A fantázián is túl - Mit olvas a kiskamasz?

Publikálás dátuma
2017.11.21 06:46
A beszélgetés részvevői: Kertész Erzsi, Fiala Borcsa, Varga Bálint, Balázsy Panna, moderátor: Ruff Orsolya Fotó: Kiss Norbert
Legyen kalandos, neveljen az életre, és ha olykor elszabadul benne a képzelőerő, az sem baj. A 9-12 éveseknek szánt irodalom számos kincset rejt magában, kis felfedezőkre várva.

Bár a 9-12 éves gyerekeket gyakran tartják láthatatlan korosztálynak, cseppet sem azok. Ez rögtön egyértelművé vált Ruff Orsolya kérdésfelvetése kapcsán Balázsy Panna, Varga Bálint, Fiala Borcsa és Kertész Erzsi beszélgetéséből. A szerzők műveikkel azt a korosztályt célozzák, akik már nem képeskönyveket lapozgatnak, de az ifjúsági irodalom még egy lépésre áll tőlük. „Azért láthatatlan ez a korosztály, mert nem akarjuk látni őket” – kezdte Varga Bálint a kérdésre válaszolván. Gyerekekkel való beszélgetései során az derült ki számára, hogy a 12-14 évesek a saját életükben is határmezsgyén mozognak, nem csak az olvasmányaikban. „Még a legvadabb gyerekek is elismerték, hogy ők maguk a legsérülékenyebbek. Úgy gondoljuk, hogy ha egyedül fel tud szállni a buszra, ki tudja nyitni a hűtőt, és tud magának kenni egy vajas kenyeret, akkor mindent tud az életről, és ennek megfelelően kezeljük őket. Ez egy hiba, amit szülőként elkövetünk, mert még igenis igénylik a segítséget, az ötleteket, a tippeket. Ezért is írom ezeket a könyveket azzal a fejemben, hogy legyen benne valami hasznos, kézzelfogható dolog, ami segít neki megérteni a világunkat” – tette hozzá. Kiderült azonban, hogy milyen írói fogásokkal közelítenek az egyes szerzők a kiskamaszok világához nagyon is változó.

„Én azt hiszem azért tudok ilyen könyveket írni, mert megragadtam a 9 éves énemnél” – felelte Balázsy Panna. - Bele kell élnünk, és bele kell képzelnünk magunkat abba az időbe, persze úgy, hogy legyen benne fikció, valóság, fantázia és ezer más.” – tette hozzá Varga Bálint. „A könyvben szereplő kalandok mindegyike kivétel nélkül vagy a fantázia szüleménye, vagy a fiammal és a haverjaival történt ökörködések eredménye” – emelte ki a szerző, akinek Zsé meg a haverok című regénye egyfajta tisztelgés is az általa gyerekkorából olyannyira kedvelt – és a beszélgetés során számos alkalommal felemlegetett – Kis Nicolas kötetek előtt. Kertész Erzsi, a Panthera történetek szerzője arról beszélt, számára nehéz volt a korosztály meghatározása: néha egy 8 éves is tudja értékelni a poénokat, és néha 12 évesnek kell lenni a megértésükhöz. Fiala Borcsa inkább 12-14 éveseknek szánta Bűntény a Dunán című regényét. Elmondta ennél idősebbeknek nem is szeretne írni, mert az már nagyon belecsúszik a kamaszkorba, „amikor az ember mást se csinál, csak fetreng a szobájában, és szenved az élettől. Ez egy Adrian Mole-ban nagyon jó, de én jobban szeretem a kalandos, fára mászós, csúzlizós, fiúsabb vonalat. Ebbe egy csomó mindent bele lehet rakni, ami engem érdekelt gyerekként, és ha nem félnék, hogy kiszakad a harisnyám, azt hiszem most is csinálnám” – tette hozzá nevetve.

A történetekben vegyesen jelenik meg hétköznapiság és a fantasztikum, a realitás és az attól való elrugaszkodás. Ruff Orsolya arról is kérdezte a szerzőkez, miről írnak legszívesebben. - Az a nagyon otthonos közeg, ahol szárnyalhat a fantázia. Valahogy így fogalmaznám meg. Hozzám ezek a történetek állnak közel – mondta Balázsy Panna. Vele ellentétben Varga Bálint nem érzi jól magát a fantázia világában: „én sokkal jobban szeretem a mocskos, zsíros, saras történeteket. Azt szeretem írni, és azt is szeretem olvasni, ami a valóságban gyökerezik és arról szól” – hangsúlyozta az író, aki úgy véli, ő maga azért sem tud fantasyt írni, mert ő sem tud azt olvasni. „Én nagyon szeretem a fantáziát, és szerintem ez a legszuperebb emberi adottság, hogy az ember el tud menekülni a hétköznapok gondjai elől, vagy egy kicsit át tudja alakítani azokat” – reagált Fiala Borcsa Varga Bálint gondolatára. Míg Bálint számára a Harry Potter vízválasztó volt – nem tudta végigolvasni a sorozatot –, addig az írónő hozzátette, ő azt is nagyon szerette, s a varázslótanonc kisfiú történetének egyik elemére utalva kifejtette: „szerintem az a legszuperebb az ember fantáziájában, hogy nyilván stressz, meg egy csomó félelem van az ember életében, de ha el tudod képzelni ezeket viccesen, vagy tudsz belőle gúnyt űzni, vagy egy kicsit cinikusabban nézni rá, akkor máris sokkal jobb.”

Saját elmondása szerint Kertész Erzsi is fantázia-rajongó. „Szerintem a képzelet a legnagyobb ajándék, minél színesebb, és vadabb. Már azt gondolod, hogy olyan szürreális, hogy ilyet már ki sem lehet találni, aztán szépen elkezded kapirgálni a felszínt, és ott vannak ugyanazok az emberi történetek a mélyén, ugyanazzal a három alapvető konfliktussal és érzelmi góccal, amit el lehet mesélni egy teljesen realista, mai történetben, vagy be lehet csomagolni egy olyan fantáziavilág díszletei közé, ami valakit beszippant, és valakit nem, valakit vonz, és valakit nem.”

A történetek gyakran aktuális problémákra is reflektálnak – vetette fel Ruff Orsolya, s ennek kapcsán Balázsy Panna kifejtette, ő nem szerette volna, hogy rózsaszín történet legyen, amit ír. „Látszódjon, hogy hol élünk, és nézzünk körül, ne egy buborékból bámuljuk a világot. Ez egy tudatos döntés volt, hogy legyenek benne kicsit kellemetlenebb, vagy szívszorítóbb helyzetek, mint például a válás, a halál, a hajléktalanság” – mondta az írónő, hozzátéve, bár több ilyen témát felvonultat könyveiben, mindig próbálta feloldani ezeket az érzéseket. - Kicsit olyan lett, mint egy Pintér Béla darab – fűzte hozzá humorosan.

Nekik szól
Míg gyakran úgy gondoljuk, a Harry Potter a belépő az olvasáshoz, az elmúlt években némileg változott a helyzet. Varga Bálint személyes élményéhez kapcsolódva elmondta, már nem J. K. Rowling vagy Leiner Laura történetei alapvetőek a gyerekek számára, hanem inkább a Trónok harca, ami viszont nem az ő korosztályukat célozza. Úgy véli, ez azért is lehet, mert senki sem mondja el a gyerekeknek, hogy mit olvassanak; a kötelező olvasmányok pedig inkább elrettentik őket az olvasástól.
Balázsy Panna ennek kapcsán Nógrádi Gergely könyveit említette, amelyek a kötelezők könnyebb megértését célozzák. A szülői példa vagy az ajánlások jelentősége sem elhanyagolható tényező, illetve felmerült, hogy a könyvtárak és egyes pedagógusok is komoly harcot vívnak azért, hogy olvasóvá neveljék a gyerekeket. – El kell juttatni a kortárs irodalmat a gyerekekhez – mondta Kertész Erzsi –, azokat a könyveket, amelyekben megérzik azt a frissességet, vagy modernséget, érdekességet, ami miatt hozzájuk szólónak fogják érezni a történeteket.

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30