Össztűz az olajra

Publikálás dátuma
2019.09.21. 20:00

Geopolitikus legyen a talpán, aki megjövendöli az olajkitermelés és a szénhidrogének jövőjének az alakulását: manapság jemeni lázadók és/vagy iráni gonosztevők írják a tőzsderémtörténetet, miközben Donald Trump ujjai a Twitter és a Támadás!-gomb között motoznak. Hétfőn ledrónoznak egy szaúdi olajfinomítót, pénteken drágábban tankolunk hét forinttal. Persze nem remegne bele a világgazdaság a fekete arany érdekszövevényének birizgálásába, ha megújulókra bíznánk a holnapot.
A gőzgép nagyot szólt 1679-ben, hiszen elindította a később ipari forradalomnak nevezett korszakot, de száznyolcvan évvel később is történt még valami, ami máig ható következménye lett egy vonatkísérő és egy kovácsmester találkozásának. Edwin L. Drake és William A. Smith képe még Jockey Ewing whiskysszekrénye fölött is ott lóghatott volna, hiszen ők ketten voltak az olajmágnásszakma úttörői, akik beüzemelték az első olajkutat a pennsylvaniai Titusville-ben. Egyébként kezdetben whiskyshordókat is használtak a tárolásra, de a sztenderd hordó végül a IV. Eduárd angol király uralkodása idején, 1482-ben felbukkanó, eredetileg halak tárolására használt 42 gallonos hordó lett. Kevés dolog – nyersanyag vagy ötlet – van a világon, ami több legális jövedelemhez juttatta a világ szerencsés részét, mint a kőolaj. Az 1859-es ténykedés után másfél évvel említett urak már napi 160 tonna, vagyis körülbelül ezer hordó nyersanyagot termeltek ki a területen. A héten megtámadott szaúdi olajvállalatnál a felére, napi 5,7 millió hordóra, vagyis egymillió tonnára csökkent a kitermelés, ami öt százaléka a napi kitermelésnek. (A világ éllovasainak, Oroszországnak, Szaúd-Arábiának és az Egyesült Államoknak a napi teljesítménye összesen csaknem 30 millió hordó.) Nagy, s egyúttal megválaszolatlan kérdés, meddig tart az olajkorszak. Sokáig volt meghatározó az a nézet, hogy miután a több százmillió év alatt létrejött kínálat véges, ezért a készletek előbb-utóbb kimerülnek. Később egyre több tényező szólt e termelésközpontú olajpiaci teória ellen, és a keresletvezérelt elméletek kerültek előtérbe: az egyre korszerűbb autók egyre kevesebb kőolajszármazékot fogyasztanak (a kéttonnás terepjárók megmagyarázhatatlan fétisét nyilván nem ez a szempont motiválja), és az elektromos járművek térhódítása is a szénhidrogének iránti igényt csökkenti. Az olajkorszak néhány évtizeden belül véget ér, s ezt nem a készletek kimerülése, hanem a technoló­giai­ fejlődés okozza: a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő, mondta erről korábban a hazai olajvállalat vezető közgazdásza. Azt, hogy nemcsak gazdasági, technológiai és környezetvédelmi, hanem politikai vetületei is vannak a kőolaj piacán látható folyamatoknak, a jemeni húszik által elvállalt heti támadás is igazolja.   

Hordóárrobbantás

A politikai szál miatt fogalmazott óvatosan kérdésünkre Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, amikor azt mondta: aligha kiszámítható, mi fog történni most, amikor az ilyenkor szokásos és érthető módon „tele lett a nadrágja” a piaci szereplőknek, érintett országoknak. Az olajár ingadozása ugyanakkor természetes jelenség, vannak országok, amelyek nem is veszik figyelembe a hosszú távú stratégiáik tervezésekor. Az érdekes az lesz, milyen válaszlépéseket tesznek az amerikaiak, akiknek a szövetségesüket támadták meg, éspedig feltehetően iráni érdeknek megfelelően. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint valószínűsíthető, hogy a történet hátterében az Egyesült Államok és Irán versengése áll. Szaúd-Arábia a Trump-adminisztráció egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese az amerikai elnök 2017-es látogatása óta, első hivatalos útja ekkor Rijádba vezetett. Az atomalku iráni felmondása és az amerikai szankciós politika visszaállítása óta Teherán nem áll jól a Közel-Keleten: Jemenben egy nem győztes, Szíriában egy győztes nélküli csata fémjelzi a kapcsolatait, miközben az iraki előretolt bástyája is gyenge lábakon áll. A szakértő szerint egyébként a dróntámadás motivációinak nincs köze az olajárhoz, mert azt sokkal hatásosabban is lehetne befolyásolni. Ráadásul az agresszió éppen az ENSZ-közgyűlés előtt történt, s a támadók azt feltétlenül elérték, hogy az amerikai és az iráni elnök tárgyalását meghiúsítsák. Feledy Botond szerint nem érdemes erős válaszcsapásra számítani Trumptól, jóllehet első „felindulásában” éles hangú Twitter-bejegyzéssel reagált a történtekre: „Az amerikai kormány »csőre töltve« készen áll a vá­lasz­­adásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után”. De nyilván szó nélkül sem hagyhatja az iráni szálakkal átszőtt történetet, hiszen választási év előtt áll. Mind a távol-keleti szövetségesek, mind a rivális demokraták számára mutatnia kell valamit, de nem reagálhatja túl a lépését, jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: megfelelő károkozást akár egy kibertámadással is elérhetnek az amerikaiak. 

Villámgyors változás

A kőolajfüggőségre épülő világgazdaság, amelynek érdekcsoportjai sikítófrászt kapnak egy-egy olajármegingás hatására, meghaladott. Az elektromobilizáció már jó ideje csipkedi az oroszlán bajszát – ezt Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse mondta lapunknak. A petrolkémiai „lába” is egyre erősebb a szénhidrogének hasznosításának, vagyis a kőolaj gépjárműipari felhasználása számottevően csökken. És ezek még csak nem is környezetvédelmi szempontok, melyek természetesen elsődlegesek a hangos és látványos klímavédelmi programjairól ismert világszervezet számára. Perger András szerint a központosított villamosenergia-hálózatok helyett is inkább a disztributív, vagyis szétválasztható és kevésbé sérülékeny megújulóenergia-rendszerekre kellene építeni a jövőt. Ez a technológiaváltás akár robbanásszerű is lehet, hiszen a fiatalok már egészen másban gondolkodnak, mint a kőolajkorban felnőtt generációk. Megosztásos kereskedelmi rendszerek érdeklik őket, és inkább vágynak a legtrendibb okostelefonra, mint egy autóra. „Ahogy a Nokiáról sem gondolta volna egykor senki, hogy beleállhat a földbe, úgy a nagy német autógyártókat is érheti meglepetés…” Ami pedig a klímaváltozást illeti: ha nem változtatunk villámgyorsan, akkor néhány évtized múlva nem kell fűtés az autókba, nem a fejlesztések miatt, hanem mert 40 fok lesz odakint, mondta a Greenpeace kampányfelelőse.

A kútpisztoly mögött

Lássuk, mi áll az autónkba tankolt üzemanyagtöltő „pisztoly” mögött: mik mozgatják a járgányunkat hajtó folyadék árát. A modern kőolajtermelés több mint másfél száz éves történelme ellenére a termék piaca máig pezsgő, változatos képet mutat. A kitermelők sorában épp tavaly tört az élre az Egyesült Államok, napi több mint 12 millió hordóval. Az emelkedés ütemére jellemző, hogy 2017-ben az ország 9 millióval még csak a harmadik helyen állt, a 10 millió hordónyi mennyiséggel fej-fej mellett haladó – baráti kapcsolatokat ápoló – Oroszország és Szaúd-Arábia mögött. A váltás történelmi léptékeire jellemző, hogy az Egyesült Államokban a kitermelés több mint százéves felfutás után a nagy olajválság előtt, 1970-ben tetőzött csaknem 10 millió hordóval. Ezután a mezők kimerülésével az érték 2005 és 2008 között napi 4-5 millió hordóval érte el legutóbbi mélypontját. Az azóta mért, legalábbis látványos emelkedés mögött nem csoda, hanem a tudomány, a kutatás áll. Az amerikai olajcégek a korábbiaknál alaposabb, kőzetrepesztéses eljárásokkal korábban elérhetetlennek, értéktelennek minősített készleteket is hasznosítanak. Ez az úgynevezett palaolaj, ami ma már az ország termelésének kétharmadát adja. Miközben a jelek szerint az új eljárás egyelőre leginkább az Egyesült Államok geológiai szerkezetéhez illeszkedik, komoly eredményeket mutat fel Brazília, Kanada, Kína vagy épp Észtország. Igaz, a világ számos pontjáról hallani sikertelen kísérletekről is. Kérdés, mit hoz a palaolajjövő. Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője legutóbbi tanulmányában az amerikai energiahivatal elemzése alapján éppenséggel arra jutott, hogy az ottani kitermelés jövőre napi 13,3 millió hordón tetőzhet. Igaz, emögött nem feltétlenül a készletek kiapadása, de a túl alacsony olajár, az emiatt egyelőre parlagon hagyott mezők, illetve bizonyos olajszállítási nehézségek állnak. A hagyományos olajtermelőkre mindenesetre rájár a rúd. Ezek jó része közel-keleti állam, amelyek között a leginkább a legnagyobb termelést magáénak tudó Szaúd-Arábia véleménye az irányadó. Erőik egyesítésére elsőként a 60-as évek végén gazdag arab olajállamok alapítottak kartellt, ám hozzájuk aztán később mások is csatlakoztak, mint például Algéria, Angola, Gabon, Indonézia, Líbia, Nigéria, Venezuela és Ecuador. Belőlük áll a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), ami a Föld olajtartalékainak kétharmadát, a világtermelés 40 százalékát és a kivitel felét képviseli. Bár nem tag, „pártolóként” egyre nagyobb hatást gyakorol a szervezetre Oroszország. Az olajárak „karbantartása” érdekében a kartell és támogatói évek óta korábban sose tapasztalt fegyelemmel fogják vissza termelésüket. Ezt nehezíti a robbanásveszélyes líbiai helyzet, Venezuela gazdasági összeomlása vagy épp az állandó világpolitikai csatározások központjában álló, kereskedelmi korlátozásokkal sújtott Irán. Ezt az érzékeny egyensúlyt zavarta meg a múlt héten, amikor jemeni lázadók – gyaníthatóan iráni háttértámogatással – rakétatámadást intéztek a világ olajkitermelésének öt százalékát képviselő szaúdi olajgyűjtőközpontok ellen. Az olajpiac sajátossága, hogy a legnagyobb fogyasztók általában nem a fő kitermelők. Így az USA-n kívül Kína és Európa jó része behozatalra szorul. A világranglistán kontinensünkről Oroszországon túl a legjobb, 15. helyezést Norvégia mondhatja magáénak napi 1,6 millió hordóval. Jelentős szereplő még az Egyesült Királyság és Románia. A világkereslet mostanság a csökkenő növekedés irányába mutat, és leginkább Kína gazdasági állapotától, illetve a távol-keleti ország és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi viták kimenetelétől függ. Alapvetően tehát ezek határozzák meg, mit találunk kiírva a benzinkút totemoszlopán.

Témák
olaj geopolitika

Hajléktalan családok Mekkája

Publikálás dátuma
2019.09.15. 12:22

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
„A család: olaj az élet lámpásában” – talán ez a Gárdonyi-idézet állhatna mottóul a rákospalotai Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) ajtaján. Az alapítvány az elmúlt húsz évben olyan modellt dolgozott ki és működtet, amely éves átlagban hat-tíz fedél nélküli családot juttat önkormányzati bérlakáshoz. A segítségük nélkül a szülők valószínűleg az utcán, a gyerekek pedig állami gondozásban végezték volna.
A SZÉRA csámpás „S” betűje olyan, mintha gyerekrajz volna. A hajléktalanokkal foglalkozó szociális intézmények általában nem vidám helyek, de a SZÉRA ebben is rendhagyó. A rákospalotai családotthonban fürtökben lógnak a gyerekek a SZÉRA vezetőjén, az évtizedek óta Magyarországon élő, chilei származású Carlos Lattes Pavezen. „1997-ben, az új gyermekvédelmi törvény kihirdetése után alakultunk meg, a rákospalotai önkormányzat részeként. Két év múlva azonban leváltunk az állami szféráról, mert kiderült, hogy az állami intézményeknek meg van kötve a kezük. Ahhoz, hogy lépni lehessen, egy csomó fölösleges kört kell lefutni, a szociális terület nem viseli el ezt a bürokratikus rendszert, itt mindenre azonnal kell reagálni, erre csak civil szervezet képes” – kezdi az irodában Carlos. Hegedüsné Mónika, a SZÉRA egyik szakmai vezetője pedig arról beszél, hogy más intézményekben, ahol futószalagon kezelik az emberi sorsokat, a kollégák hamar kiégnek. Náluk alig van fluktuáció, mert vannak sikereik, látnak talpra állni családokat. Ráadásul a gárda annak idején együtt kezdett fiatalon, lelkesen, s az összetartozás élményét máig érzik.  A SZÉRA három családotthonban 52 családot gondoz, hajléktalanszállójuk férfiakat fogad be. Léteznek persze más szervezetek, amelyek hasonló nagyságrendben, esetleg tö­me­gesen foglalkoznak hajléktalanokkal. A SZÉRA egyedisége abban áll, hogy az ellátottak jelentős részét kivezetik a szociális gondoskodás soha véget nem érő mókuskerekéből.

Lépésről lépésre

Magyarországon egyre nő a lakásszegénység, s erre a szociális szféra többnyire csak átmeneti megoldásokat nyújt. A családotthonok többsége úgy működik, hogy ha egy család ideje kitelik az egyik otthonban, átmegy egy másikba, aztán a következőbe és így tovább. Ezalatt a családok zöme széthullik. „Mi a legelesettebbeket karoljuk fel és komplex programban gondolkozunk. A családok testileg-lelkileg meggyötörten érkeznek hozzánk, mindenre kiterjedő, sokirányú segítséggel, lépésről lépésre haladva újra fel kell építeni őket. Ezért fontos, hogy nálunk van perspektíva, van miért küzdeni, van jövő. Mert ha nincs motiváció, nem tudjuk őket kirángatni a gödörből” – magyarázza Carlos. Először anyacégük, a rákospalotai önkormányzat kötött velük ellátási szerződést, ehhez társult később Zugló és Dunakeszi. Az egyezmények magukban foglalják azt is, hogy az érintett önkormányzatok lehetőségeikhez mérten bérlakáshoz juttatják a SZÉRA által támogatott családokat. „Különböző állapotú la­­kásokat jelölnek ki számunkra. Szerkezetileg mind stabil, de vannak köztük olyanok, amiket az önkormányzat soha nem újítana fel. Mert kicsik, túl drága lenne a rendbetételük és csak szociális alapon lehetne őket kiadni, tehát nem éri meg nekik. Nekünk megéri, hiszen ezek a lakások családok életét változtatják meg” – szögezi le Carlos. Az első lépcsőben mindegyik család az otthonban tölt legalább négy hónapot, hogy a szakemberek lássák, miben szorulnak segítségre. Sokuknak ahhoz, hogy önálló életet élhessenek, alapvető életvezetési szabályokat kell megtanítani. Az otthonban éjjel-nappal rendelkezésre áll családgondozó, szociális munkás, szükség esetén pszichológus, fejlesztő pedagógus, jogász. A családok segítséget kapnak a munkavállaláshoz is. Carlos meséli, hogy az egyik apuka a Parlament környékén söpröget. Abban a kerületben a köztisztasági vállalat meglehetősen bőkezű: az apuka többet keres, mint ő. Az út következő állomása a felújított, berendezett „kiléptető lakás”. Ezeket a SZÉRA bérli vagy kapja az önkormányzattól. Ide egy szál bőrönddel érkeznek a családok, akik itt várják ki, amíg beköltözhetnek a bérlakásba. Utóbbinak egyik feltétele, hogy a bérlő jövedelme hosszú távon elég legyen a lakás fenntartásához, s a család a megtakarításából rendezi be új otthonát. A kiléptető lakásokra pályázni kell. A pályázatokban a családok sokféle szempontból értékelik önmagukat: munkamorál, családi gazdálkodás, gyermeknevelés, önálló életvitel, alkalmazkodási képesség. Carlos szerint ez azért jó, mert utána tükröt tarthatnak a pályázóknak. Sok családnak ugyanis nincs reá­lis képe önmagáról. A SZÉRA jelenleg tizennégy kiléptető lakással rendelkezik, de egy tavalyi jogszabály lehetővé tette úgynevezett „külső férőhelyek” létesítését. A zuglói önkormányzat három lakást ajánlott fel e célra, a SZÉRA fogja őket felújítani, most fejezték be az elsőt. A kiléptető lakások panelházakban vannak, Carlosék törekszenek arra, hogy ne gettószerűen, egy kupacban legyenek. A kiléptető lakás egyfajta teszt. Itt már nincs huszonnégy órás felügyelet, önállóan kell dönteni: a családok abból is vizsgáznak, vajon képesek-e beilleszkedni egy lakóközösségbe. Amúgy jó az arány, mert a tizennégyből legfeljebb két lakással szokott gond lenni. Az egyikkel azért, mert a mérete ­miatt oda aránylag nagy családok költöznek, és ez szúrja a lakók szemét. A másikkal azért, mert abban a házban él egy „krónikus levélíró”, akinek mindegyik beköltöző családdal baja van, de hiába kérik, személyes beszélgetésre nem hajlandó.

Senki sem tudja elvenni

A szépen felújított újpalotai panel földszintjén Tünde, egy őzikeszemű, karcsú nő nyit ajtót. Tavaszillat lengi be a lakást: ruhák száradnak mindenütt. A kilencéves Leila a díványra kuporodva tévét néz, az ötéves Karcsika rácsimpaszkodik Carlosra, és többé el se engedi. Tündét egyébként úgy jellemezte Carlos: „nagy küzdő, valódi harcos”. A fiatalasszony másfél éve került az otthonba, mert szakított a párjával, és egymaga a két gyerekkel nem győzte fizetni az albérletet. „A gyerekek apja megcsalt. Azt hajtogatta, fontosak vagyunk neki, pénzt is adott, de nem bírtam elviselni, hogy megy a másik nőhöz, én meg otthon vagyok. Hiába könyörögtem az anyósomnak, hogy legalább az unokák miatt segítsen, azt vágta a fejemhez, hogy nem vagyok a lánya” – meséli Tünde. A kis család egyelőre dobozokból él, Tünde ki se pakolt. „Majd az új helyen. Most újítja fel a Habitat for Humanity, karácsonyra elkészül. Egy szoba, konyha, fürdőszoba – láttuk, nagyon szép” – mosolyodik el. Aztán kiböki, hogy Karcsika autista. Kezdettől más volt, mint a többi gyerek, nem nézett az anyja szemébe, sokat sírt, későn kezdett járni, beszélni. De hiába futkosott ő orvosokhoz, csak akkor lett meg a diagnózis, amikor az otthon pszichológusa kézbe vette az ügyet. „Karcsika nehezen tűri a tömeget, hangoskodik a boltban, a buszon. Többször kell neki elmondani a dolgokat, de mindent megért. Leila ügyes kislány, okos, tehetséges, táncolni is jár, sokat segít az öccse körül. Szeretném, ha a fiam rendes iskolában tanulna. Szerencsénkre, ahová Leila jár, ott fogadnak autistákat, neki is van ilyen osztálytársa” – mondja. Tünde dobozokat tömörít géppel, napi hat órában. Szerinte jó munka, régóta ott dolgozik. Az otthonban meg a kiléptető lakásban is 28 ezer forint a térítési díj és ebben minden benne van. Az új lakás többe kerül majd, de nem csak a pénz, maga miatt is szeretne továbblépni. Az általános iskola után elkezdte a kereskedelmit, aztán jött Leila és abbahagyta. Most azt tervezi, hogy megpróbálná a varrónői tanfolyamot, ami ősszel indul az otthonban. „Borzasztó nehéz döntés volt eljönni két gyerekkel az albérletből. De jó, hogy megtettem – mondja. – Az a lakás, ahová megyünk, az enyém, senki nem tud onnan kisemmizni. A gyerekek apja most nagyon nyomul, velünk akar élni. Éljen, ha tényleg ezt akarja, de ha nem, úgy is jó. Én már bebizo­nyítottam, hogy egyedül is boldogulok.”

Nincsenek nagy vágyak

Vigyori kisfiú tárja ki nekünk a tíz­emeletes kapuját, majd szélvészként elhúz mellettünk. Ő Sándorék négy fia közül az egyik, és fociedzésre siet. Krisztián, a legidősebb fiú tizenhárom éves, Gyuri, a legkisebb hét. Az üveges szekrényekben sorakozó serlegek bizonyítják, hogy mind a négyen kiválóan fociznak. „Szegények voltak a szüleink, rossz helyre születtünk. Világéletemben keményen dolgoztam, de sose kerestem annyit, hogy saját otthonunk legyen” – kezdi Sándor. A család példásan nevelte gyermekeit, Sándor apjánál laktak, egy külterületi, rozoga házban, ahol a rezsi rengeteg pénzt emésztett fel. Végül a tartozások miatt dobra verték a házat, a papa vett magának egy kis lyukat, Sándorék fedél nélkül maradtak – így kötöttek ki a SZÉRA csömöri családotthonában. Vannak-e álmaik, kérdezem tőlük. „Az egyik a lakás volt. A másik, hogy minden meglegyen a gyerekeknek” – válaszolja Anita. „Sanyika tizenegy éves, belőle szeretnék valamit csinálni. Jól fog a feje, lehetne orvos, mérnök vagy jogász. Nincsenek nagy vágyaim, elzongorázok a számító­gépen, kimegyek a gyerekekkel edzésre, gyönyörködök bennük, drukkolok nekik – ennyi a szórakozás” – egészíti ki asszonya szavait Sándor. A bérlakás, amit kiutaltak nekik, kisebb, mint a mostani, ott csak egy szobája lesz a fiúknak. Hónapok óta a nagy napra, a költözésre készülnek: a számítógépben tucatnyi alaprajz sorakozik. Harmónia sugárzik belőlük. Azt mondják: boldogok, mert szeretik egymást. Akadnak nehézségeik, de ezeken segítséggel túl tudnak lépni. És egyszer talán majd elmehetnek nyaralni valami szép helyre. Eddig csak a Balatonon voltak vonattal. Vittek szendvicset, este hazajöttek. Azt, hogy ott töltsenek egy hetet, nem tudták megfizetni.
Szerző

Halhatatlanság piaci alapon

Publikálás dátuma
2019.09.15. 12:12

Fotó: SinoGene / Imaginechina
Nemrég megszületett az első klónozott macska Kínában. Az ázsiai országban egyre népszerűbb a kisállattartás, de hiányoznak az etikai és jogi normák. A klónozás a fiatalabb generációk lelki igényeit elégíti ki borsos áron.
„A szívemben nem lehet Fokhagymát pótolni” – állítja a kínai Huang Ju, akinek a brit rövid szőrű macskája nemrég betegségben halt meg. A 22 éves üzletember, ha lelkileg nem is, fizikailag azért megpróbálkozott azzal, hogy kitöltse az űrt: 35 ezer dollárt, vagyis mintegy 10,5 millió forintot fizetett azért, hogy klónozzák a macskáját. Fokhagyma II július 21-én született – a gazdája szerint újra –, és ezzel rögtön be is került a nemzetközi hírfolyamba, mivel ő az első genetikailag másolt cica Kínában. Az „újrateremtést” végző cég, a Sinogene négy éve nagyjából ezer fő bevonásával készült felmérés alapján vágott bele az üzletbe, amelyből bebizonyította: nagy igény mutatkozik a kisállatok klónozására.

Örömöt szerző klónozás

A kínai társadalom egyre jobban követi a nyugati fogyasztói trendeket. Az elmúlt években nemcsak az édességek vagy a bor iránt nőtt meg ugrásszerűen a kereslet, hanem egyre többen vesznek társállatot is. Az előrejelzések szerint idén ismét csúcsot fog dönteni a szektor bevétele: a kisállatpiac 28,2 milliárd dolláros forgalmat generálhat – ez Magyarország éves GDP-jének 20 százaléka. A gazdasági fejlődést azonban a jog nem képes elég gyorsan követni: Kínában nem bünteti a törvény az állatkínzást, ahogy a klónozásra sem dolgoztak még ki etikai szabályokat. Augusztusban már arról lehetett hallani, hogy az ázsiai országban egy nemzetközi kutatócsoport ember-majom hibridembriót hozott létre. A klónozással foglalkozó kutatók semmi rosszat nem látnak abban, hogy lelki szükségleteket és piaci igényeket elégítenek ki egyszerre. Ahogy az sem okoz különösebb lelkiismeret-furdalást számukra, hogy életekkel játszanak. A felmérések szerint a kínai társadalom többségének az ipari állatkísérletekkel sincs különösebb gondja, az örömöt szerző klónozást pedig még inkább elfogadják. A Sinogene jóvoltából 2017 óta több mint 40 kutya született. A gazdáik egyenként 53 ezer dollárt (körülbelül 16 millió forintot) áldoztak arra, hogy elhunyt kedvencükhöz megszólalásig hasonló kisállatot kapjanak vissza. A macskák klónozása azért kerül kevesebbe, mert a termékenységi ciklusuk hosszabb, így sokkal könnyebb egészséges petesejtet szerezni egy cicától, de az eljárás az ő esetükben is rendkívül körülményes. Összesen 40 petesejtet termékenyítettek meg Fokhagyma genetikai állományának a klónozásával, amelyeket aztán négy „bér­anyába” ültettek be. Közülük hár­man termékenyültek meg, de ketten elvetéltek. Végül egy kiscica született.

Mint két tojás?

A „megszólalásig hasonló” elképzeléssel azonban gond van, hiszen mindössze 90 százalékos külső egyezést tudnak az eljárást végző tudósok garantálni. Fokhagyma esetében a maradék tíz százalék már épp akkora eltérést eredményezett, hogy Huang el is keseredett a végeredménytől. Az eredeti brit rövidszőrű macskának ugyanis volt egy fekete folt az állán, az új Fokhagymának viszont nincsen. Ráadásul a kiscica szeme átható kék, míg elődjének zöldesbarna volt. A babacicák szemszíne ugyan még változhat az időben, de Fokhagyma II-nek szinte biztosan nem lesz fekete kis kecskeszakálla. „Ha azt mondanám, hogy nem voltam csalódott, hazudnék” – nyilatkozta az újdonsült cicagazda a New York Times riporterének. Ha Fokhagyma II fehér tokája ennyire kiábrándító volt Huang számára, akkor hamarosan még több illúzióval kell leszámolnia. Bár a Sinogene PR-osai igyekeznek azt sugallni, hogy a klónozott állatok természete is olyan lesz, mint az eredetié, a valóságban a genetika, a környezeti tényezők és a nevelés bonyolult kölcsönhatása formálja a kis kedvenc személyiségét – csakúgy, mint az embergyerekeknél. Az Egyesült Államokban 2002 óta klónoznak kis kedvenceket. Több amerikai híresség is igénybe vette már a szolgáltatást, közülük Barbra Streisand színésznő a legismertebb. „Nem tudtam elviselni Samantha elvesztését. Ezt szerintem minden állattartó meg tudja érteni” – indokolta a döntését. A színész-énekesnő még a kutya halála előtt DNS-mintát vett, majd két klónt is kért a coton de tuléar fajtájú állatból. Bár a kínai Huangnál jóval türelmesebben állt a kérdéshez, ő is elismerte, hogy az állatok nem pontosan ugyanolyanok, mint az elődjük volt. „Alig várom, hogy idősebbek legyenek, és kiderüljön, örökölték-e Samantha barna szemeit és komolyságát” – nyilatkozta a Variety magazinnak.

Lelki szükségletek

A mindössze kétéves Fokhagyma I húgyúti fertőzésben halt meg, mert Huang nem vitte el orvoshoz a beteg állatot. Pedig a macskák az emberekhez hasonlóan viselkednek, ha ilyen betegségben szenvednek, ezért egy lakásban tartott cica erőlködése az alomtálcán egy idő után feltűnővé válhat. Emellett az is közismert tény, hogy a fajmacskáknál, illetve az ivartalanított állatoknál különösen nagy a húgyúti fertőzések kockázata, így a gazdáknak különösen figyelniük kell erre. Miután Fokhagyma I meghalt, Huangot szörnyű bűntudat gyötörte. Először a lakásához közeli parkban temette el a kis kedvencét, de nem sokkal később bevillant neki, hogy olvasott már a klónozásról. Így kihantolta Fokhagymát, otthon a fagyasztóba tette, és amint tudta, felvette a kapcsolatot a Sinogene-nel, hogy kinyerjék a klónozáshoz szükséges DNS-mintát. A riportereknek elmondta: a családja ellenkezett, de ő jóvá akarta tenni a hibáját, azért vágott bele a programba. A klónozást végző cég kliensei­nek nagy része Huanghoz hason­lóan olyan fiatal, aki az anyagi le­he­tőségei­hez mérten sokat hajlandó áldozni azért, hogy az állata „feltámadjon”. A generációs jelenség hát­terében a fogyasztói kultúrából eredő „minden lecserélhető” hozzáállás állhat, illetve a videojátékokból megtanult szemlélet, miszerint mindig lehet egy új életet kérni. Bár azt a homéroszi eposzok óta tudjuk, a halandók életének a legnagyobb értéke az, hogy múlandó és egyszerre megismételhetetlen, a klónozás iránt lelkesedő fiataloknál van remény arra, hogy tanulnak a hibáikból. Például odafigyelnek a kedvencükre, és elviszik az állatorvoshoz, ha beteg.

Hamuból gyémánt

Gyémántot is készíttethet elhunyt kedvencének a hamvaiból az, aki nem tud megbirkózni a szeretett állat elvesztésével. A svájci székhelyű Algordanza cég már évek óta foglalkozik azzal, hogy elhunyt emberek földi maradványaiból készít ékkövet, idén pedig már kisállatok esetében is elvégzik a szolgáltatást. A természetben rendkívül magas hőmérséklet és erős nyomás kell ahhoz, hogy a hamuból gyémánt legyen, de ezt a folyamatot ipari körülmények között sokkal gyorsabban elő lehet idézni. A cég szerint az állat egyedi kémiai összetételétől függően a halvány- és a sötétkék közötti skálán bármilyen színű gyémánt kialakulhat, amelyet aztán igény szerinti formájúra csiszolnak. A szolgáltatás ára 3000 dollárnál, azaz körülbelül egymillió forintnál kezdődik.

Szerző
Témák
klónozás