Még Mészárosék is keresik az erőműben terjengő bűz okát

Publikálás dátuma
2019.11.15. 20:09

Fotó: Molnár Ádám
Megtették a szükséges óvintézkedéseket a dolgozók körében, és haladéktalanul felvették a kapcsolatot a hatóságokkal – szögezték le.
A Mátrai Erőmű környezetében lévő településeken riadalmat okozott az a hír, hogy az egység visontai telephelyén kedden, 2019. november 12-én erőteljes szagú bomlástermékeket észleltek – közölte pénteken, november 15-én este a kormányfői strómanként számon tartott Mészáros Lőrinc áttételes tulajdonában álló áramtermelő. Az erőmű megtette a szükséges óvintézkedéseket a dolgozók körében, és haladéktalanul felvette a kapcsolatot a hatóságokkal – szögezték le. A Katasztrófavédelem általuk idézett tájékoztatása szerint a lakosság és az ipari park dolgozói az észlelés napján sem voltak veszélyben. Előzetes felmérésük szerint a bűz az erőmű területén található Őzse-völgyi víztározóban keletkezett bomlásból származott. A légtérelemzések szerint azóta a víztározó környéki bomlástermékek aránya csökkent. Az erőmű környezetében élők és a dolgozók változatlanul biztonságban vannak. A katasztrófavédelem mozgólaborja 2019. november 14-én, csütörtökön 13:38-kor az egység területén már nem észlelt a vizsgált anyagokból kimutatható értéket. A bomlás okainak vizsgálatát a Mátrai Erőmű szakemberei a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi hatóság illetékeseivel, valamint külső szakértőkkel közösen végzik. A cég csak ezek lezárulta után után alakíthatja ki végleges álláspontját a történtekkel kapcsolatban – zárja sorait az ország második legfontosabb erőműve, ahol azóta szaporodnak a gondok, hogy két éve Mészáros Lőrinc tulajdonába került át.
Szerző

Biomassza-erőművet épített Verőcén az Arago

Publikálás dátuma
2019.11.15. 19:37

Fotó: Burger Zsolt / MTI
Szijjártó szerint az erőmű is azt példázza, hogy „hisztériakeltés és a bombasztikus kijelentések helyett valós és meglapozott klímavédelmi megoldások” szükségesek.
Szijjártó Péter a horvátországi Verőcén átadta az Arago-csoport beruházásában megépült, horvát-magyar hátterű AMS Biomassza Erőművet. Az 5,7 milliárdos egységet az elmúlt huszonöt év legnagyobb Verőce-Drávamente megyei piaci beruházása, amely Magyarország egyik legnagyobb tőkebefektető holdingjának és legnagyobb bankjának részvételével valósult meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Az Arago-csoportnak nem ez az első és nem is az utolsó horvátországi energetikai beruházása – fogalmazott a tárcavezető. Az új, ötezer család energiaellátását biztosító erőmű teljesen klímabarát módon és kivételes hatékonysággal állít elő energiát – tette hozzá. Szijjártó Péter szerint a verőcei erőmű is azt példázza, hogy „hisztériakeltés és a bombasztikus kijelentések helyett valós és meglapozott klímavédelmi megoldások” szükségesek. és Darko Horvat gazdasági miniszter Szijjártó Péterrel együtt horvátországi befektetésekre buzdított.
Szerző

Vasi, zalai és brazil szennyvízgondokra is figyel a kormány

Publikálás dátuma
2019.11.15. 19:20

Fotó: MIGUEL SCHINCARIOL / AFP
Miközben rendkívüli magyarországi szippantásra 25 millió forintot, addig a brazil Sao Paulo vízgazdálkodási, szennyvíztisztítási és -elvezetési gondjai megoldására 175,3 millió forintot különített el a kormány – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.
Az egyik kormányhatározat szerint a Vas megyei Ispánk 2,9, Magyarszombatfa 10,6, Szalafő 8,3, a zalai Zalatárnok pedig 3,9 millió forintot kap „háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésének ellátására kijelölt közszolgáltató meg nem térülő költségeinek kiegészítő támogatására”. Tóth Csaba, a százfős Ispánk alpolgármestere lapunknak kifejtette: tönkrement a néhány évtizede épített szennyvíztisztítójuk. Így most a település gyűjtőjéből a katasztrófavédelem intézi a szennyvíz kiszippantását. Reményei szerint tavaszra sikerül megjavítani a közművet. A többi érintett község hasonló gondokkal küzd. A határozat Ispánk, Magyarszombatfa és Szalafő tekintetében ez év eleji munkákat ellentételez, míg Zalatárnokon 2017 októbere és ez év eleje közötti szippantást térítenek meg. A nyugat-magyarországiak mellett az Orbán-kormány a brazil szennyvíztisztítókkal is törődik. Egy csütörtöki kormányhatározat legalábbis 175,3 milliót különít el Sao Pauló-i vízgazdálkodási, szennyvíztisztítási és -elvezetési beruházásokra. Arra, hogy ez mennyiben orvosolja a húszmilliós brazil nagyváros szennyvízgondjait, a szűkszavú határozat nem tér ki. Mindenesetre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamivel több mint egy hónapja Sao Pauló-i látogatása során a brazil szennyvízkezelésben részt vevő hazai cégek számára 165 millió forintos támogatást jelentett be.
Szerző