tartozás;Mészáros Lőrinc;Cider Alma Kft.;

2017-02-16 06:21:00

Mészárosék működése stróman-Magyarországon

A Hír TV közérdekű adatigénylése nyomán vált ismertté, hogy egy Mészáros Lőrinc köreihez kapcsolódó cég, a Hórusz Faktor Kft. rendezte az Orbán-családhoz köthető Cider Alma Kft. állami tartozását. Az eset ritkán látható pontossággal rajzolja ki a magyarországi stróman-kapitalizmus egyik jellemző működési sémáját.

„Milliárdokat szórt el a külügy cége, de kis szerencsével övék lehet 5 millió darab kukorica- és 1,5 millió magozott meggykonzerv” - ezzel a címmel számolt be a 444.hu tavaly nyáron egy olyan közpénzeltérítési akcióról, amelyben a miniszterelnök családja is érintett volt. Akkoriban hozta nyilvánosságra a külgazdaságért is felelős tárca a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) 2015-ös beszámolóját, amelyből kiderült: a többek között a magyar termékek és termelők exportoffenzívájának támogatásáért felelős állami szervezet tavalyelőtt 6 milliárd forintos veszteséget hozott össze.

Az MNKH kintlévőségei közül az egyik legnagyobb tétel a Cider Alma Kft. 3,2 milliárd forintos tartozása, amelyért zálogul a fenti tételeket, azaz ötmillió darab 425 milliliteres vákuumzárású csemegekukorica konzervet és egymillió-ötszázezer darab 720 milliliteres magozott meggykonzervet fogadtak el. Az internetes portál akkori tippje szerint a kereskedőház meghitelezett egy majdani exportügyletet egy politikaközeli cégcsoportnak, de az üzlet nem jött össze, így törlesztés helyett kénytelenek voltak beérni az eladhatatlan konzervkészletekkel.

A már-már rutinszerű állami bénázások sorából az emelte ki az ügyletet, hogy a szereplők (leginkább a haszonélvezők) között az Orbán-família tagjai is felbukkantak. A Cider Alma kft. egy cégcsoport középpontja, amelyben több fontos posztot tölt be Orbán Viktor sógornője - vagyis Orbán feleségének, Lévai Anikónak a testvére, Lévai Gizella -, a Cider Alma egyik leányvállalatát pedig a kormányfő unokaöccse vezeti. Lévai Gizella és élettársa, Ökrös Imre – ahogyan azt a 444.hu kiderítette - három vállalkozásban is üzlettársa a Cider Alma tulajdonosainak, és Ökrös két cége, az Érvölgye Konzerv Kft. illetve a Kelet Konzerv Kft. készfizető kezességet vállalt a Cider Alma MNKH-s tartozásáért. Lévai Gizella egyik fia, Szeghalmi Ádám (Orbán gyermekeinek unokatestvére) pedig a Cider Alma egyik leánycégét, a Drogida Hungaro-t vezeti.

A konstrukció tehát a következő: az Orbán Viktor családjának tagjaihoz köthető cégcsoport exportterveit milliárdos nagyságrendben hitelezi az állami MNKH, majd a tervezett üzlet bedől, a hitel kifizetetlen marad, és – mivel a sajtó megírja – érlelődik a politikai botrány. Itt lép be a képbe a megmentő, vagyis egy Mészáros Lőrinchez közeli faktorcég - azaz követelésvásárló -, a Hórusz Faktorház, amely megvásárolja a követelést: rendezi a tartozást, és a botrány elmarad. (Hogy pontosan mennyiért kapta meg a követelést a faktorcég, azt nem tudjuk, de a hasonló követelésvásárlási ügyleteknek az a közös jellemzőjük, hogy aki pénzt ad a bizonytalan fedezetű tartozásért, az a kockázat átvállalásának fejében jelentős árengedményt kap.) A Hórusz Balczó Péter cége, Balczó pedig annak a Csík Zoltánnak az üzlettársa, aki Mészáros Lőrinc bizalmi embere, több Mészáros-érdekeltségben is vezető pozíciókat tölt be. A Hórusz Faktorház időről időre felbukkan olyan, például a brókerbotrányban elsüllyedt Buda-Cash és Quaestor vagyontárgyainak kimentését célzó faktorüzletekben (a legutóbb egy budakeszi és egy mátrai ingatlanügyben), amelyeknek a főszereplői vagy a haszonélvezői Mészáros Lőrinc érdekeltségei.

A Cider Alma-üzletben az Orbán-famíliához köthető érdekeltségek jártak jól, hiszen megszabadultak a tartozástól. Az állami MNKH feltehetően veszített a bolton, de a valódi skandalumot az jelenti, hogy a miniszterelnöki családhoz kapcsolódó cégek adósságát egy Mészáros Lőrinchez, a magyar sajtóban visszatérően Orbán Viktor strómanjának nevezett felcsúti polgármesterhez köthető üzleti kör egyenlítette ki. Így ugyanis az a látszat keletkezett, hogy a közpénz nem csak egy irányban, Mészárosék felé áramlik számolatlanul a kormány és a kormányfő döntései nyomán, hanem időnként megfordul a pénzmozgás iránya, mintha a kedvezményezett kör a miniszterelnöki família irányába törlesztene.