Pintér tükröt tart Máténak

Publikálás dátuma
2017.12.19 06:45
Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán Fotók: Molnár Ádám
Fotó: /
Sokszor nagyon nevettető, máskor metszően kegyetlen Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című előadása. Röviden: jó színház.

Amikor a Katona József Színház színpadán megjelenik Keresztes Tamás Ascher Tamásra maszkírozva az Ascher Tamás Háromszéken című előadásban, a közönség majdnem „felrobbantja” a nézőteret. Jobban mondva, hosszas nevetésben tör ki. Maga Ascher is, aki a széksorok szélén állva figyelte az eseményeket, elmosolyodott, egyik lábáról a másik lábára állt. Keresztes, nem csak roppant módon hasonlít a színpadon Ascherre, hanem szinte pontos mása. Ugyanolyan a mozgása, az összes gesztusa, intellektuális fölénye, állandó elemző kényszere, de még a táskahordozása is zavarba ejtően pontosan képezi le Aschert. Mondhatnánk, hogy parádés paródia, de ennél jóval több. Egy élő személy, történetesen Ascher rettentően hiteles, igaz színpadi megjelenítése. Ugyancsak telitalálat Fekete Ernő Máté Gábora. Fekete hozza Máté jellegzetes szenvedélyes, olykor neurotikus, mégis vonzó, szorongásokkal, kitörésekkel teli karakterét. Bezerédi Zoltánnak látszólag könnyebb dolga van, hiszen magát kell játszania. (Korábban mintha arról lett volna szó, hogy Gothár Péterként jelenik meg, de úgy látszik ez az ötlet elesett.) Bezerédi látványos parókában, utalva arra, hogy a kilencvenes években még jóval több hajjal rendelkezett. Fanyar humorral, kíméletlen öniróniával játszik.

Pintér Béla pedig nem sokat teketóriázik, ha már lúd, legyen kövér, saját magát is beleírta új darabjába. A kisebbségi komplexusos, a nagyok árnyékában önmagát kereső és végül meg is találó Pintért Dankó István alakítja nagy energiával. A történet „a Katonavári Kaposa József Színházban” játszódik, melynek igazgatója a Zsámbéki Gáborból és Babarczy Lászlóból összegyúrt Tabajdy Sándor. A félelmetes, ugyanakkor nagy tiszteletnek örvendő direktort két színész - Elek Ferenc és Thuróczy Szabolcs - játssza egy időben, de a többiek egy személynek tekintik őket. Khell Zsolt színészportrékat ábrázoló színházbelsőt mutató díszlete jól mutatja, hogy a kaposvári teátrum és a Katona József Színház elegyét kapjuk a színpadon. És ez igaz a többi már nem saját néven szereplő figurára is. Lehet tippelgetni, hogy vajon ki kit játszik, Friedenthal Zoltán például feltehetően Vovánszky Jánosként, illetve csak Vovaként emlegetve Mohácsi Jánost kelti életre. És a többi figura esetében nem is érdemes tippelni, a karakter, illetve a figura típusa a lényeg. Pintér, mint minden darabjában, ebben is játszik, mégpedig Tegerdy Áront, az erdélyi színházigazgatót.

Pintér Béla verses szöveget írt, ez sokszor nagyon vicces, máskor mélyebb és drámaibb. De jók az arányok. A könnyes nevetésből araszolunk a sírósabb végkifejlethez. A darabban el is hangzik az egyik alapkérdés, hogy színpadra lehet-e állítani valós személyeket, és a választ is megkapjuk: „Nos, szabad. Mert mi, mindannyian szenvedő, esendő emberek vagyunk. A nézőtéren, és itt fent, függetlenül attól, hogy kik vagyunk civilben, összetartozunk.” A helyzet szülte, hogy Máté Gábor életéről, nőügyeiről szülessen darab. És ezt a szerzőn kívül maga Máté Gábor is vállalta. Innen kezdve azon kellett drukkolni, hogy miként működik ez a színpadon. Szerintem Pintér, mint korábban már többször, most is jól oldotta meg a kényes feladatot. Úgy látszik ebben tud igazán nagy formát mutatni, mert mint A bajnok esetében, most is mer metszően kíméletlen ás őszinte lenni. Bár a történet itt is nagyrészt fikció, a figurák magatartása jól felismerhető és maga a tükör sem fest rózsaszín képet. A színpadon látható Ascherről és Mátéról kiderül, hogy bár talentumuk, intellektusuk rajongásig szerethető, jellemük korántsem makulátlan. És itt van Máté esetében a már az előadás előtt többször emlegetett valós magánéleti momentum, vagyis hogy egyik szerelmét abortuszra kényszerítette. Pintért ez az eset beindította és drámai tragédiát kreál a dologból. Nem kímél benne senkit, sem Aschert, sem Mátét, sem önmagát. Ha már színházban vagyunk, a tükörnek, tükörnek kell lennie, és abba bizony bele kell nézni.

Nem írtam még az erdélyi színésznőt alakító Jordán Adélról, aki képes eljátszani a tragédia hősnőjét, és nem mellesleg fantasztikusan énekel. Egyébként is remekek az előadásban a népdal és néptáncelemek. (A Három nővér próbájában különösen) Pintérnek még arra is futotta, hogy egy röpke jelenet erejéig a szexuális zaklatás témáját is érintse, persze csavarral.

A darabban az egyik szereplő azt mondja: a színház ideje nem percekből áll, hanem a pillanatok igazságából. Itt több mint két órát tölthetünk együtt Pintérrel és Máté Gáborékkal, és szerencsére nagyon sokszor arcul csap bennünket az adott pillanat igazsága.

A bajnok után
Nagy vihart kavart, amikor a Katona József Színházban színpadra állította Pintér Béla A bajnok című előadást. Sokan a sztoriban egy vezető fideszes politikus magánéletének kulisszáit vélték felfedezni. Pintér meg is kapta a magáét. Az egyik hetilap szerzője egyenesen felszólította, hogy ha már ennyire bátor, akkor írjon darabot például a Katona József Színház igazgatójának, Máté Gábornak a nőügyeiről. És Pintér most meg is tette ezt a szívességet. Persze, mint akkor is, a történet, hogy Máté Gábor Ascherrel és Bezerédivel elindul Erdélybe, fikció. Máté el is mondta, hogy soha nem volt erdélyi színésznő szerelme.

2017.12.19 06:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32