Irán;Egyesült Államok;kémkedés;

2019-07-02 13:27:34

Amerikai kémek elfogásával henceg Irán, az ügyészség kivégeztetné őket

A halálos ítéletekkel való fenyegetőzést megelőzően, hétfőn azt jelentette be Irán: a 2015-ös atomalkuban megengedettnél több dúsított uránt halmozott fel.

"Több tíz" amerikai kém leleplezését jelentette be még tavaly augusztusban Irán. Állítólag zömében kettős állampolgárok, akiket a hadseregben és nukleáris létesítmények körül fogtak meg a rezsim emberei. Egyiküket, a védelmi minisztérium korábbi alkalmazottját már júniusban ki is végezték az ország állítása szerint. És így járhatnak a többiek is, írja a Reuters.

- hangzott el kedden az állami médiában. Az állítólagos ügynökök közül két személy pedig "hosszú börtönbüntetést" kapott.

Az Egyesült Államokkal Donald Trump színre lépése óta napról napra egyre feszültebb az iráni rezsim viszonya. A halálos ítéletekkel való fenyegetőzést megelőzően, hétfőn azt jelentette be Irán: a 2015-ös atomalkuban megengedettnél több dúsított uránt halmozott fel.