Mezőtúr;Túrkeve;megyei lapok;kormánymédia;

2019-02-14 15:10:15

A Fidesz-média esete a telepátiával: az utca embere és a polgármester is ugyanazt mondta tavaly Túrkevén, mint idén Mezőtúron

Egy év után közölt le újra egy saras utakról szóló riportot egy megyei hírportál, "csupán" a helyszín volt más. Az utak persze itt is, ott is rosszak. Na, de, hogy még az emberek ezzel kapcsolatos gondolatai is?

"Nincs régebbi, mint a tegnapi újság!" - szól egy közkeletű mondás a sajtó berkein belül, utalva arra, hogy időnként - mintegy felidéző jelleggel - nem árt újra megemlíteni olyan információkat, amelyekről esetleg korábban is volt már szó. Ha innen közelítjük meg, a minap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szoljon.hu sem csinált mást, csak betartotta ezt az aranyszabályt.

Történt ugyanis, hogy a portál "Térdig süllyednek a sárban Mezőtúron, de idén nagy változás várható" címmel közölt riportot a városból, azonban - ahogy azt az Index bemutatta - a cikk a 2018 februárjában, ugyanott, ugyanazon szerző által közzétett "Áldatlan a helyzet a járhatatlanul saras utcák miatt Túrkevén" című anyaggal csaknem teljesen megegyezett. Azért kell múlt időt használni, mert a "hasonlóság" napvilágra kerülése óta az újdonsült cikk már nem elérhető a honlapon.

Saras utcák mindenütt vannak, miért ne lehetne hasonló cikket írni két különböző településen? - kérdezhetné az ember, csakhogy ebben az esetben az a legkínosabb, hogy éppen ott egyezett meg szóról-szóra a két cikk, ahol legkevésbé szabadott volna: a megkérdezettek mondandójában. A riporter ugyanis "hogy, hogy nem" egy éve Túrkevén és most Mezőtúron is azt tudta meg az utca emberétől, hogy

Ha ez nem lenne elég bizonyíték a telepátia létezésére, még a két polgármester is pontosan ugyanazt mondta el - 1 év és 15 kilométer különbséggel: "rendszeresen érkezik panasz a lakosoktól, hogy áldatlan a helyzet a sár miatt. Nekem pedig egyet kell értenem velük. Sajnos igen sok földút található a városban, amelyek gépkocsival gyakorlatilag járhatatlanok ebben az időben, de gyalogosan sem egyszerű itt a közlekedés. Nem tudunk mit tenni a felázott földdel, a sarat felesleges dagasztani."

hiszen a szoljon.hu-nak már egy 2016-os cikkében is éppen ugyanezek a gondolatok pattannak ki, akkor épp Cibakháza első emberének fejéből: "mindennap érkezik panasz a lakosoktól, hogy áldatlan a helyzet a sár miatt. Nekem pedig egyet kell értenem velük (...) a községben még most is igen sok földút található, amelyek mostanában gyakorlatilag gépkocsival járhatatlanok, de gyalogosan sem egyszerű itt a közlekedés. Nem tudunk mit tenni a felázott földdel. (...) A sarat felesleges dagasztani."

A történeten persze először mi is nevettünk, aztán rájöttünk, hogy a portálnak valójában nagyon is igaza volt.

Éppen ezért, mivel nekünk sincs kedvünk új cikkeket írni, most álljon itt néhány, amelyek éppen egy éve jelentek meg itt az oldalon. Nyugodtan olvassák őket, a címeik alapján akár ma is készülhettek volna:

Jól járt a Fidesz holdudvara

Teljes pályán letámadás a civilek ellen

Tiborcz markolta fel a pénzt

Újabb egymilliárd Mészároséknak

De ne legyünk túlzottan igazságtalanok a szoljon.hu-val. Végül is a ma megjelent - majd törölt - cikkük címe szerint igaz ugyan, hogy "térdig süllyednek a sárban Mezőtúron", de legalább "idén nagy változás várható." Ha ez igaz, jövő ilyenkor már ők sem tudják majd eladni ugyanezt az áldatlan állapotos írást.