FBI-vizsgálat híre drámaian nem változtatja meg az erőviszonyokat. Comey bejelentése ugyanakkor felerősítheti a demokrata elnökjelölttel szemben eddig is meglévő ellenérzéseket, fenntartásokat, például a Bernie Sanders-hívők, illetve az átszavazást fontolgató republikánusok körében.

Elképzelhető, hogy a demokrata bázisból sokan emiatt nem mennek el szavazni. A republikánus szavazók ugyanakkor egyfajta felmentést kaphatnak, Donald Trump ugyan teljességgel alkalmatlan jelölt, de hát „legalább nem folyik ellene FBI-nyomozás”. Ez növelheti a republikánus táborban a szavazókedvet. Alacsony demokrata, magas republikánus részvétel mellett Trump győzelme már nem is annyira elképzelhetetlen.

Szoros lesz a befutó
A múlt héten az e-mail-ügy felmelegítése nélkül is szorosabbá vált a verseny. A Washington Post/ABC News szombaton közzétett felmérése szerint míg egy hete 50-38 volt az állás Clinton javára, e hétvégén Clinton már alig 2 százalékponttal vezetett.
Négyes versenyben Clinton 47, Trump 45, a libertariánus Gary Johnson 4, a zöldpárti Jill Stein 2 százalékon állt. A RealClearPolitics több felmérésből átlagolt adatai szerint is szorosabb lett a verseny, Clinton előnye 7,1 százalékról 4,6-ra csökkent.
Négy jelöltet véve 44,9-41,1 az állás Clinton és Trump között. A CNN Poll of Polls összesítése szerint Clinton 47, Trump 42 százalékon áll.