MSZP;párbeszéd;EP-választás;

2019-04-06 18:32:39

Az MSZP-Párbeszéd hétfőtől gyűjti az induláshoz szükséges aláírásokat

Az MSZP-Párbeszéd szombattól óriásplakátokon hívja fel a figyelmet a szociális Európa megvalósítását célzó programjára, hétfőn pedig elkezdi az aláírások gyűjtését az európai parlamenti (EP-) választásokon történő induláshoz. A két, közös listán induló ellenzéki párt szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek elképzelése sincs az Európa előtt álló komoly kihívások megoldására.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető szombaton Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, ezzel a nappal indul hivatalosan az EP-kampány, amelyre a két párt felkészült és létrehozta az egyetlen közös ellenzéki listát.

Hozzátette: minden eszközzel igyekeznek eljuttatni üzeneteiket a választókhoz, országszerte 300 óriásplakáton és 200 city light poszteren hirdetik az MSZP-Párbeszéd közös listáját. Közölte, kitelepülések is lesznek, folytatják a Magyarország európai uniós tagsága mellett kiálló aláírásgyűjtésüket, hétfőtől pedig az induláshoz szükséges aláírásokat gyűjtik.

Az MSZP elnöke közölte, a Haza, szeretet, Európa! című programjuk a magyar érdekek képviseletéről szól, továbbá arról, hogy nem ellenségei akarnak lenni az EU-nak, hanem együtt akarnak működni az európai népekkel.

Elmondta, a szociális Európáért, a közös uniós minimálbérért, minimálnyugdíjért és minimális családi pótlékért küzdenek.

Tóth Bertalan rögzítette: nem hisznek a nemzetállamok Európájában, mert az arról szól, hogy a nemzetállami populista, már-már szélsőjobboldali erők a saját hatalmukat akarják megőrizni leépítve Európában a fékek és egyensúlyok rendszerét.

Minél több közös szabály kell, amelyek garanciát adnak az európai, köztük a magyar polgároknak, hogy a megélhetésük, az életkörülmények javulnak.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője reagálva a kormányfő pénteki EP-választási programismertetőjére azt mondta, Európa előtt komoly feladatok állnak, a miniszterelnök beszédéből pedig kiderült, hogy a magyar kormánynak erről elképzelése sincs azokra nem rendelkezik válaszokkal.

Szerinte az egyik ilyen nagy kérdés az európai integráció folytatásának mikéntje, erről Orbán Viktor semmit nem tudott mondani. Ugyancsak ilyen fontos kérdés az európai szociális modell megőrzése és megerősítése - tette hozzá. Közölte, az EU-nak szembe kell nézni a globális környezeti krízis kihívásaival is.

Kérdésre válaszolva Tóth Bertalan elmondta, az EP-választáson történő induláshoz 20 ezer aláírást kell összegyűjteni, szeretnék, ha az mind rendben lenne, ezért ha megvan 40 ezer aláírás, akkor adják le azokat, reményei szerint a jövő héten.

Közölte, minél több mandátumot szeretnének, az a céljuk, hogy a Fidesz kétharmados győzelmét az EP-választáson meg tudják akadályozni.

Volt kérdés arról, mit szólnak hozzá, hogy egy friss kormányrendelet szerint a Schmidt Mária fémjelezte Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 3,9 milliárd forintot kap arra, hogy a 190 milliárd forintból épülő Puskás Arénában kiállítást rendezzen Puskás Ferencről.

Tóth Bertalan közölte, a Puskás-emléket ápolni kell, de az elképesztő, hogy a 190 milliárd forintos költségvetésbe ez nem fért bele. A pártelnök szerint a most odaítélt pénz a háttérbirodalomhoz, Mészáros Lőrinc és Garancsi István zsebébe kerül, amelyből építhetik tovább a médiabirodalmat, amely elnyomja a szólás- és a sajtószabadságot.