Pintér tükröt tart Máténak

Publikálás dátuma
2017.12.19 06:45
Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán Fotók: Molnár Ádám
Fotó: /
Sokszor nagyon nevettető, máskor metszően kegyetlen Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című előadása. Röviden: jó színház.

Amikor a Katona József Színház színpadán megjelenik Keresztes Tamás Ascher Tamásra maszkírozva az Ascher Tamás Háromszéken című előadásban, a közönség majdnem „felrobbantja” a nézőteret. Jobban mondva, hosszas nevetésben tör ki. Maga Ascher is, aki a széksorok szélén állva figyelte az eseményeket, elmosolyodott, egyik lábáról a másik lábára állt. Keresztes, nem csak roppant módon hasonlít a színpadon Ascherre, hanem szinte pontos mása. Ugyanolyan a mozgása, az összes gesztusa, intellektuális fölénye, állandó elemző kényszere, de még a táskahordozása is zavarba ejtően pontosan képezi le Aschert. Mondhatnánk, hogy parádés paródia, de ennél jóval több. Egy élő személy, történetesen Ascher rettentően hiteles, igaz színpadi megjelenítése. Ugyancsak telitalálat Fekete Ernő Máté Gábora. Fekete hozza Máté jellegzetes szenvedélyes, olykor neurotikus, mégis vonzó, szorongásokkal, kitörésekkel teli karakterét. Bezerédi Zoltánnak látszólag könnyebb dolga van, hiszen magát kell játszania. (Korábban mintha arról lett volna szó, hogy Gothár Péterként jelenik meg, de úgy látszik ez az ötlet elesett.) Bezerédi látványos parókában, utalva arra, hogy a kilencvenes években még jóval több hajjal rendelkezett. Fanyar humorral, kíméletlen öniróniával játszik.

Pintér Béla pedig nem sokat teketóriázik, ha már lúd, legyen kövér, saját magát is beleírta új darabjába. A kisebbségi komplexusos, a nagyok árnyékában önmagát kereső és végül meg is találó Pintért Dankó István alakítja nagy energiával. A történet „a Katonavári Kaposa József Színházban” játszódik, melynek igazgatója a Zsámbéki Gáborból és Babarczy Lászlóból összegyúrt Tabajdy Sándor. A félelmetes, ugyanakkor nagy tiszteletnek örvendő direktort két színész - Elek Ferenc és Thuróczy Szabolcs - játssza egy időben, de a többiek egy személynek tekintik őket. Khell Zsolt színészportrékat ábrázoló színházbelsőt mutató díszlete jól mutatja, hogy a kaposvári teátrum és a Katona József Színház elegyét kapjuk a színpadon. És ez igaz a többi már nem saját néven szereplő figurára is. Lehet tippelgetni, hogy vajon ki kit játszik, Friedenthal Zoltán például feltehetően Vovánszky Jánosként, illetve csak Vovaként emlegetve Mohácsi Jánost kelti életre. És a többi figura esetében nem is érdemes tippelni, a karakter, illetve a figura típusa a lényeg. Pintér, mint minden darabjában, ebben is játszik, mégpedig Tegerdy Áront, az erdélyi színházigazgatót.

Pintér Béla verses szöveget írt, ez sokszor nagyon vicces, máskor mélyebb és drámaibb. De jók az arányok. A könnyes nevetésből araszolunk a sírósabb végkifejlethez. A darabban el is hangzik az egyik alapkérdés, hogy színpadra lehet-e állítani valós személyeket, és a választ is megkapjuk: „Nos, szabad. Mert mi, mindannyian szenvedő, esendő emberek vagyunk. A nézőtéren, és itt fent, függetlenül attól, hogy kik vagyunk civilben, összetartozunk.” A helyzet szülte, hogy Máté Gábor életéről, nőügyeiről szülessen darab. És ezt a szerzőn kívül maga Máté Gábor is vállalta. Innen kezdve azon kellett drukkolni, hogy miként működik ez a színpadon. Szerintem Pintér, mint korábban már többször, most is jól oldotta meg a kényes feladatot. Úgy látszik ebben tud igazán nagy formát mutatni, mert mint A bajnok esetében, most is mer metszően kíméletlen ás őszinte lenni. Bár a történet itt is nagyrészt fikció, a figurák magatartása jól felismerhető és maga a tükör sem fest rózsaszín képet. A színpadon látható Ascherről és Mátéról kiderül, hogy bár talentumuk, intellektusuk rajongásig szerethető, jellemük korántsem makulátlan. És itt van Máté esetében a már az előadás előtt többször emlegetett valós magánéleti momentum, vagyis hogy egyik szerelmét abortuszra kényszerítette. Pintért ez az eset beindította és drámai tragédiát kreál a dologból. Nem kímél benne senkit, sem Aschert, sem Mátét, sem önmagát. Ha már színházban vagyunk, a tükörnek, tükörnek kell lennie, és abba bizony bele kell nézni.

Nem írtam még az erdélyi színésznőt alakító Jordán Adélról, aki képes eljátszani a tragédia hősnőjét, és nem mellesleg fantasztikusan énekel. Egyébként is remekek az előadásban a népdal és néptáncelemek. (A Három nővér próbájában különösen) Pintérnek még arra is futotta, hogy egy röpke jelenet erejéig a szexuális zaklatás témáját is érintse, persze csavarral.

A darabban az egyik szereplő azt mondja: a színház ideje nem percekből áll, hanem a pillanatok igazságából. Itt több mint két órát tölthetünk együtt Pintérrel és Máté Gáborékkal, és szerencsére nagyon sokszor arcul csap bennünket az adott pillanat igazsága.

A bajnok után
Nagy vihart kavart, amikor a Katona József Színházban színpadra állította Pintér Béla A bajnok című előadást. Sokan a sztoriban egy vezető fideszes politikus magánéletének kulisszáit vélték felfedezni. Pintér meg is kapta a magáét. Az egyik hetilap szerzője egyenesen felszólította, hogy ha már ennyire bátor, akkor írjon darabot például a Katona József Színház igazgatójának, Máté Gábornak a nőügyeiről. És Pintér most meg is tette ezt a szívességet. Persze, mint akkor is, a történet, hogy Máté Gábor Ascherrel és Bezerédivel elindul Erdélybe, fikció. Máté el is mondta, hogy soha nem volt erdélyi színésznő szerelme.

2017.12.19 06:45

Szenvedély a lencse túloldalán - „Weegee, a híres” a Mai Manó Házban

Publikálás dátuma
2018.11.15 11:00
Weegee szembesített a magánnyal, de megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is
Fotó: MTI/ Illyés Tibor
A fotográfia és a hétköznapok jelentősége az egyik leghíresebb sajtófotós, Weegee képeit bemutató kiállításon
Képzeljünk el egy világot, amelyben nem létezik fénykép. Nem tudjuk előkapni az okostelefonunkat, és megörökíteni gyermekünk első születésnapját, az állatkerti kirándulást, a ballagást, vagy a diplomaosztót és nincs hivatalos fényképész az esküvőn. Nem szabad többé elfelejtenünk múltbeli emlékeket, arcokat, eseményeket – hisz nem őrzi nyomukat fénykép. Fotográfia nélkül valóban más lenne a világ – hogy jobb vagy rosszabb, azt ki-ki döntse el maga - nehezebb lenni dokumentálni életünket. Ezt bizonyítja az olyan alkotók munkássága is, mint Arthur Fellig, akinek képei a Weegee - A híres, 1935-1960 című kiállításon a Mai Manó Házban láthatóak. Weegee – ahogy Arthur Felliget művésznevén ismerjük – a harmincas-negyvenes évek New Yorkját és az ottani városi élet sokszínű pillanatait örökítette meg. A zsidó bevándorlók gyermekeként Ukrajnában született, majd családjával 1910-ben New Yorkba emigrált Weegee tanulmányait korán félbehagyta, kezdetben alkalmi munkákból élt meg. Egy ilyen munka során ismerkedett meg a fotográfiával, s azt követően segédlaboránsként dolgozott egy hírlapnál. Szabadúszó sajtófotográfusi karrierjét 1935-ben indította éjszakai fotózásra specializálódva. Különösen vonzották a bűntények – melyek iránt a bulvárlapok is előszeretettel érdeklődtek. Sajtófotósként elsőként kapott engedélyt arra, hogy autójába – ahol a gyorsaság érdekében egy sötétkamra is volt – rendőrségi rádió adóvevőt telepítsen.
Képei azonban nem csak témájuk miatt váltak ismertté, a megjelenített drámai hatások és hangsúlyok is kiemelték őket a hétköznapi fotók világából. “Weegee egy depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mert ez is hozzátartozott a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez” – írja Baki Péter kurátor a több mint száz fotót felvonultató tárlatról. A kiállított képek nem kizárólag a modern városi élet dokumentációját adják, alkotójuk látásmódját, karakterét is mutatják. Ráadásul a Weegee-ről készült képekből is válogatást láthatunk. A fekete-fehér fényképek sokszínű érdeklődésről tanúskodnak: színházi előadásoktól, és ünnepi eseményektől a Yankees meccsig, tűzesetektől és bűntényektől a cirkuszi fellépésekig végtelennek tűnik a fotós kíváncsisága. Amely épp úgy kiterjedt a hétköznapi emberekre – árusok a hóviharban, csavargók, vagy épp virgonc gyerekek –, mint a Bette Davishez, Louis Armstronghoz vagy Marilyn Monroehoz hasonló hírességekre. Nem különböztette meg alanyait; egy jó szög, egy érdekes arcvonás, egy vissza nem térő helyzet éppúgy lehetett lencsére érdemes, ahogy egy fájdalmas érzés, egy kíváncsi tekintet, vagy egy tünékeny mosoly. Weegee képeiről olyan alkotói elszántság és szenvedély tükröződik, amely könnyedén érthetővé teszi számunkra, mit veszítenénk, ha nem létezne fotográfia. Infó: WEEGEE - A HÍRES, 1935-1960 Mai Manó Ház  Nyitva: január 20-ig. A kiállítás a Fotóhónap 2018 fesztivál része.

Fotópályázat az éjszakáról

Weegee éjszakája címmel fotópályázatot hirdet a Mai Manó Ház és a Blog.hu. A téma az éjszaka, amelyet szabadon értelmezhetnek a jelentkezők. Minden pályázó csak egy, 2012. december 31. után készített sorozatot (minimum 3 - maximum 5 db képet) küldhet be. A részletes pályázati kiírás elérhető a Mai Manó Ház weboldalán. A képek leadási határideje: november 22. 

2018.11.15 11:00
Frissítve: 2018.11.15 11:00

Keleti Éva, a fotográfia nagyasszonya

Publikálás dátuma
2018.11.15 08:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Kockázatos vállalkozás, ha egy könyvet egyetlen interjú tölt ki. Kérdés ugyanis, hogy több száz oldalon kitart-e a párbeszédes forma? Képes-e megtartani a kezdeti lendületet, újabb és újabb izgalmat hozni? Árpási Zoltán újságíró a műfajában ikonikusnak számító fotóművésszel, Keleti Évával ült le beszélgetni. Eredetileg egy alkalmat szántak a kibeszélésre, de aztán kettő lett belőle. A diskurzusból kötet született A fotográfia bűvöletében címmel. A tegnapi könyvbemutatón az interjúalany úgy fogalmazott, hogy a szerző kegyetlen volt, már ami a kérdéseit illeti.
Tény, hogy több nehéz téma is szóba kerül a könyvben, például az identitás, és a rendszerváltás előtti korszak közéleti problematikája. Keleti Éva belemegy a játékba, vagyis önazonosan, a saját értékrendjének és vérmérsékletének megfelelően válaszol. De leginkább mesél, arról, hogy hogyan élte túl a háborút, 56-ot és a rendszerváltást. Mikor érezte úgy, hogy exponálnia kell és mikor úgy, hogy inkább az elfordulást látta jónak. Keleti Éva dolgozott állami hírügynökségnél, méghozzá kényes időkben: az ötvenes, hatvanas években, aztán hetilapnál és vezetett magánkézben lévő fotóügynökséget is. Miközben a fotózás egyéni pálya, ő mindenhol csapatban gondolkodott. 
Talán a legnagyobb sikert a színházi fotóival aratta. Szarka Klára fotótörténész mondta róla tegnap, hogy a színészportéi őszinte, valóságos karaktert mutatnak, kerülve a manírokat, a modorosságot. A kötetnek nagy értékei a képek. Többségük megjelent már sok helyen, láthattuk kiállításon is őket, de főként az életművet felelevenítő emlékeket illusztrálva nagyon jó újranézni valamennyit. Azt is, amelyen Kádár János összehajol két íróval Illés Endrével és Németh Lászlóval, vagy amikor Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatuk végén felülnek egy ablakpárkányra kezükben egy korábbi előadásképpel, vagy amikor Törőcsik Mari démonikus hölgyet alakít Tordy Géza és Kállai Ferenc társaságában fürdőruhában a siófoki színészüdülőben. Keleti Éva hitvallása, hogy úgy kell végigélni az embernek az életét, hogy öregkorában is emlékezzenek a fiatalkori énére A kötetet végig lapozva és a képekkel szembesülve egyértelmű, hogy neki ez sikerült. Info: Árpási Zoltán A fotográfia bűvöletében Beszélgetés Keleti Éva fotóművésszel HarperCollins 2018
2018.11.15 08:00
Frissítve: 2018.11.15 08:00