- Törőcsik Mari különös útjai

     A gimnazistától a Körhintáig

„Tudok ezt, azt. Hitelesen létezni például. Én sose tudtam "csak úgy" játszani, és most már nem is akarom ezt megtanulni. Beérem azzal, hogy csak úgy vagyok – meséli Törőcsik Mari Bérczes Lászlónak, a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyvben. A Törőcsik Mari családi archívumából származó képen még gimnazista, a budapesti Alkotmány utcai Közgazdasági Gimnázium tanulója. Akkor még sok mindent nem tudott, sőt saját bevallása szerint színpadon még a főiskola elvégzése után is évekig „nem jött át a rivaldán.”

Aztán persze később, nagyon is átjött. A filmen meg rögtön berobbant, már azonnal 1955-ben a Körhinta Pataki Marijaként. Egy Heves megyei faluból, Pélyről érkezett lány színészi karrierjének a kezdete. Ezt meséli a Körhinta kapcsán: „Mint jelenség léteztem. Ennek a lánynak jelenléte volt, és a jelenlétének jelentése. A filmben ott ragyog az arcomon, a tekintetemben, hogy megérintett Soós Imre, ahogy én is őt. És ettől fölzeng a szerelem. Alig van mű, amiben fölzeng a szerelem.”

Déryné én vagyok

A kötet címlapján és a könyvben belül is az egyik képen Törőcsik Mari, mint Déryné. Az 1976-ban Cannes-i Aranypálmát érő alakítás. Az egyik filmes csúcspont. Az alkotást Maár Gyula rendezte, és Törőcsik Marinak írta. A kötetben sok szó esik filmes és színpadi sikerekről, utazásokról, fesztiválokról. Törőcsik a rendszerváltás előtt is nagyasszony volt, a film és a színház nagyasszonya, akinek előjogai lettek, járt neki útlevél, amikor még senkinek. Járt neki külön szabó, aki varrta az ünnepi ruháit, akkor, amikor ezt nagyon kevesen engedhették meg maguknak.

Bérczes László nem csak egy terjedelmes interjút közöl a kötetben, hanem összegyűjtötte Törőcsik filmes és színpadi alakításait. Szinte hihetetlenül hosszú lista. Erre mondja mindig, őt elkényeztette a sors, meg a tenyerén tartotta a Jóisten. Meg, hogy őt a jobbnál jobb rendezők adták egymásnak. Meg, hogy hatalmas színészek között nőtt fel és lett az, aki. És ez minden bizonnyal így van, csakhogy ehhez kellett Törőcsik Mari, az a bizonyos pélyi lány, akiből aztán Déryné lehetett. Aki nem felejtette el, honnan jött, és azt sem hogy mivel tartozik mestereinek, rendezőinek, partnereinek. Megannyi történet a könyvben. Rendezőkről: Konszkijról, Vasziljevről, Gellért Endréről, Major Tamásról, Makk Károlyról, Jancsó Miklósról, Zsámbéki Gáborról, vagy éppen Zsótér Sándorról, akivel még mostanában is dolgozik.

Vagy a csodálatos partnerekről: Garasról, Sztankayról, Kálmán Györgyről, Ruttkai Éváról, Darvas Liliről, vagy a nem is annyira régmúltból László Zsoltról, vagy éppen a jelenből Trokán Nóráról. Barátokról, általa tisztelt írókról, vagy költőkről: Fejes Endréről, vagy Pilinszkyről. Mindegyik történetet megkapóan őszintén adja közre. Nem csinál mást, mint beszélget, felidéz, elkalandozik, és ha pedig fontos dolgokról van szó, például a politikusokról, vagy a velük való találkozásról, rendkívül pontosan, és hitelesen fogalmaz.

Azt mondja: akárki volt hatalmon, ő mindig kívül tudott maradni, hozzáteszi, felül tudott emelkedni az aktuális csatározásokon. Nem kötött olyan kompromisszumokat, amiket szégyellnie kellene. És még egy mondat Törőcsik Maritól: Tudni kell szeretni és felülemelkedni. És ezt még nyugodtan oda lehetne írni, a Dérynéként kezét összekulcsoló Törőcsik Marit ábrázoló fotó alá.

Terézzel

Törőcsik Mari ritkán beszél a magánéletéről, a családjáról. Ebben a könyvben, amit egyébként a képen az édesanyjával látható Teréz is szívesen vett, sőt ő beszélte rá a mamát, hogy menjen bele a beszélgetésekbe.

Törőcsik sokat mesél gyerekkoráról, édesanyjáról, a pélyi iskolaigazgató édesapjáról, sőt Kovács nagypapa mozijáról, akinek terménykereskedése, kocsmája, fűszerüzlete, sőt szikvízüzeme is volt. Aztán a testvéreiről, Terézről, Juliról, Tiborcról és Melindáról, aki egy gyerekbetegségben korán meghalt. És persze a gyerekeiről.

Balla Demeter egy önfeledt pillanatot örökített meg: anya és lánya együtt. Máhr Teréz 1973-ban született, csakúgy, mint a vietnámi fogadott fia, Son. Egy másik képen együtt látható a két gyerek, és Ahoj kutya. Ma már a gyerekek felnőttek, külföldön élnek. Az összetartozás azonban nagyon erős ma is az anya és a gyerekei között, tudják, kölcsönösen számíthatnak egymásra.

Maár Gyulával

Törőcsik Mari nem rejti véka alá, hogy viharos magánéletet élt. Több szerelme volt, és ő maga a kötetben négy férjről beszél. Az elsőről csak annyit tudunk meg, hogy egy filmrendező és nem tartott sokáig a házasság. A második férj Bodrogi Gyula volt, akivel ma is jóban van. Kilenc évig éltek együtt. Főiskolai szerelemből lett házasság. Mindketten tele voltak energiával, ambícióval és szerették egymást. Aztán jött Tordy Géza, akivel egy forgatáson ismerkedett meg és Tordy azonnal beleszeretett. Törőcsik egy évet élt Iglódi Istvánnal is, nem házasodtak össze, mégis a férjének tekintette. És végül elérkeztünk Maár Gyuláig.

Balla Demeter felvételén, fiatalon egymás mellett állnak a cáki pincesoron. Mindketten felgyűrt ingben, zsebre dugott kézzel. Törőcsik nadrágban, kicsit fiúsan, de arcáról süt a nőiség, és a boldogság. Na és a harmónia, amit Törőcsik Maár Gyula mellett talált meg. Megismerkedésük regénybe illő. Törőcsik éppen a Szerelem című filmet forgatta és egyszer egy díszletfal hasadékában megpillantotta Maárt, aki filmrendező volt már ugyan, de még nem csinált filmet, bölcsészkart is végzett. Egy szaklap kérte fel, hogy írjon a forgatásról, ezért bámészkodott a filmes kulisszák mögött. Aztán egy másik forgatási napon megismétlődött ugyanez a momentum. Maár Gyula megint feltűnt abban a bizonyos hasadékban. Törőcsik Mari pedig odasétált hozzá, átölelte az idegen embert. És csak annyit mondott: itt vagyok! Attól a pillanattól összetartoztak, több, mint negyven évig. Elválaszthatatlanok voltak.

Ahogy Törőcsik Mari fogalmazott: „a magyar színházi világ krémjével összesodort a sors, de Maár Gyula volt az egyetlen férfi, akit soha sem tudtam átlépni.” Amikor Törőcsik beteg lett, Maár arról beszélt, hogy Marinak vissza kell jönnie és neki kell előbb elmennie. Így is történt. Ahogy Törőcsik a könyvben megjegyzi: „Visszajöttem a halálból, visszajöttem a feladásból. Élek. Nem lettem jobb, de bátrabban, szabadabban nézem a világot.”

A diófa alatt

Stekovics Gáspár felvételén a velemi kertben ül a diófa alatt. Nincs mindenkinek diófája, áll a kép alatt. És valóban. A velemi házat, a család szeretett menedékét, ahová szívesen hívtak később barátokat a hetvenes években vásárolták. Amikor keresték a megfelelő ingatlant, akkor is, mint általában, Mari vezetett. Velemet, amely Kőszeg közelében van az osztrák határ felé, nem ismerték. Egy ismerős tanácsolta nekik, nézzenek körül arra, csodálatos hely. Mari meg is állt egy háznál, ahol egy asszony meszelt. Na, Maár Gyula, ezt mi megvesszük, itt fogunk élni – született meg a gyors döntés.

A házról sok szó esik a könyvben. Sokan jártak ott, többen pedig bejáratosak lettek. Sok éjszakai beszélgetés, cigarettázás, szenvedélyes vita, értekezés színhelye lett a velemi ház. Törőcsik imádta a kertet, a rózsákat. Sok minden nincs már meg, kevesebb a barát, sokan elmentek, nincs már Maár Gyula sem. A diófa azonban megvan. Ki lehet alá ülni, és ha van hozzá kedv, mesélni, és mesélni, ahogy a beszélgetőkönyv születésekor is történt.