Szüdi János: Út az Európai Egyesült Államok felé

Publikálás dátuma
2019.06.10. 08:00

Történelmi alkotmányunk vívmányai alapján az országot irányító pártelnök-miniszterelnöknek az egyesüléspárti csoport élén kellene állnia.
Európának mindenekelőtt a fejekben kell egyesülnie. Egymás megismerése, egymás elfogadása az első és a legfontosabb lépés ahhoz, hogy létrejöhessen az Európai Egyesült Államok. Feltehetően az elkövetkező esztendők során számos összecsapásra kerül sor az egyesülést támogató és elutasító erők között. Melyik lesz az erősebb, melyik győz? Ez azon is múlik, mennyire lehet közel hozni lélekben egymáshoz a kontinensen élőket. A megismerés útja az oktatás, a kultúra és a valós információk szabad áramlása.

A magyar zsákutca

  A magyar uralkodó osztály mindent megtesz annak érdekében, hogy keresztbe tegyen Európa egyesülésének. Pedig történelmi alkotmányunk vívmányai alapján az ország irányítását egyszemélyben ellátó pártelnök-miniszterelnöknek az egyesüléspárti csoport élén kellene állnia. Azt gondolnánk, ha valaki több száz millió forintért helyreállíttatja egy volt miniszterelnök, Andrássy Gyula lovas szobrát a parlament mellett, akkor tisztában van azzal is, miért teszi ezt. Úgy tűnik az utód nem kíváncsi Andrássy Gyula életének egyik lényeges mozzanatára, a kiegyezés tető alá hozására, melynek eredményeképpen létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, Európa második legnagyobb állama. Nem kíváncsi arra sem, mit tartalmaz "a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekü viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról" szóló 1867. évi XII. törvénycikk. Pedig akár mintául is ajánlhatná Európa állam- és kormányfőinek, pártelnökeinek, annak végiggondolásához, miképpen lehet megszervezni az Európai Egyesült Államok országainak kapcsolatát. Nem teszi, nem is teheti, hiszen ebben az esetben végig kellene gondolni, miért hullott szét ez az államalakulat, s milyen szerepet játszottak az eseményekben a magyarok. Nem teszi, nem is teheti, hiszen ebben az esetben le kellene vonni Trianon tanulságait.

Kísért a múlt

Az Osztrák-Magyar Monarchiát - a Párizs környéki békeszerződés keretei között - a nagyhatalmak verték szét. Nagy Magyarországot a magyarok. Igaz, szentesítette az eseményeket a versaillesi békeszerződés, de ez nem változtat a tényeken: Franciaország 1918. június 29-én a leendő Csehszlovákiát képviselő politikai szervként ismerte el a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Augusztus 9-én ugyanígy járt el Nagy-Britannia, szeptember 2-án az Amerikai Egyesült Államok, október 24-én pedig Olaszország is. 1918. október 29-én a Zágrábi Nemzeti Tanács (Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsa) mondta ki elszakadását Ausztria-Magyarországtól és kikiáltotta a Szerb-Horvát-Szlovén államot, majd november 24-én kimondta Vajdaság csatlakozását. 1918. december 1-jén a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlése kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozik a Román Királysághoz. Az első világháború utolsó napja 1918. november 11. Mi az oka annak, hogy a „szent korona” nemzetei nem kívántak tovább közös határok között élni a magyarokkal? Az Osztrák-Magyar Monarchia többnemzetiségű ország volt, melynek egyik „fele” a Magyar Királyság, a másik „fele” az Osztrák Császárság volt. Míg Ausztria föderatív államként működött, Magyarország „egységállamként". Elnyomta, sőt lenézte az itt élő, más nemzethez tartozókat. Jelentős szerepet játszottak a magyarok az osztrák-cseh kiegyezés létrejöttének megakadályozásában is. Közös haza, közös múlt, mégis hiányzik a közös emlékezet. Kevesen vannak, akik mesélni tudnának arról, mi történt a szlovákokkal, a szerbekkel, a horvátokkal, a románokkal, amíg a Magyar Királyság alattvalói voltak. Kevesen vannak, akik meg tudnának nevezni tudósokat, művészeket, politikusokat a közös hazában velünk élő más népek fiai közül. Trianon emlékezetére nem lövészárkot kellene ásni az Alkotmány utcában, hanem a közös múltból merítve, az érintett országokkal összefogva, közzé kellene tenni – kétnyelvű kiadásokban – az egykori közös haza irodalmának legszebb műveit, megfelelő illusztrációkkal ellátva.

Európa jövőjéért

Európa múltja a nemzetek különállásából eredő sérelmek, cselszövések és ármányok története. Egyik nemzetnek a másik nemzet kárára történő gyarapodása. Európa jövője, a nemzetek összefogására épülő közös haladás. Az egyesült Európa nem a nemzeteket szünteti meg, hanem a nemzetek közötti ellentéteket. Nem egymás rovására, hanem egymásért, egymással kell megteremteni a mindenki számára élhető és biztonságos földrészt, hozzájárulva ezzel a Föld megmentéséhez. Európának a fejekben kell először egyesülni. Az út az oktatáson keresztül, a kultúrák közvetítésével vezethet el a célig, az Európai Egyesült Államok létrehozásáig. Annak érdekében, hogy megvalósuljanak az Európai Unióról szóló szerződésben foglaltak: megszűnjön az európai kontinens megosztottsága, megerősödjön elkötelezettségünk a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok iránt, közeledjen egymáshoz a tagállamok gazdasága, megvalósuljanak az Európai szociális chartában lefektetett elvek, szükség van arra, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kapjon az Európai Unió tevékenységében az oktatás és a kultúra. Az EU-nak közre kell működnie a valós információk továbbításában. Az Európai Egyesült Államok megvalósulásához fontos lépés, hogy az Európai Unió felhatalmazást kapjon az oktatás és a szakképzés egységes és közös elveinek meghatározására. Legyen minden európai polgár elidegeníthetetlen alkotmányos joga a tanulás, személyisége legteljesebb mértékű kibontakoztatása. Minden állam kötelessége, hogy megteremtse a feltételeit a tanítás szabadsága és a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogának érvényesüléséhez. Az Európai Unió áldozzon alternatív tankönyvek elkészíttetésére és hozzáférhetővé tételére. Működtessen szabad iskolarendszert. Nyújtson védelmet a pedagógusoknak az oktatás szabadságának érvényesítése érdekében. Az Európai Egyesült Államok megvalósításához fontos lépés, hogy az Európai Unió nyújtson segítséget az egyes tagállamok kultúrájának megismeréséhez, terjesztéséhez. Az Európai Unió áldozzon az irodalmi alkotások fordítására, hozzáférhetővé tételére, különös tekintettel a kis lélekszámú nemzetekre. Áldozzon együttesek, tárlatok utaztatására, bemutatására. Így válhat Magyarország ismét naggyá! Végül, de nem utolsósorban az Európai Egyesült Államok megvalósításához fontos lépés, hogy az Európai Unió minden tagállam nyelvén hozzáférhetővé tegye az „igazságot”, a valóságnak megfelelő híreket. Működtessen szabad sajtót, amelyből minden érdeklődő megtudhatja az igazat, mi zajlik a világban. Amikor Magyarország pártelnök-miniszterelnöke elutasítja az Európai Egyesült Államok eszméjét, nem az ország szuverenitását, hanem saját és környezete kiváltságait félti. Fél attól, hogy független bíróság előtt mérlegre teszik kormányzati időszakának eseményeit.
Szerző

Papp Sándor Zsigmond: Mi jön a vers után?

Publikálás dátuma
2019.06.08. 19:45
Térey János
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
„Vele alkudoznék a félhomályban. Neki sorolom, vele perelek. De akármit is teszek, csak a saját hangomat hallom.”
Nem erről akartam írni a héten, be volt tárazva a téma, ilyenkor már mondom magamban a mondatokat, próbálgatom a villamoson, utcán, menzán, dolgozom fejben, hogy amikor gép elé kerülök, már kevesebb dolgom legyen. De be kell látni, hogy vannak nagyobb erők is a tárcaírásban, mint a szerző maga, aki csak a saját alanyai és állítmányai között ingázhat szerényen. Sors? Gondviselés? Isten? Hirtelen mindegyik csak betűk halmazának tűnik. Kiszáradt csigaház. Emlékszem, mennyire nevettem azon, amikor az öregek – nagyszüleim és régi barátaik – társalgásában nem sokkal a betegségeik alapos és bizsergető kibeszélése után, amikor egymásnak ajánlottak gyógyszereket, kúrákat, orvosokat, hirtelen előjött a tuti kérdés: Tudod, hogy ki halt meg? És akkor mintegy csattanóként jött egy ismerős neve, egykori kolléga, volt szerelem, a kedvenc hentes. Aztán még nevek, sok név, a döbbenet és öröm keverékével kiejtve, mert ők, a beszélők még itt vannak. Csupa jeges érintés és csupa megkönnyebbülés, hogy van még haladék. Van még idő. Ma is a fülemben cseng ennek a dallama. Az élet és halál kevés hangjegyből álló kottája. Az első igazi döbbenetem Zoli volt. Kőrösi Zoltán halálhíre egy wellnessközpontban ért utol. Értettem, amit mondtak nekem a telefonban, de nem tudtam hova tenni, idegenül csengett, mintha kihúzták volna a szavak alól a szőnyeget. A felfoghatóság alapját. Akkoriban kerültünk igazán közel, folyton csipkelődött, ironizált, én meg ezt nagyon bírtam, apámmal mi is így cukkoltuk egymást. Nem lehetett sértődés belőle, mert nekem ez a szeretet nyelve volt, nem a pikírt gonoszkodásé. Ugyanakkor meg ő volt a legjózanabb író, akit csak ismertem, mindent megtett az egészségéért, futott, úszott, focizott, síelt, pazar tanácsokat adott az étrendemmel kapcsolatban is, mert nem nézte jó szemmel a fölösleges kilóimat. És akkor a szíve. Mit lehet erre mondani? Hát kinek lehet ilyen hülye humora, hogy pont a legegészségesebbet? Amikor még mondatok, bekezdések, regények érlelődtek benne, amelyekről egyébként soha nem beszélt. Babonából. Letámolyogtam a medence mellé, csináltam, amit a wellnessben lehet. Úsztam, masszázsra mentem, befalt az élet örömtelen öröme, a kényelmes hazugságaim. Olyan volt, mint egy rossz szerep vagy egy folyton kihúzott mondat. Semmi hitelesség, semmi erő. Aztán most János. Nem voltunk barátok, csak kollégák, egy kiadónál lévő szerzők, jó ismerősök. Pompásan csevegtünk, de mindig hiányzott valami, hogy mindez valahogy elmélyüljön. Én szerettem a verseit, megkerülhetetlen műveknek láttam, azt pedig sosem mertem megkérdezni, hogy mit gondol az én szövegeimről. Tartottam tőle, hogy el is mondja. És még igaza is lesz. Pedig imádtam a pontos ítéleteit, a kíméletlenségeit, a csípős okosságát, ahogy két-három mondattal helyrerak szerzőket és életműveket. Szinte bármilyen műfajban. Csak akkor fájt az ítélet, amikor számomra kedves szerzőkről vélekedtünk másként. Szigorú volt, s bár magam is tudtam, hogy szigorúság nélkül sosem lesz jó vers és jó regény, azt mondtam, hogy legalább a szigorúságokat hadd válogassam meg én. Itt vannak a kötetei a polcomon, majdhogynem hiánytalanul. Kevés szerzővel vagyok így. Tán ezt is el kellett volna mondanom egy karácsonyi bulin, amikor nem tűnik hízelgésnek. Csak dedikáltatom egyenként. Van még időnk, mondtam végül, engedtem a gátlásaimnak. És akkor megint a telefon. Hogy írjak nekrológot. Ha szótárt adnak, akkor se értettem volna, hogy mit kérnek. Téreyről, kérdeztem meg háromszor is? Mert az nem lehet. Hiszen ő a legjózanabb költő, csúszott ki majdnem a számon. Úszik, odafigyel magára, dédelgeti az egészségét, akár egy hibátlan vers zárlatát. Hogy akkor most ennek is vége? Hallom a fülemben az ismerős kottát, és lassan felfogom, hogy az én nemzedékem is belépett a rossz csattanók korába. Hogy nincs többé védettség, nincs fiatalság, nincs illúzió és főként nincs kapaszkodó. Csonka életművek kerekednek hirtelen egésszé az őszikék reménye nélkül. A meglévőkből kell kiolvasni a már nem megírható leendőket. Játszani azzal, ami nem engedi a játékot, ami falként meredezik előtte, rajta a sors (?), Isten (?), gondviselés (?) gúnyos graffitije. Kár, hogy most nem tudom kinyitni a könyvet, nem vigasztal a vers. Érzem, hogy tompán, falsul szólalna meg minden. Semmi nincs, ami idézhető lenne, ami a csend helyét átvehetné, akár ideiglenesen is. Nincs, ami rímelne erre, hacsak nem a remekművek után maradó ijedt némaság. Amikor egyedül maradunk hősök, érvényes mondatok nélkül. Ha a félistenek (vagy tán egészen azok) is elmennek, miben bízzon a halandó? Másfél évvel volt idősebb, mint én. Kőrösi tízzel. Apám hetvenévesen ment el, sokáig ő volt a bója a számok sivár tengerén. A döbbenet után most nem az öröm jön, és nem a megkönnyebbülés. Ülök a szobában és az ujjamon számolgatok. Másfél, tíz vagy kicsivel több, mint harminc? Mennyi van hátra, kérdezem, és bízom benne, hogy van valaki, aki figyel. Vele alkudoznék a félhomályban. Neki sorolom, vele perelek. De akármit is teszek, csak a saját hangomat hallom.

Dupla díj whiskyvel

Publikálás dátuma
2019.06.02. 19:09

Fotó: Kollányi Péter / MTI
Huszonöt évvel ezelőtt Horváth Charlie megjelentette pályafutása első szóló albumát. Az énekes negyvenhét esztendős volt akkor, vagyis az önálló korongkészítést nem éppen karon ülőként kezdte. Ám az LP rövid időn belül platinalemezzé vált, elnyerte az év albuma, előadója pedig az év énekese díjat. A KFT együttes tíz esztendővel korábban arról dalolt Afrika című számában, hogy szóba se jöhet Skandinávia, Charlie viszont éppen a hosszú skandináv éjszakákról dörmögött, felelevenítve, hogy egy évtizeden át színét se látták idehaza. (Amúgy a „kinn” töltött évek során turnézott az Afrika elnevezésű együttessel is.)
De nem a „hideg, mégse rideg” külföldtől lett Charlie. Magyar zenésztársai nevezték el így, mert trombitált, imádta Louis Armstrong hangját meg játékát, és a fúvós hangszer másik virtuózát Charlie Parkernek hívták. A becenév abból a szempontból hátborzongató, hogy a kansasi muzsikus mindössze harmincnégy esztendőt élt súlyos autóbalesete, illetve abból fakadó drogfüggősége miatt. (Fájdalmaitól, a kórházban vált a morfin rabjává.) Elhunytakor a halottkém ötven-hatvan évesnek vélte szegényt...
Az ómen dacára az eredetileg a Károly névre hallgató Charlie felüdített mindenkit, mint a Jég dupla whiskyvel. Pedig albuma megjelenésekor a tendencia nem a hazai muzsikusoknak kedvezett, a piacnak a rendszerváltást követő kiszélesedése nyomán ugyanis előtérbe került minálunk a külföldi előadók lemezeinek értékesítése. Míg a popzenét illetően az eladási arány 1992-ben 60:30, majd 1993-ban 50:47 volt honfitársaink hanghordozói javára, addig 1994-ben már 45:48-ra módosult a mértékviszony. (A fennmaradó hányad maradt a komolyzenének.) A helyzetet súlyosbította, hogy a vadkapitalizmusban tort ült a hamisítás, egy-egy vidéki razzián nagyjából ezer kalózkazettát foglaltak le és koboztak el a rendőrök. Csak 1994-ben 22 925 audiokazettát zároltak a szervek, és csaknem háromszáz személlyel szemben indítottak büntetőeljárást illegális másolás, illetve talmi termék terjesztése miatt.
Ilyen körülmények között lett nem csupán az első, hanem a második Charlie-szólóalbum is platinalemez. Ez még akkor is nagy szó volt, ha a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége kilencvennégyben 25 ezer példányra szállította le az aranylemez elnyerésének határát. (Korábban száz-, majd ötvenezer példányért járt a fémesen-fényesen csillogó korong.) Charlie bátran arról énekelt a Játszd újra Sam című dalban, hogy „mikor minden rádión rég csupa olcsó zene szól”, producere, Rózsa István pedig így kommentálta középkorú menedzseltje kiugró sikerét: „Az igényes muzsika legyőzte a limonádét.”
Erre az áttörésre azért nem lehetett számítani. (Bár Rózsa másként gondolta.) De a két lemezről – hála az előadón kívül a Lerch István, László Attila, Horváth Attila szerzőhármasnak – hirtelen slágerré vált a "Két dózis egy helyen", valamint a Nézz az ég felé, a Mindenki valakié, az Az légy, aki vagy, a Vidékre költözöm... Valóságos sikk lett a Generál óta eltűnt, majd a Tátrai Bandben feltűnt Charlie-t hallgatni. A kései felfedezett hajdanán az Olympiával Blood Sweat & Tearst, Chicagót, Joe Cockert nyomott, és nem hiszem, hogy hitte, az efféle hangzás egyszer még trendi lesz Magyarországon. A dupla whiskyt körülvevő világot híven jellemezte, hogy Hobo így írta le a korabeli környezetet: „Azok a barátaim, akik szidták a kommunizmust, most még jobban isznak.” A valaha a Szabad Európán műsorokat vezető, majd az új korszakban idehaza is rádiózó Cseke Lászlónak (Ekecs Gézának) pedig megírták: „Intézze el, hogy zavarják már kicsit az adást! Recsegés nélkül nincs nosztalgia.”
A balettintézetben nevelkedő Charlie-tól fölösleges volt ilyesmit kérni. Recsegett ő a nélkül is, de hogyan! „Az légy, aki vagy, érezd jól magad!” – javasolta dalban. Szóban ezt így fogalmazta meg: „Az élet arról szól, hogy a munkád legyen a legnagyobb szórakozásod.”
Van olyan szerencséje, hogy ehhez tarthassa magát.
Szerző