Publicisztika;futball;visszaélések;Jose Mourinho;cikksorozat;csalások;Der Spiegel;Football Leaks;

2016-12-08 06:52:00

Football Leaks: adóelkerülő profik

Football Leaksnek nevezi a Der Spiegel című német hetilap azt a cikksorozatot – és így hívja magát a törvénytelenségeket feltáró szervezet is -, amelynek első része a legutóbbi számban jelent meg, és arról szól, milyen csalások, visszaélések történnek a profi futballban a minél nagyobb profit elérése érdekében. A cikk pontról pontra nyomon követi, milyen jogcímeken vesznek fel horribilis összegeket – melyeket eltitkolnak az adóhatóság elől – olyan világsztárok, mint Cristiano Ronaldo vagy José Mourinho.

A magát Football Leaksnek nevező szervezet adathordozóin 1,9 terrabyte-nyi terhelő bizonyíték gyűlt össze. Mivel a Football Leakset Portugáliában alapították, elsősorban azok a játékosok, szakvezetők kerültek a látókörbe, akik jelenleg is ott futballoznak vagy korábban játszottak, edzősködtek az Európa-bajnoki címvédő válogatott országában.

Az eddig kiszivárogtatott információk alapján megállapítható, semmi sem az, aminek látszik. A profi futball szereplői számára egyetlen cél létezik, a minél nagyobb profit megszerzése. A Der Spiegel szerint a legnagyobb kárt a játékosügynökök okozzák, akikről a lap a következő számába ígért részletes leleplező írást.

Az egyik legnagyobb név Cristiano Ronaldo

Az Aranylabdáért az elmúlt években szinte mindig a Barcelona klasszisa, az argentin Lionel Messi és a Real Madrid portugál sztárja, Cristiano Ronaldo vetélkedett egymással. Messiről már kiderült, hogy megpróbálta jövedelmeinek nagy részét eltitkolni az adóhatóság elől. Idén júliusban a barcelonai bíróság a játékost és édesapját – egyben menedzserét, Jorge Messit – is 21-21 hónap börtönbüntetésre ítélte, mert a futballista 4,1 millió eurós jövedelmet nem vallott be.

A sztár azt állította, nem tudott erről, nem ő foglalkozott ezzel a kérdéssel, csak aláírta az adóbevallást, amit elé tettek. Azért nem kerültek a jogerős ítélet ellenére sem rács mögé az édesapjával együtt, mert a spanyol törvények lehetővé teszik, hogy a két évnél nem súlyosabb büntetés esetén ne legyen kötelező börtönbe menni, próbaidőn is le lehet tölteni a büntetést. Messi kétmillió, édesapja másfél millió eurós pénzbüntetést is kapott, az összeget mindketten befizették.

Cristiano Ronaldo ennél nagyobb summát „felejtett el” bejelenteni. A Football Leaks adatbázisa szerint a játékos 2014-ben 63,5 millió eurót nem vallott be, amikor a bevételeiről nyilatkozott. Két olyan cégen keresztül menekítette ki az összeget, melyek a Brit Virgin-szigeteken voltak bejegyezve, a valóságban azonban nem léteztek, csak egy postafiókkal rendelkeztek, illetve egy svájci magánbankban nyitott számlán is súlyos euró milliókat pihentetett a fent említett összegből. Ugyanebben az évben Ronaldo a reklámjogait 75 millió euróért eladta a 2015-2020 közötti időszakra, ez az összeg felbukkant a játékos 2014-es bevallásában. Az adóhatóság a Football Leaks információi alapján már vizsgálja Ronaldo pénzügyeit is.

A futballistának a Toyotával olyan szerződése van, amely 1,9 millió dollárt biztosít azért, ha egy rendezvényen 6 óra 45 percen keresztül az autógyár rendelkezésére áll. Ez percenként 4691 dolláros fizetést jelent. Ebbe az időbe belefér a reklámfilm készítése, közös ebéd a gyár vezetőivel és a fotózás. A képeket a Toyota 13 hónapig használhatja a kampányaiban. Ezekre a rendezvényekre Ronaldo első osztályon repül az autógyár költségén, ez azonban csak a kelet-ázsiai országokra vonatkozik, illetve Algéria, Marokkó és Afganisztán tartozik ide.

Ezzel egy időben Kínában a Hondával volt szerződése Ronaldónak 2 millió euróért, legfeljebb hat óra munkáért. Minden plusz óra további 600 ezer dollár kiadást jelentett az autógyárnak. Ronaldo szponzora ezen kívül az órákat gyártó és forgalmazó TAG Heuer, az Armani divatcég, a Clear sampon és a Nike, amely minden eladott CR7 cipő után öt százalék jutalékot fizet a futballistának, ezen kívül évi 1,6 millió euro fizetés is jár neki, ha egy évben 90 napnál kevesebbet hagy ki sérülés miatt. Amennyiben 90 napnál többet sérült vagy 30 találkozónál kevesebbet játszik klubjában, úgy a járandósága felét visszatartja a sportszergyártó cég.

Az amerikai Herbalife öt év alatt 16 millió dollárt fizet Ronaldónak, évente 2,25 millió eurót kap a portugál Banco Espirito Santótól. Rómában egy televíziós szereplésért 300 ezer euró érkezett a számlájára, az Emirates Airlines évi 1,1 millió eurót és 15 ingyen utat biztosít neki Dubajba a világ bármely részéről, kizárólag első osztályon.

A CR7 logóval ellátott férfi alsóneműk eladásából ruhadarabonként 13 százalék részesedést kap a forgalmazó dán JBS nevű cégtől.

Jogos a kérdés, mit szól Ronaldo munkaadója, a Real Madrid a sok reklámszerepléshez? A spanyolok örülnek a felkéréseknek, mert a futballistával kötött szerződés szerint a 15 millió euró feletti reklámbevételek 40 százaléka a madridi klubot gazdagítja.

A szálak mozgatója Jorge Mendes
Ronaldo és Mourinho is ugyanazzal a tanácsadóval, Jorge Mendezzel dolgozott együtt. Ronaldo önéletrajzi könyvében azt írja, hogy édesapja korai elvesztése után Jorge Mendes lett a pótapukája. Mindent Mendes intézett a pénzügyekkel kapcsolatban, ő tudta, mikor, hol, melyik cég számlájára, milyen jogcímen kell utalni a világsztárokhoz érkező összegeket, és ő közvetített az adóhatósággal zajló egyeztetések során is. Ronaldo egy interjúban azt mondta, hogy Mendes a világ legjobb ügynöke, aki tökéletesen illik a világ legjobb futballistájához.

Mourinho a ruháskocsiban bújt el

A világ egyik legismertebb, legjobb és legellentmondásosabb megítélésű edzője José Mourinho. A portugál szakember mottója: „a vereség elfogadhatatlan, a győzelemért bármit meg lehet tenni”. A tréner 2004-ben szerződött Portóból Angliába, a Chelsea csapatához. Bajnokok Ligája-győztes edzőként érkezett a szigetországba. A klub orosz tulajdonosa, Roman Abramovics évi 5,3 millió fontot fizetett Mourinhónak, aki az összeg után nem szeretett volna sokat adózni, ezért a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Koper Services S.A. nevű céget bízta meg a reklám- és marketingjogainak értékesítésével. A Koper a Chelsea-től 5,3 millió fontot kapott a Mourinhóval kapcsolatos reklámjogok értékesítéséért. A Brit Virgin-szigeteken a törvények szerint a reklámszerződések után nem kell adót fizetni. Amikor brit újságírók elmentek a cég székhelyére, akkor a kétszintes épület földszintjén egy gyógyszertárat találtak, az első emeleten pedig ügyvédi iroda működött, amelynek a postaládáján szerepelt a Koper felirat is.

Mourinhónak üzent az adóhivatal FOTÓ: GETTY IMAGES/JORDAN MANSFIELD

Mourinhónak üzent az adóhivatal FOTÓ: GETTY IMAGES/JORDAN MANSFIELD

Az Adidas és más nagy cégek azonban nem akartak ilyen kétes címekre pénzt utalni, mert attól tartottak, ez gyanús lehet az adóellenőröknek, ezért a Mourinho ügyeit intéző szakemberek Írországban bejegyeztették a Multisports & Image Managment (MIM) nevű céget, amely gyakorlatilag nem csinált mást, mint felvette és – némi jutalék (kezdetben 6,5 százalék, később 4 százalék) levonása után – kifizette a játékosok, edzők részére nagy cégektől különböző jogcímeken érkező eurómilliókat. Ezen kívül megalakult ugyanitt a Polaris nevű cég is, amely egyedüliként a „pénzmosáson” kívül üzleti tevékenységet is folytatott bejelentett és ellenőrizhető alkalmazottakkal.

A MIM és a Polaris is csak a felvett jutalékok után fizetett adót, a játékosok, edzők fizetései ugyanis nem jelentek meg bevételként a könyvelésükben, mivel ezeket az összegeket azonnal tovább is utalták különböző számlákra, nemlétező, adóparadicsomokban bejegyzett és lenyomozhatatlan vállalkozásokhoz, titkos bankszámlákra. Előfordult, hogy elhunyt személy nevére érkeztek pénzek, akiktől az adó nem volt behajtható, de új-zélandi alapítványnál is landoltak eurómilliók, amelynek nonprofit szervezetként nem volt adófizetési kötelezettsége.

2015-ben a spanyol adóhatóság vizsgálatot indított Mourinho ellen, a szakember tanácsadóira hallgatva együttműködött a vizsgálat során, mindent beismert, cserébe a nyomozók nem bolygatták, hogy milyen bevételekre tett szert, hanem megegyeztek vele arról, hogy befizet 5,8 millió eurót, és ezzel az ellene folyó eljárást megszüntették.

Mourinho a futballpályán is emlékezeteset alkotott. A The Times cikke szerint amikor eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, és tanácsokat sem adhatott a csapatának. A szakember az öltözőből tévén nézte a mérkőzést, és telefonon adott utasításokat a pályaedzőjének, amit segítője továbbított a játékosoknak. A lefújás után Mourinho úgy kerülte el a kíváncsi tekinteteket, hogy befeküdt a kocsiba, amelybe a játékosok meccsen használt ruháit dobálták, és abban tolták ki a stadionból.

 Honnan van a név?
Az elnevezést a politikai visszaéléseket lelplező WikiLeaks mintájára adták maguknak az alapítók, akik 2015 szeptemberében Portugáliában kezdték el tevékenységüket, a dél-európai országban tapasztalt visszaélésekre hívták fel a figyelmet, bizonyítékaikat a LiveJournal nevű oldalra töltötték fel. Mivel azonban nem minden anyaguk jelenhetett meg, mert a honlap üzemeltetői cenzúrázták az adatokat, saját honlapot készítettek, amelynek szerverét Oroszországba tették át, ahonnan biztonságosabban tudják működtetni az oldalt.
A honlapra folyamatosan felkerülő edzői- és játékos-szerződéseket összesen tizenegy lap, hatvan újságíró láthatja, ők a tagjai az EIC néven létrehozott szervezetnek, amelynek célja a visszaélések felkutatása és nyilvánosságra hozatala. Az alábbi lapok és munkatársai vesznek részt a visszaélések elleni harcban, illetve ők férnek hozzá közvetlenül a FociLeaks leleplező dokumentumaihoz: El Mundo (Spanyolország), L’Espresso (Olaszország), Expresso (Portugália), Falter (Ausztria), Le Soir (Belgium), Mediapart (Franciaország), Der Spiegel (Németország), NRC Handelsblad (Hollandia), Politiken (Dánia), Sunday Times (Nagy-Britannia), Newsweek (Szerbia), CRIJ/The Black Sea (Románia).
A FociLeaks nevében egy Johnny álnevet viselő férfi nyilatkozik. Az nem tisztázott, hogyan jut hozzá a FociLeaks az adatokhoz, a máltai DoyenSports ügynökség zsarolás miatt feljelentette a portált, amikor a céghez tartozó játékosok szerződései megjelentek az oldalon.
Johnny erre úgy reagált: visszaélésekre, törvénytelenségekre hívják fel a figyelmet, a terhelő bizonyítékokat azonban nem mindig sikerül a jogszabályi előírásoknak megfelelő módon megszerezniük.