A félálom poézise és az őrület sznobizmusa

Publikálás dátuma
2019.07.29. 11:30
Korniss Dezso: Tücsöklakodalom, 1948
Főként a párizsi Pompidou Központ műveiből válogatva ad bepillantást a francia szürrealista mozgalom történetébe a Magyar Nemzeti Galéria. De mi van a magyarokkal? – tették fel a kérdést Szentendrén.
„Nem értem, hogy amikor grillezett homárt rendelek, miért nem egy jól átsütött telefont hoznak, miért a pezsgőt hűtik le, miért nem a telefonkagylókat, melyek mindig langyosak és ragadósak, és sokkal jobban festenének vödörben, jégkockák között.” Május végén jelentette meg újra a Helikon kiadó Salvador Dalí 1952-es „önéletírását”, a Salvador Dalí titkos életét, amelyben a katalán festőművész külön-külön fejezetben tárgyalja magzati és hamis gyermekkori emlékeit is, és utazik leplezetlen polgárpukkasztásban. Dalí e könyvében is gondosan ápolja az ösztönös őrült zseni imázsát – nem teljesen alaptalanul −, aki talán semmit se vett komolyan a művészet és múzsája, Gala iránt érzett szerelmén kívül. Ha nem szórakoztató irodalmi műként olvassuk Dalít, hanem készpénznek vesszük minden szavát, akár bosszankodhatnánk is azon, hogy a leplezetlenül önimádó művész hülyének néz mindenkit. Pedig nem Dalí (volt) az egyetlen, aki emlékművet emelt magának, és talált ki magának emlékezetes szerepeket, ám a képeit látva mégis egy nagyon tudatos, okos alkotó portréja rajzolható meg. A művészi szándék persze az idő múlásával az ő esetében is olykor célt téveszt: 1931-es installációja, a Gala cipője (Szimbolikus működésű szkatologikus tárgy) természetesen nem gyönyörködtetni, inkább meghökkenteni akart, de ma már inkább csak megmosolyogtat. Feltehetően sokak emlékezetében elevenen az a festménye, amelyen Gala mint alvó Vénusz van jelen, és a tenger felől érkező gránátalmából kirobbanó zöldszemű hal tigriseket és szuronyos puskát okád rá, miközben az égbolton egy fehér elefánt lebeg. Sokféle értelmezési lehetőség, Freud, paranoia-elmélet – olvashatjuk az 1944-ben született, Madridból kölcsönzött mű (Az Álom, melyet a gránátalma körül repkedő méh váltott ki egy pillanattal ébredés előtt) kommentárjaként a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán. És hogy mi fán terem a paranoia-elmélet − a tudatalatti esztétikai felfedezése −, azt olyan művek is mutatják, mint A láthatatlan alvó nő, ló, oroszlán, vagy A rothadó szamár. A rothadás, bomlás egyfelől Dalí művészetfilozófiai problémája, másfelől visszatérő motívum: Louis Bunuellel készített közös filmjében, az Andalúziai kutyában egy zongorán hever a dög. Sokkoló, brutális kép, ami valójában csak egy csúfondáros gesztus: a később irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett spanyol költő és író, Juan Ramón Jiménez akkoriban népszerű csacsimeséjének, a Platero meg énnek a kigúnyolása. A zongora aztán maradt, a rothadó szamár pedig átváltozott Lenin portrékká: 1931-es festménye, a Részleges hallucináció: hat Lenin-kép egy zongorán is sokféle megfejtést kapott már. Van, aki szerint a kommunizmus iránti szimpátiájának kifejeződése, más szerint éppen ellenkezőleg: csak bosszantása André Breton írónak, aki a mozgalom vezetőjeként agitálta a politikai anarchistákhoz közel álló szürrealistákat, hogy csatlakozzanak a kommunistákhoz − Breton Dalí iránti szeretete később utálatba csapott át. Dalí magyarázata szerint e képen Lenin mint apafigura nem más, mint szimbóluma a saját apjának, aki kitagadta őt. Ha élne, André Breton feltehetően bosszúsan venné tudomásul, hogy a szürrealizmus betetőzője és bevégzője – a pénzéhsége miatt általa csak Avida Dollarsnak csúfolt − Salvador Dalí a leghíresebb csillag a nemzeti galériában is. Pedig valóban vannak hozzá mérhető, nem kevésbé jelentős alkotók is itt, mint például a tárlat címében is nevesített belga festő, René Magritte. „Egy férfi szereplő, aki teljesen lemeztelenítve és ki üresítve áll előttünk, kivéve a bolondok vagy törtetők csengettyűit” – írta Magritte 1927-es festményéről, A kettős titokról, ami a „kis esztétikai különlegességek” problémája helyett a gondolat kifejezésének képe kívánt lenni. Ám bizonyos szempontból mégiscsak „kis esztétikai különlegesség” ez a kép (is): a festmény síkszerűségének, ezen keresztül az emberi psziché működésének a demonstrálása. Válság és újjászületés: hirdeti a tárlat alcíme, ami abból a szempontból kissé közhelyes, hogy az élet folyamatos válságból és újjászületésből áll, és nem csupán az 1929-es évhez köthető. Ám az 1929-es év mint a tárlat központi gondolata mégiscsak indokolt: ebben az évben született a kiállításon is vetített Andalúziai kutya, továbbá Breton második szürrealista kiáltványa. „Minden jel arra mutat, hogy a szellem számára létezik egy olyan pont, ahonnan nézve élet és halál, valóság és képzelet, múlt és jövő, megosztható és megoszthatatlan, magas és alacsony már nem ellentmondásként érzékelhetők” − írta többek között, amiről a kiállítás katalógusában Henri Béhar kritikus joggal jegyzi meg: meglehetősen ellentmondásos, hogy a materialista mozgalmár a testtől elválasztott szellem számára tart fenn különleges helyet. Persze a félálom poézisét és az őrület sznobizmusát is programként hirdető mozgalom – minként azt Klaus Mann írta – szinte kereste a paradoxonokat.
Giacometti: Férfi és nő, 1928–1929
A francia szürrealisták történetét hét nagyobb szekcióban mutatja be a tárlat, amelyen találkozhatunk a dadaista előfutárokon túl Joan Miró, Yves Tanguy, Pablo Picasso, Francis Picabia, Alberto Giacometti, Jean Arp műveivel is. Látható továbbá Max Ernst 1928-as Khimairája, amelyet Breton „szentképként” tisztelt, de a szürrealisták által csodált, majd megvetett olasz Giorgio De Chirico perspektívával játszó festményeivel is találkozhatunk. A trompe-l’oeil (szemet becsapó) képeket, vagy De Chirico műveit látva eszünkbe juthat Daniel Arasse művészettörténész elemzése Francesco della Cossa Angyali üdvözletéről, amelyben arról írt, a ferrarai reneszánsz mester a perspektívajátékkal miként próbálta jelezni a megmérhetetlen eljövetelét a mértékbe, és ábrázolni az ábrázolhatatlant. Innen nézve nincs új a nap alatt. A szentendrei Ferenczy Múzeumban eközben Magyar szürrealizmus címmel látható tárlat. Ez abból a szempontból merész, hogy magyar szürrealista mozgalom nem volt, aközött pedig, hogy voltak magyarok, akik egy időben szürrealista képeket festettek, a párizsi szürrealista csoport pedig 1969-ben oszlatta fel magát, nincs szoros összefüggés. Az előfutároknak tekintett Gulácsy és Csontváry műveitől kezdve itt eljuthatunk Reigl Juditig a mintegy félszáz alkotó inkább Best of válogatásnak tekinthető tárlatán. Korniss Dezső, Rozsda Endre, Ámos Imre, Anna Margit, Kandó Gyula, Barta Lajos – és még sorolhatnánk – persze akármennyi kiállítás után is több figyelmet érdemel. Kedvcsinálónak nem rossz. INFÓ A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben Magyar Nemzeti Galéria, október 20-ig Kurátorok: Didier Ottinger, Marie Sarré, Kovács Anna Zsófia Magyar szürrealizmus Szentendre, Ferenczy Múzeum, szeptember 1-ig Kurátorok: Gulyás Gábor, Eged Dalma Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete Helikon 2019. 404 oldal 
Rebé Magritte: A kettős titok, 1927

A szürrealisták

„Az újabb csoportok közül bizonyosan a szürrealistáké a legmarkánsabb, már csak azért is, mert a leghangosabb. Ezenkívül azonban a szellemileg legradikálisabb, legfüggetlenebb, és a konvencionális értelemben leginkább nem francia. Költőkből és esszéistákból áll, de festőkből is. Fantáziaviláguk ismer minden komplexust, úgy zsonglőrködik velük, mint vidám mesemotívumokkal” – olvasható Klaus Mann 1929-es jellemzése a Nemzeti Galéria katalógusában.  

Erősek és érzékenyek - AlkalMáté Trupp a Jurányi Házban

Publikálás dátuma
2019.07.29. 10:30

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Nyári kultusszá váltak az AlkalMáté Trupp előadásai. Alig lehet a produkciókra bejutni. A csapat tagjai önmagukról, idén Czukor Balázsról, készítettek darabot. A végeredmény mindig tartogat meglepetéseket.
Engem nem lehet elfelejteni – énekli Mikes Éva örökzöldjét Czukor Balázs, a róla készített előadás elején. Aztán már az alkalmi kórussá váló nézőket vezényli. Jól kezdődik, erre aztán nem számítottunk. Egy táncdal az AlkalMáté Trupp szokásos nyári előadásán. Ráadásul egy olyan volt Máté- Horvai osztályos énekli, akiről aztán mindent elképzelünk, csak azt nem, hogy szentimentális, szívbemarkoló dalokat énekelget. De hát a színész ugye, ha kell mindent megcsinál. Már aki nem hagyja abba. Czukor Balázs egy ideje színészként nem lép színpadra, kivétel éppen a Jurányi nyaranta, amikor volt osztálytársaival szerepel. Erről is szól ez az előadás, döntésekről, szakításokról, újrakezdésekről, a színészetről, a színházról. Az alkotók önmagukat is zárójelbe teszik, kifigurázzák, igyekeznek nem elszállni. Ez a tét, hogy évről évre szembe tudnak-e nézni önmagukkal, hiteles pillanatfelvételt készítve egy-egy társuk életén keresztül. Az első dal lehetne egy nyári hakni része is, mint ahogy Dömötör András Máté Gábor paródiája is, Dömötör rögtön le is haknihuszározza saját magát. Hát igen, tizenhárom éve indult az igencsak rendhagyónak számító vállalkozás, vagyis, hogy egy színészosztály tagjai minden nyáron összegyűljenek és egy rövid, de intenzív próbaidőszakot követően előadást készítsenek valamelyikükről. Idén Czukor Balázs volt a soros és már csak Jordán Adél van hátra. Időközben ketten, Fenyő Iván és Száraz Dénes kiszálltak, nem vesznek részt a produkciókban, de azért róluk is készült előadás. 
Czukor Balázs nem egyszerű egyéniség. Zárt, gátlásos, bizonytalan, mégis nagyon is szerethető. Az más kérdés, hogy egy színész mit tesz akkor, ha ilyennek született. Mondják is róla, hogy nem technikás, ő bizony akárcsak Monori Lili Kaposváron, ha kap egy instrukciót, megmakacsolja magát. Balázzsal is ez történt, az Örkény Színházból, ahol sorra kapta a nagy szerepeket, az egyik próbafolyamat után (Ascher Tamás rendezése, Mészáros Máté be is mutat egy zseniális Ascher-paródiát, ő az aki osztálytársai közül talán a legjobb színészi formáját mutatja.) Czukor Balázs a Madách térről egészen Dániáig menekült, aztán Szombathelyen játszott, rendezett, ma már csak rendez. Az előadásban változó erősségűek a jelenetek. Van néhány kiemelkedő. Az óvodában játszódó például, amelynek végén Czukor Balázs József Attila Mama című versét mondja, a többiek viszont cuki gyerekverseket. Balázs azonban a végén elakad és sírva fakad. Nagyon izgalmas lenne, ha több jelenet is arról szólna, hogy mennyire maradhatunk civilek a színpadon, mennyire lehetünk őszinték Meddig lehet kitárulkozni? Ha ösztönösek maradunk és önmagunkat adjuk, az egy idő után érdektelenné válhat és netán épp ezért kell otthagyni a pályát? A Czukor Balázs című produkció felvetések sorozata. És szerencsére többször előfordul, hogy egy-egy témából a színészeknek köszönhetően valódi jelenet, igazi színház születik. (Felkavaró, amikor a szüleiknek üzennek aktuális kudarcaikról.) Máskor megmarad felütésnek, a bizonytalanságot, a kérdőjeleket pedig mi is tovább hordozzuk magunkban, akárcsak Czukor Balázs. Info Czukor Balázs Az AlkalMáté Trupp előadása Jurányi Ház Rendező: Máté Gábor  
Szerző

Közel kerülve mások szenvedéséhez

Publikálás dátuma
2019.07.27. 11:00

Fotó: ACHIM KUKULIES / AFP
Egy nagyon összetett, fontos társadalmi üzeneteket hordozó életműbe pillanthatunk be a kínai művész, Aj Vej-vej grandiózus düsseldorfi kiállításán.
„Minden művészet. Minden politika” – vallja a kínai akcionista képzőművész, Aj Vej-vej (Ai Weiwei), akinek nevét és szerteágazó munkásságát szinte a világ minden pontján ismerik. E szikár mottó a művész legnagyobb európai kiállításának is vezérmotívuma. A düsseldorfi Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen K20 és K21 galériáiban látható nagyszabású tárlat az 1980-as évektől napjainkig mutatja be az alkotó – képzőművész, építész, kurátor, zenész, filmrendező, fotográfus – sokszínű, egyszerre politikai, társadalmi és művészeti kérdéseket feszegető életművét, amely kimeríthetetlen forrásanyagból táplálkozik.
Míg a K21-ben bemutatott munkák központi témája a migrációval mint humanitárius krízissel foglalkozik, addig a K20 kiállítótereiben a művész legmonumentálisabb munkáiból láthatunk kettőt: a 2008–2012 között készült Straight (Egyenes), illetve a 2010-es Sunflower Seeds (Napforgómagok) első alkalommal került közös kiállításra. Utóbbi alkotás több mint hatszázötven négyzetméteren terül el a kiállítótérben, és hatvanmillió kézzel készített, porcelán napraforgómagból áll. Az egyén és a tömegek viszonyát játékba hozó monumentális munka minden egyes darabja egy mini-szobor is, amelyek két és fél éven át készültek ezerhatszáz kézműves dolgozó keze alatt. A mű amellett, hogy a fogyasztói társadalom kritikáját adja, a korábbi Kínai Népköztársaság elnökére, Mao Ce-tungra is utal, akit gyakran ábrázoltak úgy, mint az éltető Napot, a népet pedig mint a felé forduló napraforgókat. A düsseldorfi kiállításon szigorú keretek között szemlélheti a látogató a porcelánmagokat (minden sarkon áll egy biztonsági őr), és nem sétálhat az installáció közepébe, mint a korábbi, a londoni Tate Modernben megvalósított tárlat alkalmával. A magok 2010-ben negyvennyolc óráig borították be az épület turbinacsarnokát, azt követően viszont csak elkülönítve volt látható, mivel egészségre károsnak ítélték meg a látogatók lépteivel felkavart kerámiaport.
Ehhez hasonlóan jelentősen üzeneteket közvetít a Straight című projekt, amely az egyén társadalomban betöltött jelentőségét, helyzetét állítja középpontba. Aj Vej-vej az államhatalom szerepét kérdőjelezi meg a 2008-as szecsuani földrengés kapcsán, amelyben hetvenezer ember vesztette életét, köztük több mint ötezer iskolás diák. (Főként középületek, iskolák dőltek össze.) A földrengésben összeomlott iskolaépületek tartószerkezeteinek vasrúdjait a művész pekingi műhelyébe szállíttatta, ahol azokat megtisztították a betontól és kiegyenesítették. A hároméves munkát követően elkészült százhatvannégy tonna vasrúddal a művész többek közt arra kíván rámutatni: bárhogy is tisztítunk meg, vagy hozunk egyenesbe valamit, annak története kitörölhetetlen az emlékezetből, akárcsak a halott gyerekek emlékei.
A düsseldorfi kiállításon Aj Vej-vej a korábbiaktól eltérő formában mutatja be a munkát, a hatalmas térben koporsószerű faládákban sorakoznak a kiegyenesített vasrudak. A kiállítótér falain annak az 5219 diáknak a nevei olvashatók, akik életüket vesztették 2008. május 12-én. Mivel a hivatalos szervek nem közölték az áldozatok neveinek listáját, a művész száz önkéntessel együtt ellátogatott a településekre, és az érintett családoktól, tanúktól gyűjtött pontos információkat. Ezáltal arról is bizonyosságot szerezve, hogy az iskola tartószerkezetének alkalmatlansága a helyi korrupt politikai döntésekből eredt. (Többek között az HBO-n futó Szecsuán könnyei, Matthew O'neill és Jon Alpert dokumentumfilmje is erre a következtetésre jut.)
Mosott, vasalt gyermek- és felnottruhák egy menekülttáborból
Fotó: A SZERZO FELVÉTELE
Noha a művész korábbi munkái, jelentős projektjei is helyet kaptak a K21 tereiben, az ott bemutatott anyag leginkább a migrációt helyezi középpontba. Az alkotó egy nagyívű installáció keretében több oldalról is megközelíti napjaink legnagyobb humanitárius krízisét. A Laundromat (Önkiszolgáló mosoda) című projekt keretében egy ruhaállványokkal teli terembe lépünk, amelyekre több mint kétezer ruházati cikk van felakasztva. A görög-észak macedón határon 2016 májusában bezárt menekülttáborban maradt ruhákat Aj Vej-vej összegyűjtötte és berlini stúdiójában kimosta, kivasalta, kategorizálta. A vasrudakhoz közel hasonlóan a néző nem tud rezzenéstelen arccal elsétálni a több ezer gyermek- és felnőtt ruhái mellett, amelyek a tisztítás ellenére is emlékeket hordoznak. E témát járja körül a Life Cycle (Életciklus) is, amely egy tizenhét méter hosszú, bambuszból készült gumicsónakszobor, benne száztíz utassal: a nagy méretű alkotás a látogatók emlékezetébe idézi a médiából ismerős zsúfolt hajókat, amelyeken a menekültek próbáltak meg eljutni Európába. A két installáció mellett a falakon képsorozatok és szelfik ezreit láthatjuk, amelyeket Aj Vej-vej saját telefonjával készített az általa látogatott menekülttáborokban, a Human Flow című, a krízist dokumentáló filmjének forgatása során. Egyesek a zsenit, mások az elvetemült gondolkodót látják benne – ám Aj Vej-vej munkái senki figyelmét nem kerülhetik el. Nem klisékben, vagy pátosszal teli megközelítésmódokkal beszél a napjainkat érintő társadalmi krízisekről, politikai történésekről, hanem a lehető legközelebb megy az egyes ügyekhez, arra ösztönözve, hogy mi is ugyanezt tegyük. A művészi formába öntött tényeket és dokumentációkat látva nem lehetünk vakok a világban tapasztalható problémákra. Aj Vej-vej szerint azonban a fő kérdés az: mit teszünk azok ellen.

Tudta nélkül bontották el a műtermet

„A mai napon elkezdték lebontani a Bal és jobb (zuo you) nevű stúdiómat, mindenfajta figyelmeztetés nélkül” – írta Ai Vej-vej 2018 augusztusában egy Instagram bejegyzésben, és videót is tett közzé a bontásról. A művész a pekingi Madárfészek stadion elkészültét követő években egyre erőteljesebben bírálta a kínai vezetést. 2011-ben a hatóságok nyolcvanegy napra őrizetbe vették, amiért nyíltan hangoztatta véleményét az emberi jogokról. Útlevelét négy évre bevonták, csak 2015 júliusában kapta vissza. Azt követően költözött Berlinbe, ahol új műterme van. Bérleti szerződése 2017-ben járt le a pekingi épületre, amelyet egy év múlva elbontottak.

A menekültekből nem lehet reklámot csinálni

Mintegy kétmillió dán koronát (76,5 millió forint) ítélt meg egy dán bíróság júliusban a kínai művésznek, amit egy dán autókereskedő vállalatnak kell kifizetnie. A Skandinavisk Motor Co. Volkswagen autókereskedő reklámcélokra használta fel a művész Soleil Levant (Napfelkelte) című alkotását, amely menekültek ezreinek állított emléket. Aj Vej-vej 3500 mentőmellényt gyűjtött össze menekültektől, akik a görögországi Leszbosz szigetén értek partot. Ezt használta fel a cég egy magazinban publikált hirdetéséhez. A mű, amely a humanitárius válságra hívja fel a figyelmet, kereskedelmi célú kihasználása nyíltan szemben áll az alkotás szellemiségével – állapította meg a dán bíróság. A cég szóvivője az ítélet után arról beszélt, már korábban kifejezték sajnálatukat, és elismerték, hogy emberi mulasztás történt. „Amint kiderült, hogy jogdíjas műről van szó, azonnal megpróbáltunk megoldást találni Aj Vej-vejjel a dán törvények betartásával.”

Infó

Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen (K20, K21), Düsseldorf, látogatható szeptember 1-ig. A cikk megjelenését a budapesti Goethe Intézet támogatta.

Szerző
Frissítve: 2019.07.27. 11:59