„Terméketlen a diktátorozás és diktatúrázás”

Publikálás dátuma
2018.10.29 11:00

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Molnár Péter, a Fidesz egyik alapító atyja nyerte meg az országos slam poetry bajnokságot lángoló politikai beszédével a főként szerelemről szavaló tinédzserek között. A fiatalok állva tapsoltak.
„Ha lehet, éjfélnél sokkal tovább nem szeretnék maradni” – ezt idézi szeretettel Molnár Pétertől az elnökségi üléseken maga Orbán Viktor. „Bár más mondatom lett volna rá ilyen hatással” – mondja az országos döntőben előadott slam poetry előadásában.  - Harminc évvel ezelőtt, az ELTE jogi karának Bibó István Szakkollégiumában ön is ott volt akkor éjjel, amikor fiatal egyetemisták és egyetemi oktatók megalapították a Fideszt. Mi az, amit elfelejtett a mostani miniszterelnök az akkori szándékok közül? - Azt, amit az angol forradalmárok, amikor hatalomra kerülve újra bevezették a cenzúrát, ami ellen harcoltak. Emiatt írta John Milton a híres iratát a cenzúra ellen. Most nincs általános cenzúra, de egyre szűkül a szabad sajtó tere, és ezzel gyengül a hatalom korlátozásának lehetősége. Pedig a Fidesz kezdeti célja éppen az volt, hogy a kormányzati hatalmi ágak olyan egymást korlátozó rendszerét hozza létre, ami kizárja azt, hogy bárkinek túlhatalma lehessen. Áprilisban a Diktatúra? című cikkemben megírtam, hogy méltánytalan és terméketlen a diktátorozás és diktatúrázás. Ehelyett a hatalomkorlátozás mindenkire vonatkozó rendszerét kell újraépíteni, annak tudatában, hogy a korlátozatlan hatalom azt is eltorzíthatja, aki az ilyen hatalmat ellenzékből bírálja. Ezt a sok történelmi példán alapuló tudást a Fidesz pontosan ismerte és képviselte. Abban a pártban, amit a Fidesz utódpártjának nevezek, ez a tudás és elkötelezettség hosszú ideje nem érvényesül. - Tartja-e, tartotta-e a kapcsolatot Orbán Viktorral? - Nagyon régen, egy jogi kari évfolyamtalálkozón találkoztunk, azóta nem. Egy-két rendezvényen láttam, de nem volt alkalmunk beszélni. - Szokott-e üzenni a Miniszterelnöknek? - Nem. A slam- vagy ahogy magyarul is javaslom nevezni, szóritmusoló videóim persze hozzá is eljuthatnak. - A választói emlékezet nagyon rövid. Új generáció is színre lépett ’89 óta, ezért nem árt felidézni, hogy mi történt ’93 végén, ami miatt többek között Ön is kilépett az alapítók közül. - Ahogy az OB döntős szövegemben elmondtam, „nem tudtuk megállítani az országban is szépen épülő hatalomközpontosítást.” ’92 végén javasoltam a többieknek, akikkel belső ellenzékben voltunk a Fidesz parlamenti frakciójában, hogy állítsuk meg ezt a folyamatot a párton belül. Bár sikerült volna. - Az SZDSZ-ből is hamar kiábrándult. A politikából vagy a liberalizmusból lett elege? - Egyikből sem. Mindig szükség van olyan emberekre, akik a közjó érdekében vállalják, hogy politikusok lesznek, és csodával határos módon nem torzítja el őket a hatalom. A szabadelvűség pedig nagyon fontos a politikában is. Nagyon szomorú, hogy sem a Fidesz, sem az SZDSZ nem tudott megmaradni. - Az azóta alakult pártok nem hívták? - Nem, és nem is szeretnék újra politikus lenni. Csaknem egy évtizede szóritmusoló/slammer lettem, a Keresők, avagy a lány neve című, jó tíz éve megjelent kisregényem folytatásán is dolgozom, és hét éve rendezek egy részvételi színházat az előítéletekről és a rájuk adható válaszokról a CEU-n. Hiszek a művészeti beszéd lehetségesen katartikus hatásában. Elsősorban így politizálok, ilyen módon veszek részt a közbeszélgetésben. 

A győztes produkció 3:01:00-tól:

- Az ős-Fidesz eszméivel ma népszerűvé tudna válni egy ismeretlen, fiatal párt? - Igen. A hatalomkorlátozás szükségességének elkötelezett, őszinte, hiteles képviseletével egy ismeretlen párt ma is népszerűvé válhat. Élete során mindenki tapasztal hatalommal való visszaélést, ami mindig ahhoz is vezet, hogy nem érhetnek meg termékeny vitában a lehető legjobb döntések. Mint a Fidesz története mutatja, a fiatalság önmagában nem véd meg a hatalom torzító hatásától. Attól csak nagyon tudatosan, közösen és jól kialakított hatalomkorlátozással védhetjük meg magunkat és egymást. Ezért ajánlotta Hosszúkarú Platánfa a Milla alternatív köztársasági elnöki kampányában, hogy ha ő lesz az elnök, akkor a hatalmasságok rendszeresen a törzséhez köttethetik magukat, mint Odüsszeusz a hajóárbochoz, és ő szívesen elbeszélget velük. - Harminc éve a szabadságjogok, főleg a szólás-, és sajtószabadság szakértője. Leverőek lehetnek a munkanapjai… Ugye abban egyetértünk, hogy a szabadságjogok ilyen rohamos leértékelődése nem varrható kizárólag a politikusok nyakába? - Igen, ez mindig az egész közösségen múlik. A szóritmusoló/slam poetry maga a megtestesült szólásszabadság, az estjeinken sok sor hangzik el a szólás-, és sajtószabadságról, többször is ez volt a megadott téma. Minden országban, minden politikai közösségben folyamatos feladat, hogy megvédje magát saját magától. Attól, hogy ha bárkinek, bármely csoportnak túlhatalma kezd kialakulni, akkor a többi hatalmi ág és a közösség egésze meg tudja állítani a hatalom központosítását. Szinte kivételes az, hogy akinek éppen hatalma van, az csak magától önkorlátozással éljen, ezért egymást kell korlátoznunk. A hatalomkorlátozás 1989 kitüntetett pillanatában létrehozott rendszerét alkotmányosan az védte, hogy önkorlátozás hiányában csak kétharmados többség változtathatott rajta. Bár négyötödös többséghez kötöttük volna a változtatást. Bár olyan közösséggé tudtunk volna válni, amelyik meg tudja védeni a túlhatalomtól azokat is, akik a saját túlhatalmukat építik. - A CEU-n gyűlöletbeszéd (Hate speech) előadásokat szervez a hallgatókkal. Ez pontosan mit jelent? - A „Hate Speech Monologues”, Gyűlöletbeszéd történetek című előadás egy történetmesélő részvételi színház az előítéletekről és a rájuk adható válaszokról. Mindannyian sokat tanulunk ezekből az előadásokból, november 22-én este 7 órától lesz a következő, mindenkit szeretettel várunk a CEU Nádor utca 15. alatti Auditóriumába. Sok országból érkező, sokféle kisebbséghez tartozó CEU-s diákok osztják meg személyes élményeiket párhuzamosan futó pár perces történetekben, slamben, dalban, általuk választott fotókat társítva saját szavaikhoz.
- Miközben beszélgettünk, a CEU rektora bejelentette, hogy akár át is települhetnek Bécsbe. Mit veszít az ország, ha elmegy innen a Közép-Európai Egyetem? - Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Magyarország arra is törekedett, hogy Budapest jobb hely legyen, mint Bécs. Ezzel a hagyománnyal is szemben áll, ha a CEU nagy részét elveszítjük. Ez azért is lenne tragikus, mert a CEU alapítója magyar holokauszt túlélő, és Közép-Európában Budapest az egyetlen város, ami zsidó is maradt. Hogy lehetne konzervatív az a politika, ami mindezt nem tiszteli?      
- Egyedül én nem hívom a pártot Fidesznek, negyedszázada szűnt meg. - Ez így pontos. Az eredeti Fidesz már 25 éve nem létezik, mégis egyedül én kerülöm ennek a névnek a használatát.
- „Olyan demokráciát akartunk, amelyiknek csodájára jár a világ, meglett, csak nem úgy”, szavalja nagy hévvel a neten is megtekinthető döntőn. Mi a két rendszer közti különbség? - Minta-demokráciát akartunk, amiben a hatalom korlátozása, és a kisebbségeket is megillető egyenlő jogok érvényesülése példaszerű. Nagyon szomorú, hogy nem emiatt vetik sokan vigyázó szemüket Magyarországra, hanem azért, mert a hatalom korlátozásának a korlátozása folyik, és az ezt igazolni hivatott bűnbakképzés. 
- „Nem csak mondani, tényleg nem félni, főleg ha nincs mitől, csak a félelemtől” - mind a slam poetry világában, mind az egyetemeken fiatalok között van. Őket mire tanítja? Elég-e annyit mondani, hogy ne féljenek?  - A sok fiatal szóritmusoló/slammer, gimnazista, egyetemista barátommal sokat tanulunk egymástól. Egymás nézőpontját, szavakat, és azt is, hogy mit jelent magyarnak lenni Magyarországon, és határon túli magyar kisebbségek részeként.
- „Én ne lennék konzervatív?” ez az előadása utolsó mondata. Úgy gondolja, hogy a Fidesz konzervatív párt? - A Fidesz utódpártja nem konzervatív párt. A politikája tartalmában és stílusában hordozhat konzervatívnak is mondható elemeket. De többek között az 1848-as 12 pontunk elsőjében kiemelt sajtószabadság tiszteletben tartásának, óvásának a hiánya miatt lényegében nem konzervatív.

“Anyám a 83 éves slammer”

Az 1980-as években Chicago-ban indult slam poetry fantasztikus műfaj, Európában Magyarországon van a legtöbb településen rendszeres szóritmusoló esemény. Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is elterjedt. Ez egy alulról szerveződő összmagyar mozgalom. Nem könnyű rá magyar szót találni, nekem egyelőre a szóritmusoló a javaslatom. Ez igazán demokratikus műfaj, bárki jelentkezhet, odaállhat a mikrofonhoz és elmondhatja a szövegét három percben. Erre mindenki képes. A magyar szóritmusolók legtöbbször felolvassák, amit írtak, de sokan meg is tanulják, és fejből mondják. Anyám, Molnár Lajosné, Gömöry Éva, aki egy 83. évében lévő varázslatos szókincsű és beszédű szóritmusoló, és akit bátyám, Molnár Lajos, a Kürt Alapítványi Gimnázium vezetője elhozott az OB döntőre (anyám, apám és egyik anyai dédapám is tanár volt), már a tüntetések kapcsán is mindig mondta, hogy a szónokoknak nem olvasni kéne a beszédet. Anyám mindig fejből beszélt. Az OB döntőn az első körben mondott szövegem korábbi változatában benne volt az a történet is, amikor egy tanártársa temetésén a művelődési osztály vezetője először azon döbbent meg, hogy egy nő mond beszédet, aztán pedig azon, hogy amikor kérdezte anyámat, hogy hol a szöveg, a válasz ez volt: „A szöveg? A szöveg a fejemben van.” Hosszú éveken át én is majdnem mindig olvastam a slamjeimet, körülbelül másfél éve kezdtem kísérletezni azzal, hogy akár teljesen fejben építsem fel a szöveget. Nagyon nagy szabadságot ad, ha nem kell leírt szöveghez kötődni. Vagy lehet leírt szöveg, de akkor eggyé kell válni a szöveggel ahhoz, hogy a szöveg ne gátolja a szóritmusoló szabadságát. Persze nyugodtan lehet olvasva is slammelni. Az is nagy lépés, hogy valaki veszi a bátorságot és kiáll a szövegével a mikrofonhoz, különösen versenyen. Nagyon fontos, hogy ne legyen magas belépési küszöb. A „Hate Speech” Monologues című előadást is ezért alakítottam úgy, hogy bárki szerepelhessen, aki a színpadról akarja megosztani a tapasztalatait másokkal. Az előadás a slamhez is kapcsolódik, CEU-s diák slammerek mellett fellépett már benne Horváth Kristóf és Mészáros Péter, és a szereplőkkel évek óta nemzetközi csapatokat szervezek az országos szóritmusoló csapatbajnokságra.   

Van egy álmom című slam/szóritmusoló, amivel Molnár Péter bejutott a döntőbe

Névjegy

(1964) Jogot és esztétikát tanult az ELTE-n, egyetemi évei során az ELTE Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja, 1987-1988-ban a szakkollégium egyik nevelőtanára. A Szakkollégiumi Értesítő egyik szerkesztője volt. 1988. márciusban a Fiatal Demokraták Szövetsége egyik alapító tagja volt, a Választmány tagja lett. Megszervezte a Fidesz Akadémiát, a Narancs Alapítványt és a Narancs Klub hálózatot. Ő képviselte a Fideszt a pártok jogi szabályozásáról folyó munkacsoportban az Ellenzéki Kerekasztalnál. 1990-től a párt országgyűlési képviselőjeként a Fidesz kulturális és média politikusa. 1993 áprilisában a Fidesz alelnökévé választották, november 15-én a párt politikai irányának és értékeinek megváltozása miatt lemondott minden tisztségéről, kilépett és visszaadta a mandátumát is. 1994-től 1998-ig az SZDSZ parlamenti képviselőjeként is a kulturális és a média politika felelőse. 1994-től oktat magyar és amerikai egyetemeken, 2004 óta a CEU-n szólásszabadság-kutató, a gyűlöletbeszédről szóló angol nyelvű tanulmányköteteket szerkeszt és részvételi színházat rendez. Keresők című kisregényéből rádiójáték, többszörös díjnyertes színdarab és képregény készült. 2013 óta a Tilos Rádió műsorkészítője, műsorának címe Gondolatbátorság, ami doktori értekezésének is a címe. 2010 óta a hazai slam poetry estek, köztük a Földalatti Slam egyik szerkesztője, szervezője és fellépője, ő az idei országos bajnok. 

Frissítve: 2018.10.29 17:35

Családi kör 2019: az Alvilág inkább családi dráma, mintsem bűnfilm

Publikálás dátuma
2019.02.23 13:45
Úgy alakul, hogy a feleségnek kell a kezébe vennie a gyerekek
Fotó: RTLKLUB.SAJTOKLUB.TV
Látunk biztató jegyeket, de színvonal emelkedés szükséges ahhoz, hogy az Alvilágnak komoly jövője legyen az RTL Klubon.
Egyik szemem sír, a másik nevet. Elvégre, papírforma szerint örülni kell annak, ha egy magyar tévéadó saját sorozatot gyárt, méghozzá van hozzá mersze, hogy kockázatosabb zsánert próbáljon be a mindig kedvelt komédiázás helyett. Az RTL jelen esetben, Alvilág címmel egy igazi bűn-drámát ígér, melynek alapjait a hazai szcénán már lefektette a HBO az Aranyélettel, melyet lehetett kedvelni vagy valóságtól elrugaszkodottnak tartani, mégiscsak volt a három évadnak egy íve: a magyar maffiózó család a nulláról eljut a nullára és boldogok, hogy nem kell korruptnak és gazdagnak lenniük. Az Alvilág hasonló dramaturgia felállással kezd: adott egy nagyon nem átlagos család („apa, léci adj egy húszezrest”), melynek középpontjában Veres Zoltán (Schmied Zoltán) rossz családba házasodott be (és nemzett három gyereket), ám nagyon szeretne nem nagymenő lenni. Sógora, Ervin (Hevér Gábor), azonban most megtette, amit nem kellett volna: bizonyos Schneider nevű rettegett figurától ellopott egy csomó kokaint. A rész végén van egy nagy cliffhanger, melynek kapcsán egyértelművé válik, hogy innentől kezdve a feleségnek, Nórának (Balsai Móni) kell majd a kezébe vennie az irányítást. Ami ezen felül kiderül az első részből, az már sokkal inkább klasszikus szappanopera, van itt lagzi, nagymama, nagypapa, piti gengszterbarát, önértékelési problémákkal küzdő tinik és fiatalemberek. Az, hogy ez a széria sokkal inkább családi dráma lesz, mintsem bűnfilm, arra már az alapokból kiindulva tudok következtetni: az Alvilág ugyanis a holland Penoza című széria (mely Fű és fehér por címmel ment a FilmBox-on) átirata, ez pedig igazi melodramatikus nyavalygás volt. Sőt, a holland eredeti amerikai átirata, a Vörös özvegy is totális középszer volt, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hazai sztáríróink – Köbli Norbert és Biodzsár Márk – mit kezdenek ezzel a folyamatosan biztonsági játékra hajazó alapokkal. Miképpen az is a képernyő előtt tart egyelőre, hogy egy olyan vizionárius mozifilm rendező, mint Ujj Mészáros Károly mit kezd a sorozatmatériával. A pozitívumok mellé kell még sorolni Balsai Mónit, aki ad absurdum a pestmegyei telefonkönyvet is szenvedéllyel tudná interpretálni. Ahhoz azonban, hogy végig maradjak az évad során, komoly minőségi emelkedésre lenne szükség, mert, ha csak az első részt nézem, akkor ez nemhogy a szegény ember Aranyélete, hanem a koldusok Sopranos-a. Info:  Alvilág S01E01 Bemutatja az RTL Klub
Frissítve: 2019.02.23 13:45

Elesett a művészvilág - interjú Florian Henckel von Donnersmarck, Oscar-díjas filmrendezővel

Publikálás dátuma
2019.02.23 12:00

Fotó: AFP/ FILIPPO MONTEFORTE
A mások élete című, 1984-ben, Kelet-Berlinben játszódó filmje egy lehallgatott íróról 2007-ben megnyerte a legjobb külföldi film Oscar-díját. Tizenkét év után Florian Henckel von Donnersmarck ismét jelölt a kategóriában a Mű szerző nélkül című drámájával, melyben egy festő harcol a náci és a kommunista rendszerek ellen.
Mi a művészetekkel kapcsolatos első emléke? Bármilyen meglepő, erre most pontosan tudok válaszolni, mert magam is sokat törtem ezen a fejem. aztán beugrott: nyolcéves voltam, amikor New York-ból Berlinbe költözött a családom. Ennek örömére édesanyám elvitt egy kiállításra, melynek a címe Zeitgeist volt. Rettenetesen éreztem magam, mert Berlint a világ legócskább helyének éreztem Amerika után. 1981-et írtunk és brutális felismerés volt, hogy a mozifilmek kétéves csúszással érkeztek meg. Szóval, ott volt ez a tárlat, pont a berlini fal mellett a Martin Gropius Bau épületében. azt hittem, hogy valami dögunalmas festmények lesznek, erre mér a rögtön az ajtóban egy agyagból készített hegy fogadott. Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi is a művészet? Illetve mitől lesz az egy kupacnyi agyag? Persze, a tárlaton volt ott még Andy Varhol munkaiból is, meg csomó olyasmi, mely a szexet figurázta ki így vagy úgy, ennélfogva eléggé menőnek gondoltam hirtelen az egészet. Ez a hatás azóta is tart? Miért pont egy művész szemszögéből mutatja meg a Mű szerző nélkülben a nácizmus és kommunizmus kegyetlenségeit? Valóban a híres német festő, Gerhard Richter volt a minta a filmjéhez? Nem feltétlenül fogalmaznék így, hanem mondjuk úgy: olyan filmet szerettem volna forgatni, melyben meg tudom mutatni az emberi kreativitás különböző formáit. Pontosan azt, amikor a szenvedésből és a frusztrációból valami csodálatos születik meg. Sokáig azt gondoltam, a film főhőse egy operaszerző lesz, akinek a magánélete összeomlik és a fájdalmát egy színpadi műben dolgozza fel, mely azt meglepő sikert arat. Ez az ötlet akkor bukott meg, amikor rájöttem, hogy a zeneszerző, akivel ezen dolgoztam, azt gondolta, hogy valami slágeres dallamokra van szükségem, ő pedig persze gigantikusan sok pénzt kér ezért. Akkor döntöttem amellett, hogy a központi figura egy festő lesz, amikor egy kollégája eljött hozzám, hogy készítsen velem egy nagyinterjút, hogyan látom így évekkel később A mások életét. Nagyon sokáig beszélgettünk és lassan azon kaptam magam, hogy inkább én kérdezek tőle, mint ő tőlem. Kifaggattam, hogy mivel foglalkozik és mondta, hogy épp kivett egy év szabadságot, hogy könyvet írjon Gerhard Richterről. „Minek?” – kérdeztem vissza, hiszen, erről a fickóról már annyi mindent leírtak. Ekkor ugrott be Richter híres festménye, melyen gyerekként a nagynénje tartja őt nagy szeretettel a kezében. Nos, azt mindenki tudja, hogy Richter nagynénjét megölték a nácik, azt viszont ez az újságíró nyomozta ki, hogy a fickó tulajdonképpen az egyik legbrutálisabb SS orvosnak a lányát vette el. Elképesztő – gondoltam – hiszen ez akár egy olyan drámai felállást is teremthet, hogy gyilkos és áldozat él egy fedél alatt, miközben ez számukra nem is egyértelmű. Ez alapján írtam meg, az egykori náci, kegyetlen orvos karakterér, aki a lánynak a szerelmét egy gyenge és káros alaknak tartja, ezért egy orvosi beavatkozással meddővé teszi a lányát, hogy ne szüljön utódot egy ilyen elemnek. Aki azonban, egyszer csak, a művészetének az erejével bosszút áll. A Mű szerző nélkül játékideje még három óránál is több, igaz, nagyon sokat megmutat a náci, majd a nyugati és a kommunista Németország történelméből. Miközben ma is vannak országok Európában, melyek kulturkampfban gondolkodnak. Nem gondolt arra, hogy tovább mesélje a sztorit és még hosszabb filmet készítsen? Pontosan értem, hogy egy magyar újságíró miért teszi fel így ezt a kérdést. Tulajdonképpen egyet is értek vele: a történelmet felidézni a leghitelesebb módja annak, hogy a jelenünkről fogalmazzunk meg tényeket. Ha megmutatjuk azt, hogy ugyanazokat a hibákat követtük el a múltban, a néző is jobban érti mit akarunk mondani, mert minden jelenkori dolog túl sok szenvedély termel. Nem látjuk a fától az erdőt. Nézze, ha már a kulturkampfra utalt: ma senki sem gondolja azt, hogy a náciknak a művészetpolitikája és esztétikai hitvallása helyes vagy elfogadható volt, mivel semmilyen értékes nem született meg ebben az időszakban. Hasonló volt a helyzet a kommunizmusban is: azt mondták, majd most mindent másképp tesznek, de végül a szocreál üressége és értéktelensége ugyanaz volt, mint a náciké. Ez pedig ma sincsen másképpen. Ha bármiféle politikai erő vagy kormányhatalom bele akar szólni a művészetbe, akkor az már egyszerűen nem az. Elesett a művészvilág. Miközben pontosan érthető, hogy a hatalom miért akar manipulálni, hiszen a művészet képes megszólítani az embereket. Illetve lehet felháborító liberális értékeket kritizálni, de ezt a káoszt el kell fogadni. Különben lemondhatunk az igazi csodákról, egyetemes alkotásokról. Igaz, hogy a brit festő, David Hockney véleményezte a forgatókönyvet? Igen, a forgatókönyv hozott minket össze, azóta barátok vagyunk. Ő is a szabad művészet híve. Kellett egy olyan alkotó véleménye az egész életében szabad világban dolgozhatott Richter életútjával ellentétben – akit befolyásoltak a nácik, majd a kommunisták és sokáig kereste a saját hangját. Úgy tudom, a szülei nem tartják „értékes” művészetnek a filmrendezést. Mint ahogy az újságírást sem. Gondoljon csak bele, mennyire hasonló a kettőnk munkája: történeteket mesélünk el másoknak. Rendezőként pontosan ugyanúgy készülök fel, mint egy zsurnaliszta a cikkírásra. Ön is, én is azt az utat tesszük meg, mely felszabadít minket mások véleményei és manipuláció alól és kialakítjuk a saját mondandónkat, felelős véleményünket. Légy szabad – mondják sokan. De valójában mennyi ember tudja ezt megvalósítani? Szóval, igen, voltak vitáim a szüleimmel, de ma már értik, miért készítek filmeket. Hiszem, hogy minden ember művész, de nem tud mindenki kimagaslót alkotni. De ez nem is baj. Második filmjét, Az utazót nagyon sok kritika érte, miközben A mások élete zsenialítását senki sem kérdőjelezte meg. Mondhatjuk azt, hogy Hollywoodban megégette magát? Az utazót sok újságíró és kritikus utálta – gondolom, ön is. Talán azért, mert mindenki egy olyan filmet várt tőlem, mint A mások élete és nem egy akció-thrillert, melyben, elismerem nem volt sem elég akció, sem elég thriller. Én teljesen elégedett vagyok az utazóval és sajnálom azokat a kritikusokat, akik véres steak helyett egy finom, sok szeretettel készült desszertet kaptak és ezen felháborodtak, mert egyszerűen nem erre számítottak. De, hogy ne térjek ki a kérdés elől, sokkal jobban szeretem prezentálni A szerző nélküli műalkotást, mert sokkal intelligensebb diskurzust kreál, akár e interjú keretein belül, mintha Johnny Depp körszakállát vagy Angelina Jolie megközelíthetetlenségét kellene elemeznem. Baromira nem érdekelnek a szupersztárok, Hollywood egy kicsit untatott. Ki kellett próbálnom, gondoltam, miért ne rendezhetnénk valami vicceset, de meg kellett tanulnom, hogy rendezőként nem érdemes arra bazírozni, hogy melyik forgatókönyv talál meg, hanem a történeteket neked magadnak kell kitalálni. A mások élete és a Mű szerző nélkül viszont olyan beszélgetéseket kreálnak, melyek során sokszor újdonságot fedezek fel önmagammal kapcsolatosan. Akkor, muszáj megkérdeznem: a Mű szerző nélkül műalkotás főgonoszát, az egykor SS orvos karakterét miért nem büntette meg igazából? Ezzel arra akart utalni, hogy a bűnöseink mindig megússzák? Ha hiszünk az igazságban, illetve a szeretetben, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon súlyosan megbüntettem, hiszen magára marad és egy életen keresztül retteg. Mindemellett, úgy gondolom, ennél reálisabb sem lehettem: az emberiség legnagyobb gazembereit általában nem sikerült az életük során elítélni. 

Névjegy

Florian Henckel von Donnersmarck (Köln, 1973. május 2. –) német filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Családjának még Mátyás király adományozott nemesi címet egy törökök elleni hadjárat támogatásáért. A Stasi módszereiről szóló A mások élete című filmjét 2007-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjjal tüntették ki. Következő rendezése, a 2010-es Az utazó nagyot bukott, de a Mű szerző nélkül című, a tavalyi velencei fesztiválon debütált alkotása versenyben a magyar idő szerint hétfő hajnalban zajló 91. Oscar-díjkiosztón a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Kinek készült?

 Az Oscar-jelölések kihirdetése kapcsán megjelent egy portrécikk Florian Henckel von Donnersmarckról a New Yorker magazinban, amelyben Gerhard Richter is megszólalt. Jelesül, hogy kétszer is találkozott a rendezővel, akinek ezek után kvázi megtiltotta hogy róla szóló filmet készítsen. Noha, elismeri, hogy a kész művet nem látta, állítja: „visszaél az élettörténetével és gusztustalanul eltorzítja azt”. Donnersmarck reakciója az alábbi volt: „Talán a film mindenkinek készült, csak neki nem.”

Frissítve: 2019.02.23 12:00