Nagy Imre-szobor;

2019-04-24 07:45:00

„Idővel eldől, beválik-e az új helyén” a Nagy Imre-szobor

Varga Tamás szobrász úgy gondolja, hogy jobb lesz, ha alkotását, Nagy Imre emlékművét hivatalos ceremónia nélkül állítják fel új helyén, a Jászai Mari téren.

A szobrász megerősítette, amit nemrég Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője nyilatkozott a Népszavának: az emlékmű elhelyezésének munkálatai rendben zajlanak. A szobor műhelymunkája és a helyszín kivitelezése is normális ütemben, az elvárható jó minőségben folyik – tette hozzá.

Ismeretes, hogy a tiltakozások ellenére titokban, egy hajnali órán elszállították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, ahova a „vörösterror” áldozatainak emlékműve kerül vissza. Wachsler tájékoztatása szerint a mártír miniszterelnök szobrát június 16-ig felállítják a Jászai Mari téren, avatóünnepséget azonban nem tartanak.

Ami az újraavatást, vagy inkább a nem avatást illeti, Varga Tamás kérdésünkre kifejtette: szobra, bár szándékai szerint mindenekelőtt műtárgy, és mint ilyen van létjogosultsága, műfaját tekintve mégiscsak politikai emlékmű. Ha a politikus hajlamú szemlélődő, illetve a politika figyelme a témának, és kevésbé a műnek szól, „az így van rendben, és ha ennek ünnepléssel kívánnak hangot adni, az is rendben van szerintem”.

Ebben az esetben számára mégis az tűnik megfelelő döntésnek, ha az emlékműve az új helyére ünneplés nélkül kerül.

„Főleg, mert hiába jó a hely szerintem, a döntő mégiscsak a közönség elfogadó vagy elutasító reakciója. Az olyasfajta szemlélődést, ami ehhez a döntéshez kell, csak zavarja a hangos méltatás” – állapította meg Varga Tamás.

Szoboravatás szervezése, illetve elhagyása a megrendelő hatásköre. „Az én szerepem véget ér azzal, hogy méltó helyen megmarad az emlékmű, ezt szerencsének és kellő megtiszteltetésnek érzem szobrom témáját és személyemet illetően is”, mondta az alkotó. Varga Tamás összegzésképpen közölte: „Ha felavatják, és nyilván meghívnak, elmegyek. Ha nem lesz avatás, és szerintem jobb úgy, akkor is remélem, járnak majd arra érdeklődők, és idővel eldől, hogy beválik-e valóban az új helyén.”