MSZP;kongresszus;

2020-03-11 14:39:40

Az MSZP nyílt téren tartja a kongresszusát

Folyamatosan nyomon követik az operatív törzs tájékoztatását, és minden szükséges óvintézkedést megtesznek a biztonságos lebonyolítás érdekében.

Az MSZP – betartva az operatív döntését – nyílt téren tartja március 14-i munkakongresszusát – közölte szerdán Tóth Bertalan. Az MSZP elnöke hozzátette: folyamatosan nyomon követik az operatív törzs tájékoztatását, és minden szükséges óvintézkedést megtesznek a szabadban megrendezett kongresszus biztonságos lebonyolításának érdekében.

Március 14-én kongresszust tart az MSZP, ahol megalkotják az új baloldali stratégiát, döntenek, hogy bevezetik-e a társelnöki rendszert, továbbá a párt alapszabályába emelik az előválasztás intézményét.

Az operatív törzs tanácsára a kormány már lemondta a központi március 15-i ünnepséget, így tett a főváros is saját rendezvényével és lefújták az ellenzéki pártok közös ünnepségét is. A DK pedig már valamivel korábban bejelentette, hogy a koronavírus miatt felfüggeszti a teljes ellenzéki összefogásért indított aláírásgyűjtést és az országjárást.