Irodalom és önismeret: így láthatunk rá magunkra jobban

Állítólag, akik sokat olvasnak, kedvesebben fordulnak mások felé, mint azok, akik tévénézéssel töltik az idejüket. Matuska Mircsi coach, civilben könyvmoly a könyveknek ezt a személyiségformáló, áldásos hatását használva és kihasználva tart önismereti alkalmakat.

– Harry Potter-rajongó?

– Abszolút. Épp most osztottam meg én is azt a tanulmányt, mely szerint, aki gyerekkorában olvasta a Harry Pottert, az mérhetően empatikusabb felnőtt lesz annál, aki nem ismeri a varázslótanonc történetét. Kevés az olyan ember, akihez annyira közel éreznénk magunkat, mint egy főhőshöz, akivel lapról lapra olvadunk eggyé. Nyilván az olvasóra is hat Harry személyisége, aki, mivel nem a varázslóvilág szabályai és evidenciái alapján szocializálódott, a társadalom elnyomottabb rétegeivel, például a megvetéssel és félelemmel kezelt vérfarkasokkal is megbecsüléssel bánik. Sokszor ez a hozzáállás menti meg őt, amikor szorult helyzetbe kerül – valaki a segítségére siet, aki iránt korábban elfogadást és szeretetet mutatott.

– Így zajlik egy irodalommal megspékelt önismereti tréning is? Azonosulunk a főhőssel, és megnézzük, adott, a saját problémáinkhoz így vagy úgy hasonlító szituációban ő hogyan reagál?

– Nem, ez azért ennél bonyolultabb. Minden alkalomnak van egy témája, mindig ehhez választok részleteket a felhasznált műből. A helyszínen nem nagyon olvasunk, illetve, mivel bizonyos kiemelt részekhez kötöm a feladatokat, azokat – egy bekezdést, odatartozó mondatot – én magam felolvasom, hogy a résztvevők hangulatba kerüljenek. A Harry Pottert például házbeosztással kezdjük. Képletesen megérkeztünk a Roxfort expresszen – ez az ismerkedés fázisa –, majd megcsinálunk egy létező pszichológiai rendszer (MBTI) szerinti személyiségtesztet. Annak alapján mindenki kap egy betűsort a saját személyiségtípusáról, mely eldönti, hogy a Griffendélbe, a Mardekárba, a Hugrabugba vagy a Hollóhátba kerül-e.

– És ha valaki nem ért egyet az eredménnyel? Nem olyannak látja magát?

– A teszt után mindenki kap egy kalapot, ami a regénybeli Teszlek Süveget jelképezi, és kvázi a süveg sugallatára reflektálhatnak a teszt eredményére. Elmondhatják, mi az, amivel nagyon nem értenek egyet, illetve mi az, ami nagyon betalált. Ezen a ponton még van átjárás egyik házból a másikba.

– Rendben, mindenki bekerült valamelyik házba. És aztán?

– Aztán kezdődik a tanítás. Az első óra: sötét varázslatok kivédése. Patrónus-bűbájt kell végrehajtaniuk, aminek az a lényege, hogy egy nagyon kedves emlékükre kell gondolniuk. Ez a depresszióból való gyógyulás egyik eszköze – ha jönnek a dementorok, melyek a rowlingi világban jelképesen a depresszióval járó lények, úgy lehet küzdeni ellenük, hogy felidézünk valamilyen pozitív emléket. Valamit vagy valakit, amiért és akiért hálásak lehetünk. Ami boldogsággal tölt el bennünket.

– Ennyire egyszerű volna leküzdeni például a depressziót?

– Nyilván nem az a cél, hogy egy-egy ilyen alkalommal megoldódjon az ember minden nehézsége, problémája. Nem vagyok pszichológus, nem kóresetekkel foglalkozom. Annyit szeretnék, hogy aki eljön, egy kicsivel jobb rálátást kapjon önmagára. A Patrónus-bűbáj gyakorlat például arra tökéletes, hogy megmutassa, hogyan érdemes még akkor is keresni valami jót, amire fókuszálhatunk, ha épp leterítenek a problémák. Örökké, 40 évesen is az anyukánkat meg az ovit hibáztatni a nehézségeinkért, nem vezet sehová. De ha csak annyit teszünk, hogy a megoldásra nézünk, ha pusztán elképzeljük, milyen lesz, ha megoldódik az adott probléma, már nagyon sokat segítettünk magunkon. Azt gondolom, hogy minél több dolgot felfedezünk magunkkal kapcsolatban, és azt tudatosítjuk is, annak erős változtató ereje van. Sokszor már az elég, ha tudunk kérdéseket feltenni. Olvasóként kívülről csöppenünk a könyvek világába, ami sok előnnyel jár. Gondoljunk bele, Harrynek mennyi előnyt adott, hogy nem a varázslóvilágban nevelkedett, és nem voltak berögzült sablonjai, sztereotípiái. Ha túlságosan és túl régen benne vagyunk valamiben, önmagunkban például, fel se merül, hogy bizonyos evidenciákra rákérdezzünk. Úgy van, és kész. Pedig lehet, hogy ha megtennénk, kiderülne, hogy egyes félelmeink olyanok, mint Hagrid: látszatra kegyetlen óriás, valójában egy szeretni való bumburnyák.

– Érzek némi küldetéstudatot…

– Az én személyiségtípusomnak minimum a világmegváltás a célja. Az általam használt pszichológiai teszt alapján ugyanaz a kategória vagyok, mint Rowling. Az egész Harry Potter-történet arra van felépítve, hogy Harry mint valami messiásfigura az életét adja a barátaiért – önkéntes áldozatot hoz, ám a szeretet megmenti, azért támad fel. Én azt szeretném elérni az irodalmi-önismereti alkalmakkal, hogy a résztvevők rácsodálkozzanak magukra és felfedezzenek valami újat magukban. És ha közben az olvasást is megszeretik, annál jobb!

– És A Gyűrűk Ura? – ahogy néztem, a következő alkalom témáját abból merítette.

– Így, év elején a célok és a küldetéstudat mentén kalandozunk A Gyűrű Szövetségével. Megnézzük, kivel, melyik szereplővel tudunk azonosulni. Miért épp vele? Mik az erősségei? Azok közül melyeket tudjuk használni a céljaink elérésében. A célok rendkívül fontosak az életünkben, nélkülük csak ide-oda sodor bennünket a szél. Ha nem tudod, hogy mit akarsz, akkor olyanok fogják megmondani, mit tégy, akik jó esetben biztosan nem terveztek neked semmit. Kevésbé szerencsés esetben még rosszat is akarhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, mit akarunk. Akkor látjuk a világítótornyot, és tudunk afelé menni.