egészségügy;Társaság a Szabadságjogokért;kórházi fertőzések;

2018-10-29 21:35:15

Nyilvános a jelentés a kórházi fertőzésekről, csak érteni nem lehet

Laikusok számára teljesen érthetetlen jelentést tett közzé a kormány a 2017-es kórházi fertőzésekről. Ráadásul néma csendben, és egy olyan helyen, ahol senki nem számítana rá.

"Titokban", a közvélemény tájékoztatása nélkül felkerült az ÁNTSZ honlapjára a 2017-es év kórházi fertőzéseiről szóló jelentés - számol be közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Mint írják, ez egyáltalán nem az a hely, ahol ennek lennie kéne: 2005-től az összes jelentést az Országos Epidemiológiai Központ oldalára tették fel.

A TASZ szerint a másik, ennél komolyabb probléma a jelentés "nyilvánosságra hozásával", hogy bár a kórházi fertőzések ügyére évek óta rengetegen kíváncsiak,

A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: törekszenek arra, hogy a jelentéseik és elemzéseik minél közérthetőbbek legyenek. Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentésen a nyoma sem látszik az érthetőségre való törekvésnek.

A TASZ pere eközben továbbra is folyamatban van az EMMI ellen, a Kúria döntését várják. A per azért indult - egy petícióval együtt -, mert az EMMI nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban.