ellenzék;köztévé;Demokratikus Koalíció;MTVA;

Újra a képviselők mellett ítélt a bíróság: nem hajíthatták volna ki az ellenzéket a köztévéből

Közleményben üdvözli a döntést a DK, és nagyon remélik, hogy a nemrég rabosított Varju László ügyében is igazságos ítélet születik.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején, 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában - írja közleményében a DK. A jogerős ítélet kimondja,

a politikusok képviselői jogaikkal éltek, így az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és semmis.

A birtokháborítási határozat ellen a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított pert. Az ügyben tavaly szeptemberben született elsőfokú ítélet, az azt mondta ki:

  • „súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott” az óbudai jegyző MTVA székházra kiadott birtokvédelmi határozata,

  • az országgyűlési képviselők jogosultak voltak az MTVA területére belépni,

  • a belépéssel nem sértették aránytalanul az MTVA rendeltetésszerű működését

  • és az épületből nem dobhatták volna ki őket.

A DK üdvözli a bíróság újabb döntését. Mint írják, abban bíznak, hogy Varju László ügyében is igazságos döntés születik majd. Varjut azzal vádolják, hogy erőszakosan lépett fel azok ellen a biztonsági őrök ellen, akik végigvonszolták az MTVA egy épületének folyosóin, majd kihajították az épületből. Kiszivárgott egy felvétel is arról, amint az országgyűlési képviselő hátán térdelnek, illetve változatos irányokba csavargatják a végtagjait az őrök - ez itt megtekinthető. Azóta Varju mentelmi jogát felfüggesztették, január végén pedig rabosították a képviselőt. Az ügyészség szerint Varju megfogta az egyik biztonsági őr vádliját, aki ettől elesett. Emiatt garázdasággal gyanúsítják.