Győr;szexbotrány;Demokratikus Koalíció;Borkai Zsolt;

2019-10-16 14:26:17

Aláírásgyűjtéssel mondatná le Borkai Zsoltot a győri ellenzék

A győri polgármester nem csak pártját, de városát is szavazóit is elárulta – véli a DK helyi szervezete.

Akciót indított Borkai Zsolt eltávolításáért Demokratikus Koalíció győri szervezete, élen Glázer Tímeával, Borkai korábbi kihívójával.

Mint a DK közleményében írja, Borkai úgy érezte, hogy csak a Fideszre hozott szégyent, Győrre nem, ezért csak a Fideszből lépett ki, a győri polgármesterségről viszont nem mondott le. „Ezzel mára nem csak azokat árulta el, akik szerint egy ilyen botrány után már eleve le kellett volna mondania, hanem azokat is, akik vasárnap nem miatta, hanem fideszes tagsága miatt szavaztak rá” - üzenik Glázerék. Arról, hogy a helyiek mint gondolnak az ügyről, itt írtunk részletesebben.

A győri DK ezért aláírásgyűjtést indít Borkai Zsolt lemondásáért „Nem fogjuk 5 éven át tűrni, hogy egy olyan ember vezesse a városunkat, aki ilyen szégyent hozott rá. A DK szerint Borkainak nem a Fideszből kellett volna kilépnie, hanem a városvezetésről kell lemondania, mert míg a Fideszben pont olyanok vannak, mint ő, a győriek különböznek tőle” -hangsúlyozzák az ellenzékiek, akik szerint 

Borkai yachtos orgiája komoly csapást mért a Fidesz országos népszerűségére, és alapjaiban hatott az önkormányzati választások eredményére – nem is annyira Győrben, mint a fővárosban és más, mára ellenzéki vezetésű vidéki nagyvárosokban.

A Fidesz krízismegoldásként leválasztotta magáról Borkait – a pártól való távozását furcsa módon először Hollik István kormányszóvivő jelentette be, és csak aztán maga a polgármester.A  végső ítéletet azonban Orbán Viktor mondhatja ki az egykori szövetséges felett szerdán, a Balatonalmádiban megrendezett kétnapos Fidesz-KDNP frakcióülésen.