Harcba száll az elnökségért Valls

Felgyorsultak az események a francia baloldalon. Alig négy nappal azután, hogy Francois Hollande államfő megtette a rég várt gesztust és jelezte, nem indul újra az Elyseé-palotáért, tegnap este a jelenlegi kormányfő, Manuel Valls jelentette be indulási szándékát.

Felmérések szerint Valls a baloldal favoritja, jó eséllyel indul a januári előválasztáson, de ahhoz, hogy az áprilisi államfőválasztáson második fordulóba kerüljön, valóságos csoda kellene. A szélsőjobboldal előválasztás nélkül indítja a Nemzeti Front elnökét, Marine Le Pent, aki minden mérés szerint biztosan második fordulóig menetelhet, a méréskelt jobboldal előválasztással döntött a korábbi miniszterelnök, Francois Fillon indulásáról. Ha az erőviszonyok áprilisig nem változnak, az Elyseé-palota következő lakója kettőjük közül kerül ki.

Valls dolgát nehezíti Francois Hollande népszerűtlensége, a baloldal megosztottsága, valamint az is, hogy a jelenlegi államfő „számlájára írt” munkaügyi reformot a kormány felelősségvállalással vitte át a törvényhozáson.

Az AFP francia hírügynökség elemzése szerint, a Szocialista Párt előválasztását Valls minden bizonnyal megnyeri, csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy ő lesz a baloldal egységes és egyetlen jelöltje. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon valamint Emmanuel Macron Hollande nemrég, az elnökjelöltség miatt lemondott volt gazdasági minisztere ugyanis nem vesznek részt az előválasztáson, de indulnak majd az áprilisi elnökválasztás első fordulójában. Valls évek óta arra törekszik, hogy a népszerűségi gondokkal küszködő francia baloldal potenciális reformátorát lássa benne a szavazótábor, ám autoriter alkata, piacpártisága és a szekularizáció melletti elkötelezettsége a baloldalon is sokakban félelmeket kelt a hírügynökség szerint.

Annak érdekében, hogy a január 22-29-én sorra kerülő szocialista előválasztásra tudjon készülni, Valls tegnap a miniszterelnökségről is lemondott. Ami nem jelenti a jelenlegi kormány bukását, csupán annak átalakítását. Helyét volt belügyminisztere, Bernard Cazeneuve veheti át.

Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

Szerző

A Trump-szavazó anatómiája

A választás óta eltelt időben volt alkalmam jónéhány Trump szavazóval beszélgetni. Lévén, hogy Massachusettsben (Bostonban) élek, ahol a választók 61 százaléka szavazott Clintonra, ez nem olyan egyszerű feladat, de ha az ember nagyon keresi őket, azért fellelhetőek. A szomszédos New Hampshire pedig klasszikus csatatér állam, úgyhogy ott még egyszerűbb rájuk találni.

A közhiedelemmel ellentétben Donald Trump szavazói nem (vagy nem mind) idegengyűlölők, rasszisták, szexisták és nem érvényesek rájuk mindazok a jelzők, amellyel Trumpot szokták illetni. Talán a legfrappánsabban egyik beszélgetőpartnerem fogalmazta meg a jelenséget, mely szerint Trump ellenfelei szó szerint értettek mindent, amit Trump mondott, viszont nem vették őt komolyan. Míg Trump támogatói komolyan vették őt, de nem értették szó szerint mindazt, amit mond.

Azaz, míg a fél világ különböző mértékű szkepticizmussal kezelte a Trump-jelenséget, viszont a jelölt minden nem PC szaván fölháborodott, addig Trump szavazói a bombasztikus inzultusok, provokatív megfogalmazások mögötti, valós problémákra reagáló üzenetekre figyeltek. Néhány példa a beszélgetésekből:

- Hogyan lehet Trump ígéretének megfelelően 15 millió illegális bevándorlót kitoloncolni?

- Nem lehet és nem is kell. Elég, ha kitoloncolja azokat, akik bűncselekményeket követtek el és megerősíti a határokat, hogy ne jöhessenek vissza.

- Szükségesnek tartja-e, hogy a muszlimok ellen belépési tilalmat vagy egyéb retorziót hozzanak?

- Trump egy üzletember, aki képes kompromisszumokra. Meg fogja találni a megfelelő megoldást, de az országot muszáj megvédeni.

- Nem zavarják-e Trump szexista megnyilvánulásai, állítólagos zaklatási ügyei?

- De zavar, de nézze meg, hogy mennyi nő van Trump cégének felső vezetésében és a kampánymenedzsere is nő. Különben is, Hillary alapítványi ügyei és e-mail-szervere sokkal komolyabb probléma.

A példák sorát vég nélkül lehetne folytatni. Természetesen a fenti interpretációk nem mentik fel Trumpot a kirekesztő és uszító retorika vádja alól, de ebből még nem következik az, hogy 60 millió szavazója is rasszista és idegengyűlölő lenne. Inkább csak, hogy szavaztak az egyetlen jelöltre, aki végre meghallotta őket és cserébe elnézik neki a túlkapásokat. A most Trumpon felháborodó establishment politikusok azzal tudnak legjobban küzdeni a Trump jelenség veszélyei ellen, ha kihúzzák a homokból a fejüket és maguk is meghallják végre a nép szavát. 

Egyeztetnek az aleppói kivonulásról

Orosz és amerikai szakértők Genfben egyeztetni fognak a szíriai kormány ellen harcoló felkelők Aleppo keleti részéből történő kivonásának útvonaláról és határidejéről - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában.

Lavrov szerint az útvonalról és az ütemezésről szóló megállapodás megkötése után tűzszünet lép majd életbe. Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy a genfi konzultációt amerikai kérésre halasztották hétfőről keddre és szerdára. Leszállás közben balesetet szenvedett a Földközi-tengeren az orosz haditengerészet egy Szu-33-as vadászgépe, a pilóta életben maradt - közölte az orosz védelmi minisztérium.

A gép a Szíriában végrehajtott harci feladata után leszállt az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó cirkálóra, ám a fékkábel elszakadt és a Szu-33-as túlfutott a fedélzeten. A pilóta katapultált, és kimentették a tengerből. Az orosz védelmi tárca szerint a Földközi-tengerre vezényelt flottakötelék és annak harci gépei folytatják feladatuk teljesítését.

Szerző