Párniczky Mihály (Budapest, 1950–1998) költő, zenész, hangszerkészítő mester. A hetvenes évek „elveszett” generációjához (Csajka Gábor Cyprián, Szervác József és mások) tartozott. 1967–68-ban Zanutti Gazét néven kézzel-géppel írott „osztály-lapot” szerkesztett P. T. Á. (Ajtony) és Záboji Tibor (Iboly) barátjával. 1976-ban Monty Cantsin neoista „próféta” Kántor Inform nevű „polbeat” triójában bőgőzött. Tandori Dezső fedezte fel az 1970-es évek elején, később irodalmi folyóiratok, elsősorban az Új Írás közölte verseit. Az 1980-as évekből felolvasóestjei, performanszai emlékezetesek, majd több, az évtized végén induló lap, a Kapu, a Holmi is megnyílt előtte; a 2000-nek egyik legkedveltebb költője lett. Az Élet és Irodalomban többször is szerepelt, egyszer még könyvkritikát is írt egy nagybőgő-monográfiáról, hűen civil foglalkozásához: húros hangszerek elismert mestere volt – avatott megszólaltatója a homéroszi leírás alapján készített teknőchéj lírájának…
Levél a szanatóriumba apámnak
Ritkán járok fel hozzád mostanában;
Talán kicsit neheztelsz is ezért.
Többet reméltél tőlem, ezt beláttam,
És tanításod sokkal többet ért
Morzsáinál, mely elmémbe befért;
Mint bárminek, ennek is ellenálltam
Okos szavad ha szél is hordta szét,
Meg-meglelem a környező világban.
Nyolcéves voltam, s te aggodalommal
Írtad gyönyörű versedben nekem
– Most értem csak meg, kár hogy nem azonnal –:
„Ó, el ne bukj az élvezeteken!”
Mert úgy érzem, hogy célom, hogy nekem
Az élvezet felér a maximummal,
A legfőbb jó ábrándos lelkemen.
Te rég kinőttél már ebből bizonnyal.
„Jézus legyen a szívedben, gyermekem!”
Ezt kérted, hisz neked ő segít,
És nekem is engedted sejtenem.
Dacolva szegtem meg parancsait,
Mert terhesnek véltem az istenit,
De ezt a dacot már nem élvezem.
És csak amit vágyam istenít,
Bukjak el, de azt követelem.
Mint ember, vesszek el, nem bánom,
Hogy nem leszek koromnak dalnoka,
Csak a gyönyört, az állatit kívánom.
A lelkem itt él, nem lehet oka,
Hogy elvágyódjék messze, máshova;
Amennyi kell, azt megteszi az álom.
Lelkesedésem most még tétova,
De tán erő-próbáimat kiállom.
Jézust magából szívem kivetette,
Húsz év után az Istent tagadom.
Vagy inkább nem tudom, hogy „lett”-e
Világunk, vagy felsőbb hatalom,
Egy bölcs, előrelátó uralom,
Tán Szentháromság-Isten teremtette.
Megszülettem és éltem uralom,
Bár lelkem hittan és ostya etette.
Stafétabot kezedben, azt is írtad,
De erre nem vagyok méltó utód.
Az élted engem, ifjút nem taníthat,
Hiába őrzöd, vesd el hát botod.
Bár példaként áll megtört alakod
Előttem, más megérkezések hívnak.
A tested adott nekem alakot,
Csak test vagyok, mely lelket nem állíthat.
Ritkán járok fel hozzád mostanában.
Nehéz nekem. Nagyon magam vagyok.
Zárt rendszerben élek, kis szobában,
Melyet soha el nem hagyhatok.
Jönnek – várom is – a holnapok,
Reggel mindig egy kicsit korábban.
Testembe zárva telnek nappalok,
S keserves álom űz az éjszakában.
Mert akarok, de bosszút áll a testem,
Nem cselekszik, és nem engedelmes.
(Ilyenkor érzem, elbuktam, elestem,
Mint kedvesét elvesztő szerelmes.)
És fáj, lefektet, én hozzá türelmes
Nem lehetek, csak káromlom a vesztem,
Kalandorságom, amely veszedelmes,
Hogy mást akarok, mint amire születtem.
A biztosban hiába is fogódzom,
Ha elvesztem magamban a hitet.
Saját erőmről megbizonyosodnom
Egyszerű, s mondom mindenkinek:
„Csak test vagyok, s ha lélek is, minek?”
Bár előttem egy emberöltő-hossz-nyom,
Nem követem, én más úton megyek,
Útközben is folyvást elérve célom.
Ajánlás:
Hátsó, sötét páholyban ülsz, apám,
Ahol magad csendben kisírhatod.
Elved szerint nem lehetsz büszke rám.
Már késő, nekem már mondhatod,
Hogy egyszer elfogynak a holnapok,
És elvérzek az Isten szigorán.
Én nem a túlvilágért harcolok.
Nem lépek túl az elme sugarán.
Élni
Olyan jó élni, lépni, állni,
és nem tengődni, vélni, várni.
Taposni, fogni, akarni olyan jó,
hogy ezek mellett rossz nem lehet bármi.
Jó, ha tömlejéből kifakad a szó,
gyümölcsöt érlel, mely soha nem aszó,
és közben érni, telni, szeretni, járni.
A példamutogató
hogy vagy hogy megy a sorod mit csinálsz
csak azért mert rosszul nézel ki
szívtelen volnék ha részletezve impressziómat
rémítenélek – valami bizonnyal nincsen
egészen rendben nálad illetve nálatok
nem vagyok diszkréttelenül kíváncsi a csak rád
tartozó részletekre de gondolj bele hogy
mennyire igazam van – ez az utóbbi fél év
nagyon meglátszik rajtad – magadon ha
mindennap nézel tükörbe márpedig nézel
nem veszed észre és megelégszel azzal
hogy esti gyűröttséged hajnalra valamelyest
kisimul – szerintem te – jaj meg ne ijedj
a szótól – emészted magad márpedig
az efféle tevékenység nemigen tesz jót senkinek
főleg akinek akarnád nekem elhiheted
én viszont állati jól nézek ki még a
lúdtalpam is kiboltosodott vérnyomásom alatta
marad laza intelligencia-hányadosomnak
világnézetem hozzájuk férhető értékek iránt
elfogult csínjukon bánok hölgyekkel és
nagy lélekkel tűröm hogy szeressenek
viszonzom is hasznuk vehető mértékkel
egyszóval szar ember vagyok én és mint ilyet
naponta újjászülnek örökkön friss vagyok
üde és illatos – a patyolatra-vasaltak kétszer
is meggondolják mielőtt belém lépnek
mondd úgy nézek én ki mint akivel ez
egyáltalán megtörténhet?
Mostanában
Mostanában nagy fázások vannak
mélyrőljövő idegenkedések
szelídek félelme akaratlan remegése
és mindenféle étvágytalanságok
aztán csak semmi meg időrohasztás
és nyálkásra sírt szivárványhártya
aprószentek helyenkénti temetői
Mostanában látszatgondosság van
és látszattisztaság önhitegetése
mélytengeri halak domború szemei
és ijesztő bajsza
zene is nagyon nagyon komoly zene
klasszikus tingli-tangli zene
meg álmok képek ijedelmet keltők
rettegést ébresztők szerényekben szelídekben
Mostanában súlyok vannak mindenfelé
láthatatlan faragottkő súlyok
fáj a koppanás
ellenkező irányú szelek egyidejű
havas és jégesők node ilyet
igenis most légbemarkolások vannak
találdki mivana másikkezemben
naugye megmondtam
Mostanában istenek vannak sokan
és angyalok és ördögök
és hordószámra széntetraklorid
személyvonatok és sorompó nélküli
vasúti átjárók
nudista strandok poroltó labdák
hintőporos zacskók léggömbök légfegyverek
nagy nagy hanták
Mostanában emlékezések vannak
gyerekkorok és megnemtörtént történetek
félbemaradt régen félbemaradt gondolatok
meg nem írt régi énekek
Mostanában nagy szerelmek vannak
tárgyuk az élet
és nagy nagy reménytelenségek
Az ember
sokadmagával hatalom
világokon is átlép
nincsen számára tilalom
hogy is mehetne másképp
az egyénnek kell tilalom
mert sokszor tenne másképp
erre is jó a hatalom
és másokon is átlép
dicső utód és bősz előd
egy még dicsőbb utódnak
él vagy nem él jelenidőt
hizlalja csak a múltat
ember akiért dolgozok
aki ezért szeretne
és mind akin kovácsolok
mert szebb és szebb lehetne
Pont olyan...
Pont olyan az ország, mint a mesében,
Ember, mint a fantasztikus regényben,
Olyan a Föld, akár a Bibliában,
És az Isten, mint a káromolásban.
Az országalapító figyelme
ez az ősközösségi társadalom
már nem tud hova bomlani
alapítsunk országot
képünkre és hasonlatosságunkra
szaporodjanak és sokasodjanak
jellemzői mint fától az erdő
vágjunk félkész medreket
és figyeljük az áramlások
hogy munkálják tovább a gátak
majd eszerint épülnek
osszunk földet szorozzunk
hatékonyságot és szabályozókat
kegyeljük híveinket és
engedjük dolgozni a rászorulókat
hozzuk be az államegyházat a
túlvilági javak előtörlesztéseinek
begyűjtésére és el ne múlasszuk
az ekevasak egyrészét
kardnak meghagyni
törvényeink biztosítsák a
szabadságot és figyelmünk
terjedjen ki a kiskirályok
rendszeres felakasztására
így tudunk vagy ezer
évig kitartani
Meg kell próbálnunk
Amíg fel nem derítik
az öröm kémiai képletét,
s nem hozzák forgalomba
mindennapi tablettaként,
meg kell próbálnunk hagyományos úton
kiváltani,
szebbé tenni egymás életét.
