A jövő útja az integráció

Magasabb sebességbe kapcsolt az európai politika. A Sargentini-jelentés körül kibontakozó vita, a jelentés kétharmaddal való elfogadása és az ezt követő reakciók a nemzetállami keretek közül az egész Unió szintjére emelték a populista és szélsőséges nacionalista mozgalmak elleni küzdelmet. 
A tét annak az európai modellnek a jövője, amely a II. világháborút követően békét, biztonságot, szabadságot, demokráciát és addig soha nem látott fejlődést hozott a kontinensre. 
Ez a modell nem tökéletes: a 2008-as gazdasági válság hatásai, a görög válság, az euró zóna működési hiányosságai, az Unió országai közötti és az egyes országokon belül is növekvő gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a globális gazdasági verseny, a klímaváltozás kihívásai, a biztonsági kihívások, a terrorizmus fenyegetése és nem utolsó sorban a migráció kérdései bizonyították, hogy változásra van szükség. 
Európa polgárai közül sokan elbizonytalanodtak és úgy érezték, hogy Európa vezetői tehetetlenek az őket érintő problémák megoldásában. Ezt a csalódottságot kihasználva erőre kaptak az addig marginális, szélsőségesen nacionalista és populista gondolatok, mozgalmak és pártok. 
Magyarországon Orbán Viktor hatalomra jutása és autoriter rezsimjének kiépítése pedig azt jelezte, hogy az Európai Unió nem veszi komolyan az orbáni politika veszélyeit. Minden figyelmeztetésünk ellenére hosszú éveken át eltűrte a magyar demokrácia kiüresítését, az ellenzéki pártokat sújtó intézkedéseket, a sajtószabadság felszámolását, azaz az európai alapértékek rendszerszerű és folyamatos megsértését, a korrupciót, sőt bizonyos szempontból finanszírozta is Orbán autokrata hatalmi építkezését. 
Mára számukra is kiderült, hogy az „orbánizmus" olyan vírus, amely egész Európát fenyegeti. 
Európa populistái gyorsan felismerték a lehetőséget. Orbánt faltörő kosként használták, és betörték vele a kirakatot. Ő pedig becsvágyból vagy dacból boldogan vállalta ezt a szerepet. Azt gondolta, hogy Európa lassú, gyenge és elkényelmesedett, ezért megérett a pusztulásra. Azt gondolta, hogy mindig képes lesz arra, hogy a hírhedt „pávatánccal" megtévessze Európa demokratikus közvéleményét és vezetőit. Most csalódnia kellett. A Sargentini-jelentés megszavazásával Orbán Viktor megbélyegzett lett az európai közvélemény túlnyomó többsége szemében. 
Eddigi támogatói közül sokan elfordultak tőle, és mára csak az európai szélsőjobb áll ki mellette.  Ahogy annak idején megtagadta liberális identitását, úgy fordít most hátat a kereszténydemokrata, konzervatív polgári értékeknek, hogy immár populista, euroszkeptikus, szélsőjobboldali autokrataként folytassa.
Ahogy a Sargentini-jelentés elfogadói és a nemmel szavazók közötti törésvonal is jelzi, a jövő évi EP választások túlmutatnak a bal- és jobboldal versengésén, és a kampány csak látszólag fog a migrációról szólni (még akkor is, ha ez a kérdés lesz a populisták propagandájának középpontjában). 
Valójában Európa polgárainak két jövő között kell majd dönteniük. Az egyik a populista, nacionalista pártok elképzelése, a „nemzetek Európájának" megteremtése alacsony integrációs szinten. Mindez nem más, mint a szokásos populista szemfényvesztés. Mert ha csak annyit mondunk, hogy Magyarország az első, Ausztria az első, Olaszország az első, akkor azt is mondjuk, hogy nem értettünk meg semmit a történelemből, és nem értjük napjaink kihívásainak igazi természetét sem. 
A nemzetállamok Európája egy globális világban fából vaskarika. Olyan terv, amely végképp működésképtelenné tenné, és ezzel gyakorlatilag szétverné az Európai Uniót. Ennek végeredménye egy részekre szakadt, megosztott és ellenségeskedő, gazdaságilag meggyengült Európa lenne, ahol az emberek élete és lehetőségei ismét az újra épülő országhatárok közé szorulna vissza. 
Ezzel szemben a jövő Európájának a mainál jóval mélyebb integrációra van szüksége ahhoz, hogy együttes erővel tudjon szembeszállni a globális kihívásokkal. Csak így tudja felvenni a versenyt olyan nagyhatalmakkal, mint Kína, az Egyesült Államok, vagy éppen Oroszország. Csak így tudja megvédeni határait, garantálni polgárai számára a biztonságot és a jólétet, csak így tudja megvédeni a szerte a világban oly irigyelt európai életformát, kultúrát és életminőséget.
A populisták és nacionalisták elleni küzdelem valójában értékek politikai harca. Ez az értékharc megjelenik a tudományhoz való viszonyban, a művészetben, a kultúrában. Megjelenik abban, hogy mit gondolunk az emberről, az őt megillető jogokról, mit gondolunk a közösségről és az azt összetartó szolidaritásról, mit gondolunk a hitről, a fejlődésről. A szűklátókörűség, az elvtelen hatalomvágyás, a hazugság, az erkölcstelenség, a gyűlölet, a másik ember lenézése, az agresszió áll szemben a békével, a fejlődéssel, a nyitottsággal, a demokratikus renddel, a demokráciával, a patrióta polgári öntudattal, az egymás iránti felelősséggel. 
Nekünk, magyar demokratáknak is fel van adva a lecke, hiszen a mi helyzetünk és lehetőségeink az Orbán-rendszer viszonyai között egészen "különlegesek". Azonban minden hatalmi túlsúly ellenére sem maradhatunk némák, hiszen Orbán és populista, szélsőjobboldali barátainak terve éppen számunkra, magyarokra jelenti a legnagyobb veszélyt. A „nemzetek Európája" nekünk szegénységet, a jelenleginél is nagyobb leszakadást hozna, és azt eredményezné, hogy Magyarország beláthatatlan ideig el lenne zárva a haladás és a fejlődés lehetőségétől. 
Orbán pontosan tudja, hogy az emberek többsége Európa-párti. Tudja, hogy az emberek ösztönösen egy szabad, méltányos társadalomban, kívánnak élni, ahol támogatják őket abban, hogy boldoguljanak, ahol lehetőséget és segítséget kapnak, hogy jobb életet teremtsenek. Ahol mindenkit egyenlő jogok illetnek meg, ahol biztonságban, kiszolgáltatottság, félelem és fenyegetés nélkül tudnak élni. De azt is tudja, hogy egy ilyen ország víziója ellentétes az ő rendkívül kártékony, az emberi kapcsolatokat elemésztő, minden értéket megtagadó, mindent felzabáló rendszerével. Ezért, mint általában minden hatalmát féltő diktátor, hadat üzent a haladásnak, a tudománynak, az oktatásnak, a kultúrának és a valóságnak is. 
De mi nem mondhatunk le a progresszióról. Nem mondhatunk le arról, hogy képviseljünk egy olyan európai gondolatot, amely a nemzet számára a felemelkedés egyetlen lehetséges és valóságos lehetőségét kínálja. Nem mondhatunk le arról, hogy a tudomány, az oktatás és a kultúra szabadsága a nemzet szabadságának egyik alappillére. Nem tagadhatjuk meg azt a meggyőződésünket, hogy minden ember egyenlőnek születik és azonos jogok illetik meg. 
Nem lehet beletörődni abba, hogy az országot eluralják a populisták megkérdőjelezhetetlennek tekintett szólamai. Nem nekünk kell szégyellni magunkat, hanem Orbánnak, aki miközben közép ázsiai diktátorok előtt hajlong, és Putyinhoz dörgölőzik, kiszolgáltatja saját nemzetét idegen érdekeknek. Nem a patrióta demokrata magyaroknak kell meghúzódniuk, hanem azoknak, akik a ma uralkodó populizmust, a giccses és tartalmatlan nacionalizmust akarják ráerőltetni az országra.
Ma még úgy tűnhet, hogy itt Magyarországon a progresszió, a patriotizmus és az európaiság képviselői kisebbségben vannak, de semmiképpen nem vagyunk fegyvertelenek, mert az igazság a mi oldalunkon van. A friss, az igazságot kereső progresszív és provokatív, tekintély és elitellenes, szabad és lázadó kultúra ugyanis nem legyőzhető. A tudomány igazsága nem megkérdőjelezhető. A nemzeti érzés nem kisajátítható. Egy modern európai Magyarország álma pedig nem ellopható.
Minden hatalmi túlsúly ellenére sem maradhatunk némák, hiszen Orbán és populista, szélsőjobboldali barátainak terve éppen számunkra, magyarokra jelenti a legnagyobb veszélyt
2018.10.11 08:46
Frissítve: 2018.10.11 08:50

Jog, düh, kordon

Azok, akik 2006-ban arcukon üdvözült mosollyal bontottak kordont, most fel vannak háborodva. Akik akkor utcára vitték híveiket, most azon hisztiznek, hogy róluk skandálnak az "agresszív politikai aktivistáknak" bélyegzett tüntetők. Akik akkor forradalmároknak hívták az autókat felgyújtó, tévéfoglaló futballhuligánokat, most "törvénytelennek" nevezik az egyetemisták vonulását. Aki egykor úgy szervezte a "spontán" erőszakot, hogy magának jó előre gondoskodott a páncélozott autóról, most gonosz szándékot lát a felháborodás mögött. Náluk tényleg a szék határozza meg a tudatot.
A hatalom szempontjából minden szembeszegülés bosszantó, sőt jogtalan, alaptalan és illegitim. Pedig, hogy az általuk egyoldalúan elfogadott alaptörvényt idézzük, "népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi". Továbbá "a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja", azt meg, hogy mi a kivételes helyzet, nyilván a nép hivatott eldönteni. Úgyhogy olvasgassák a saját jogszabályaikat, még azokban is meg fogják találni, miért van joga a parlamenti ellenzéknek az obstrukcióhoz, a népnek pedig dühe nyilvános kifejezéséhez.
Ha nem tetszik, hirdessenek rendkívüli állapotot, és vezessék be a nyílt diktatúrát. Egyszer az életben viselkedjenek tisztességesen, és beszéljenek egyenesen! Már csak azért is, hogy megtapasztalják, milyen jó érzés, még ha amit mondanak, az egyben saját hatalmuk gyors végét jelenti is. Megkönnyebbülnének...
Nyolc éve mondjuk és írjuk, hogy a lefojtott feszültség robbanáshoz vezet. A puccskísérlet, amit Kövér házelnök emleget, egészen más: egy kicsiny, de jól szervezett csoport hatalomátvételi kísérlete. Erről itt szó sem lehet. Az ellenzék Magyarországon se nem kicsi, se nem jól szervezett. A 2014-es és a 2018-as választásokon is több szavazatot kapott, mint a Fidesz, viszont nyolc éve képtelen egységesen fellépni a demokrácia védelmében. Talán majd most, ha a rabszolgatörvény és a kormánypárti többség egyéb aljas húzásai miatti dühöt saját érzelmi gátjainak ledöntésére tudja használni. Ha a kulcsszereplők nem azt nézik féltékenyen, melyikük kerül ki jobban a dologból, hanem azt, mi az ország érdeke. Ugyanez a helyzet a szakszervezetekkel: nagyjából az utolsó esélyüknél tartanak. 
A szerencsés gazdasági környezetnek köszönhetően nincs még forradalmi helyzet, és nem úgy tűnik, hogy a népharag pont most fogja elsöpörni Orbán rendszerét. Még csak az sem biztos, hogy egyszer majd így lesz. De az biztos, hogy a jogos elégedetlenség az Országgyűlésben és az utcán is elérte azt a szintet, amit már nem érdemes és nem is lehet félvállról venni. Ha és amikor ugyanis tényleg a kritikus tömeg gondolja úgy, hogy nincs más esély a változásra, mint az erőszak, a hatalomnak is meg kell hoznia a végső döntést.
Gulyás Gergely most ostobán sorosozik, Orbán meg Strasbourgról papol. De mindennél többet mond, hogy a Parlamentnél felsorakoztak a régi kordon elemeit szállító teherautók.
2018.12.14 09:13
Frissítve: 2018.12.14 09:20

Tűrhetetlen

Jó előre be lehet lőni manapság, miként, minek vagy kinek a javára dönt az Alkotmánybíróság egy-egy kérdésben. A kormánypártokat is érintő ügyekben csak akkor mondják ki az alaptörvény sérelmét, ha az már elkerülhetetlen. A megváltozott munkaképességű személyek (rokkantak) támogatásának csökkentése azért lett a napokban az Ab számára is jogsértő, mert a strasbourgi emberi jogi bíróság így döntött több rokkant személy esetében is. Hat évig hiába próbálkozott bárki az alkotmánybíráknál, csak a strasbourgi döntés hozta meg a fordulatot. De például a magánnyugdíjak 2011-es elvétele máig nem érte el az Ab ingerküszöbét. De hát tudjuk: a Fidesz az elsők között nyirbálta meg az Ab jogköreit, és csupa saját emberrel töltötte fel a testületet. 
Az ügyészség döntései is jó előre borítékolhatóak: az kelt meglepetést, ha Fideszhez közeli személyeket gyanúsítanak, vádolnak meg. De egy Simonka vagy Mengyi Roland fényévekre van a szoci Czeglédy Csabától, akinek a borostája is szúrta az ügyészség ülepét. Mindez annak köszönhető, hogy a legfőbb ügyész a Fidesz kipróbált embere. 
A bíróságok döntéseinek kimenete azonban, bárhogyan szeretné is a Fidesz az ellenkezőjét, egyelőre a legtöbb esetben nem jósolható meg előre. A Miskolci Törvényszék például szerdán kimondta, hogy a miskolci önkormányzat nem jogállami eszközökkel kezelte a városban amúgy meglévő szociális problémákat. Lehetne említeni más példákat is, de a bírók és bíróságok egyelőre nem – mind – törtek meg. Mindez annak ellenére van így, hogy a Fidesz egy másik kipróbált emberét rakta a bírói igazgatás élére, és egy nyugdíjszabállyal lefejezte a bíróságokat. 
Az Európai Bizottság adatai szerint a magyarországi közigazgatási bíráskodás az egyik leghatékonyabb az EU-ban. Idén január 1-től pedig új közigazgatási kódex lépett hatályba. Sebaj, 2020-tól minden megváltozik. Eljött az ideje, hogy a közigazgatási bíróságokat a Fidesz kivonja a rendes bírósági rendszerből. És saját képére formálja. A mai helyzet, hogy bíróságok végzik a munkájukat, önmagában tűrhetetlen.
2018.12.14 09:12
Frissítve: 2018.12.14 09:20