Csalódni fog, ha most rendelne Mészáros Lőrinctől 2Rule mezt a csapatának

Publikálás dátuma
2018.12.06 10:18

Fotó: / Molnár Ádám
Hónapok óta hiába ígéri a piacra elképesztő gyorsasággal betörő cég termékeinek kiskereskedelmi forgalomban történő megjelenését - most pedig úgy tűnik, már a sportolók megrendeléseivel sem tudják tartani a lépést.
Nem csak a budapesti Váci úton lévő márkaboltját nem tudja hónapok óta megnyitni a Mészáros Lőrinc féle 2Rule sportmárka, de a jelek szerint a kiskereskedelmi "kereslet" mellett már a megrendelőit sem tudja kiszolgálni.
Miután tavasszal bejelentették a magyar sportmárka elindítását, a Puskás Akadémián kívül két másik elsőosztályú klub is, a Diósgyőr és a Haladás is rövid úton erre cserélte korábban használt mezét. Így tett később a PMFC harmadosztályú felnőtt labdarúgó csapata is.
Ám Mészáros cégénél nem tudnak lépést tartani az özönlő megrendelésekkel - mikor a PMFC utánpótlás felruházására került volna sor, már nem tudtak szállítani
- írja a Szabad Pécs. Mint írják, már Haladásnál és a Diósgyőrnél is hasonló lehet a helyzet: a képek alapján nem jut nemzeti mez az utánpótlás-játékosoknak, sőt, utóbbinál olykor a nőknek és edzőknek sem. Egyedül a felcsúti Puskás Akadémiánál van minden rendben 2Rule-ügyben, teszik hozzá.
A 2Rule-t a kormánysajtó egyébként úgy próbálja beállítani, mint az első és egyetlen magyar sportmárkát. a Népszava ugyanakkor korábban megírta: legalább nyolc hazai cég foglalkozik sportszergyártással, bár az tény, ők nem álmodhattak olyan támogatásról, mint amit a Mészáros-cég kapott.
Témák
2ruleturul
2018.12.06 10:18
Frissítve: 2018.12.06 11:19

Szakszervezetek: Áder felelőssége, hogy milyen lesz az emberek karácsonya

Publikálás dátuma
2018.12.15 11:52
Áder János és Orbán Viktor 2018. május 7-én, az Országgyűlés másnapi alakuló ülése előtt Fotó: Molnár Ádám
Fotó: /
A köztársasági elnök még arra sem méltatta a Sándor-palota elé gyűlt érdekvédőket, hogy valakit kiküldjön a szakszervezetek nyílt levelét átvenni. Pedig munkanap van.
Áder János felelőssége, hogy lesz-e békés karácsonya a magyar dolgozóknak vagy sem – jelentette ki Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján. A versenyszféra legnagyobb érdekvédelmi konföderációjának elnöke szerint, ha a köztársasági elnök aláírja a munka törvénykönyve Kósa Lajos-féle módosítását, vagyis a rabszolgatörvényt, azzal minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozza a munkavállalókat. A szakszervezet vezetői szerdán, amikor a kormányoldal egyoldalúan elfogadta a munka világát alapjaiban megváltoztató törvénycsomagot, nyílt levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy az elfogadott rabszolgatörvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek. Mivel kérésükre semmilyen formában nem reagált az elnöki hivatal, a szombati munkanapot kihasználva megpróbálták személyesen is átadni levelüket Áder Jánosnak, ám nem jártak sikerrel. Csak az őrség tagjai dolgoztak ugyanis, a hivatal üres volt, vagy senki nem tartotta fontosnak, hogy legalább gesztusként kimenjen a dolgozók képviselőivel találkozni. A szociális partnerek kirekesztésével történő törvényhozás, a kormányzati lekezelés és cinizmus miatt az érdekvédők azt mondják: elég volt! A MASZSZ tagjai részt vesznek a vasárnap délután a Hősök terére szervezett tömegdemonstráción is, a szervezet nevében Székely Tamás alelnök mond beszédet. A jövő hét elején az összes szakszervezet és a támogató civil szervezetek meghívásával a konföderáció megkezdi az országos tiltakozó akciók koordinálását.
2018.12.15 11:52

Tóth Bertalan: Mindenért, ami ezek után történni fog, Orbán Viktor és kormánya a felelős

Publikálás dátuma
2018.12.15 11:44

Fotó: MSZP/
Az ellenzék minden lépését egyezteti, az MSZP arra használja országos hálózatát, hogy mindenütt segítsen a szakszervezeteknek, mindenhol tüntetéseket szervezzen - és mindenáron álljon ki az emberek jogaiért.
Visszautasítja az országra ráerőszakolt, törvénytelenül elfogadott rabszolgatörvényt az MSZP választmánya, deklarálta Kunhalmi Ágnes. A szocialisták választmányának elnöke szerint most annak lehetnek tanúi a választók, miképp próbálja meg kizárni a parlamentáris demokráciából az ellenzéket a hatalom - azt az ellenzéket, melynek képviselőit a választók küldték a Tisztelt Házba. Az ellenzék megsemmisítésének egyértelmű bizonyítéka a szocialista politikus szerint, hogy az Állami Számvevőszék megpróbálja ellehetetleníteni a Momentumot, és a Párbeszédet, miközben a többi formációra Kövér László épp azt igyekszik rábizonyítani, hogy puccskísérletet hajtottak végre, amikor az Országgyűlésben megpróbálták blokkolni a rabszolgatörvény elfogadását.
De bármennyi könnygázt is fújat a tüntetőkre a hatalom, bár hányszor is csapnak le a rendőrök gumibotjai, az ellenzék nem hátrál, sőt: pont ez a kormányzati erőszak kovácsolja egybe, jelentette ki Kunhalmi Ágnes. Aki szerint mindenkinek össze kell fogni, ha nem akar fél-, vagy épp teljes diktatúrában élni.
Az ellenzéki pártok, vette át a szót Tóth Bertalan, egységesen lépnek fel, a héten megállapodtak, hogy minden lépésüket egyeztetik. Hogy a lehető leghatékonyabb legyen, és országossá terebélyesedjen a tiltakozás, az MSZP választmánya, hangsúlyozta a párt elnöke, azt kéri, hogy a szocialisták használják országos hálózatukat, azaz, az összes helyi szervezetet
  • támogassa a szakszervezeti akciókat
  • vegyen részt tüntetéseken és szervezze is a demonstrációkat
  • mindent tegyen meg, hogy ne használhassák ki a dolgozókat
Mindenért, ami ezután történik, Orbán Viktor a felelős, szögezte le Tóth Bertalan, és sietett hozzátenni, hogy az MSZP és az ellenzék semmilyen erőszakkal nem értenek egyet: akkor sem, ha a demonstrálók követik el, akkor meg végképp nem, ha a rendőrök. De az obstrukció, a tüntetés, vont mérleget a pártelnök, semmiképp nem áll arányban azzal, amit Orbán Viktor művel ezzel az országgal. A kormány elvette a cafetériát, megfosztotta a kispénzűeket otthonaik felújításának lehetőségtől (lásd: a lakástakarékok kiradírozása) a rabszolgatörvénnyel pedig 400 óra pluszmunkát akar ráterhelni az amúgy is túlhajtott magyar dolgozókra. Tóth Bertalan szerint ez az embertelenség annak tudható be, hogy  a kormány gyűlöli/megveti a küszködő kisembert. A hideg futkos a kormány hátán, amikor szóba kerülnek az emberek és a szakszervezetek - a kabinet gyakorlatilag több millió embert ki akar rekeszteni a társadalomból.
Természetesen az MSZP, a többi ellenzéki párttal együtt azért párhuzamosan megpróbálja a jog útját is járni: mivel álláspontjuk szerint a rabszolgatörvény közjogilag érvénytelen, így arra kérik a köztrásasági elnököt, hogy ezt, a törvényesség őreként mondja ki ő. Ám Kunhalmi Ágnes szerint erre kicsi az esély: Áder Jánostól a parlamenti felfordulásban annyira futotta, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.
2018.12.15 11:44