betörés;letelepedési kötvény;

2017-06-28 07:16:00

Önbetörés történt a kötvényeket forgalmazó cégnél?

Két és fél hónapja törtek be az Arton Capital terézvárosi irodájába - a félmilliárdnyi készpénz mellett érzékeny dokumentumokhoz is hozzáférhettek. A titkosszolgálat is vizsgálódik. Nem kizárt az önbetörés.

Kifosztottak egy letelepedési kötvényeket forgalmazó céget Budapesten, a Hajós utcában még április elején. A betörők igen szép summával távoztak, hiszen mintegy félmilliárd forintnak megfelelő eurót vittek el, ráadásul a kötvények forgalmazásával kapcsolatos bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhettek – írta a 444.hu. Hozzátették, a rendőrség szokatlanul nagy erőkkel mozdult rá a betörésre.

A szóban forgó cég az Arton Capital, amely vállalkozás Afrikában, és Ázsia egyes részein árulta a magyar értékpapírokat. Az ellenzék által számos alkalommal kifogásolt és kritizált konstrukció lényege, hogy tehetős külföldiek 300 ezer euró (90 millió forint), plusz a 50-60 ezer eurós (1,5-1,8 millió forint) jutalékért cserébe, a kötvények lejegyzése révén magyar letelepedési engedélyhez jutnak, amivel aztán szabadon mozoghatnak az Európai Unió területén. A befizetett pénzt pedig öt év után visszakapják. (A konstrukciót és a rendszert számos fórumon Rogán Antalhoz kötötték.)

A lap szerint nagyon sok tanút hallgattak meg, mindenkit megpróbáltak behívni a Teve utcába, aki a mobil cellainformációk alapján a betörés idején a környéken volt. A politikai nyomás miatt zajlik a nyomozás ilyen nagy hévvel – vélekedik a 444 egyik forrása.

Az MSZP az eset tegnapi nyilvánosságra kerülése után úgy reagált, hogy privát tolvajok loptak meg állami tolvajokat, amikor kifosztották a letelepedési kötvényeket forgalmazó céget. Az MSZP pedig figyelmezteti Rogán Antalt, hogy a pénz eltűnése nem mentesíti sem őt, sem társait a bezsebelt 157 milliárdos haszon 75 százalékos különadója alól, amit a Botka-kormány 2018-tól fog kivetni a letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore cégekre.

Ennél életszerűbb kérdésnek tűnik, hogy jogosult volt-e ekkora összeget a házi pénztárában tartani a vállalkozás. A vonatkozó előírások szerint ezzel semmilyen szabályt nem sértett az Arton. A számviteli törvény 2012 végi módosítása szerint ugyanis megszűnt a házipénztárban tartható pénzek 500 ezer forintos felső határa. A házipénztár készpénzállományát ma már nem határolják be, így lényegében egy cég bármekkora összeget tarthat a „mackójában”. A házipénztár maximális készpénzállományát ma már jellemzően a vállalkozás határozza meg, abban az összegben, amely a működéséhez minimálisan szükséges. Ezt a számviteli szabályzatában rögzíti – jegyezte meg egy neve mellőzését kérő könyvelőiroda vezetője. Az más kérdés, hogy ha biztosíttatni szeretné magát a társaság, akkor ilyen nagy összegnél a biztosító valószínűleg komoly követelményeket ír elő a vállalkozás számára. A szóban forgó tétel már van akkora, hogy fegyveres őrt követeljenek meg. Ezt azonban a biztosító és a vállalkozás közötti megállapodás tisztázza – hangsúlyozta.

Egy másik könyvelő iroda vezetője hozzátette: az is kérdés lehet, hogy az ellopott pénz vajon az Arton Capitalé volt-e? Megjegyezte ugyanakkor, hogy a vállalkozás leadott tavalyi pénzügyi beszámolója ezt nem zárja ki. A számok ugyanis arról tanúskodnak, hogy meglepően magas pénzeszközzel rendelkezett. Az év végi mérleg szerint 6,3 milliárd forint állt a cégben.

Rendőrségi forrásunk szerint az ügyben a titkosszolgálatok is nagy erőkkel vizsgálódnak. Elképzelhető ugyanis, hogy az ellopott dokumentumokat valakinek érdekében lehet nyilvánosságra hozni. De ugyanígy nem zárható ki az sem, hogy éppen egy esetleges hivatalos vizsgálat elől, konspiráltan igyekeztek így eltüntetni az iratokat.

Minél nagyobb értékű egy bejelentett lopás, a tapasztalt nyomozóban annál nagyobb gyanú ébred, hogy önbetörés történhetett - állítja forrásunk.

Orbán Ráhel és Gyurcsány
Az eset nagyban hasonlít ahhoz, amikor Orbán Ráhel esküvőjén eltűnt egy mobiltelefon. Akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági osztálya vett DNS-mintát az ott dolgozó összes alkalmazottól. Tízmilliós összeget költöttek az elemzésre, de nem jutottak eredményre.
Érdekes, de talán csak egybeesés lehet, hogy Gyurcsány Ferenc nem sokkal a most nyilvánosságra került betörést követően kezdett célozgatni arra, hogy Orbán Viktorra terhelő banki dokumentumokat mutattak meg neki.