képzőművészet;kiállítás;

2019-09-15 21:10:03

Nem marad családban - jubileumi kiállítás a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban

Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Molnár-C. Pál és Szőnyi István festőművész egyaránt 125 éve született. Az ő műveik állnak középpontban a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum idei második jubileumi kiállításán.

„Narancs, ordító kék! Sajgó zöld! Gyönyörök tébolya. Ezeket a dolgokat raktuk papírra, hogy a római, immár elkészült műteremben mindezt realizáljuk.” A Párizst és a Velencei Biennálét már megjárt festőművész, Aba-Novák Vilmos ekként idézte meg azt a tizennégy hónapot, amelyet Rómában töltött. A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum új, Kortársak–Sorstársak? című kiállításán is szembeötlő, hogy az 1920-as évek végétől milyen sok jelentős magyar festőművész és szobrász útja vezetett Rómába. Az Aba-Novák Vilmos (1894–1941), Molnár-C. Pál (1894–1981), Szőnyi István (1894–1960) és Derkovits Gyula (1894–1934) műveiből rendezett tárlaton e szempont szerint kilóg a sorból Derkovits Gyula, de Molnár-C. Pál festőművész unokája, Csillag Péter a tárlat sajtóbejárásán emlékeztetett: Derkovits nem sokkal a grafikai munkásságának főműve, a Dózsa-sorozat megszületése után szintén elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Ám ő azt kénytelen volt visszautasítani, mivel a családtagok csak saját költségen mehettek volna az olasz fővárosba. Derkovits folyamatosan nélkülözött, ám szerelme és felesége, Dombai Viktória nélkül egy lépést sem tett sehova. Itt bemutatott önarcképe – a Mi ketten – sem születhetett meg nélküle.

 

Sőt volt, hogy a pénzszűke miatt majdnem a felesége nyomába lépett. Dombai egy időben Aba-Novák iskolájában volt modell, míg egy nap maga Derkovits is bekopogtatott oda, hogy modellként némi pénzhez jusson. Aba-Novák azonban elzavarta, mondván, egy festőnek festenie kell, nem pedig modellt állnia. Ám nem volt érzéketlen a pályatárs helyzetére: étkezési utalványokkal bocsátotta útjára. Igaz, Derkovits önérzetes ember lévén azokat sosem váltotta be. Büszke volt, akárcsak József Attila, akinek Aba-Novákéknak 1932-ben dedikált kötete, a Külvárosi éj is a műterem egyik tárlójában látható.

 

A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum a legrégibb, családi gondozásban lévő magánmúzeum az országban. A festőművész a Gellérthegy oldalában, egy Ménesi úti villában élt és alkotott ötven éven át. Halála után, 1984-ben kisebbik lánya, Éva családi gondozású magánmúzeumot hozott létre a műteremlakásból, ami 2008-ban kibővült Molnár-C. Pál idősebbik, Magda lányának szomszédos otthonával, amely Tavasz terem néven őrzi egykori lakóinak nevét. Azóta két múzeum működik egy helyen – mindkettejük portréja itt látható –, amelyet Csillag Éva, Csillag Péter, valamint Csillag Nóra (Paizs-Goebel Jenő festőművész leszármazottja) vezet. Hangsúlyozzák: ők nem művészettörténészek, így Molnár-C. Pált a művein keresztül mint embert szeretnék megismertetni. Mindenesetre Csillag Péter a tárlatbejáráson a kritikus észrevételeket a nagyapja művei kapcsán tette meg: úgy vélte, Molnár-C. alkotásai a pályatársak festészeti felszabadultságát az életmű kései szakaszában érték el.

Molnár-C. Pál festményei mellé most a három pályatárs negyvennégy műve került a családok leszármazottjainak – „az unokák szövetségének” –, valamint a debreceni Antal-Lusztig gyűjteménynek köszönhetően. Molnár-C. és Aba-Novák elsősorban az egyházművészet megújítójaként ismert: előbbi Utolsó vacsorájára Derkovits Hazafelé című, a Szent Családot idéző festménye felel. A téma Csillag Péter szerint azért is hangsúlyos Derkovitsnál, mert feleségével mindennél jobban vágytak gyerekre. (Derkovits Utolsó vacsorája a nemzeti galériában látható.) De Szőnyi István is festett templomfreskót. Az pedig külön regény, hogy Szőnyi – festészeti tudása és vegyészet iránti affinitása révén – miként bujtatott és mentett üldözötteket, látott el hamis papírokkal.

A kiállításon láthatók továbbá tájképek, aktok is – Csillag Péter pedig a hasonlóságokra, analógiákra úgy hívta fel a figyelmet, hogy a jelenélvőknek ki kellett találni, melyik képnek ki a szerzője. (Molnár-C. nem volt a játékban, a szignója ugyanis nagyon feltűnő.) A poént persze nem illik lelőni, mindenesetre találkozhat az ide látogató festészeti meglepetésekkel és élvezetes történetekkel egyaránt.

Infó

Kortársak – sorstársak?

Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

(XI., Ménesi út 65.)

A kiállítást rendezte: Csillag Péter, Csillag Éva, Csillag Nóra, Ilosfai Krisztián.

2020. február 1-ig látogatható