Kína;Egyesült Államok;koronavírus;Mike Pompeo;

2020-05-04 14:15:36

Kínai lap: Pompeo mutassa be a bizonyítékait, ha azok tényleg léteznek

A Global Times című kínai lap blöffnek nevezte az amerikai külügyminiszter állításait.

A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint alaptalanul rágalmazta Pekinget Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, amikor előző nap ismételten úgy nyilatkozott, hogy egy kínai laboratóriumból szabadult el a világjárványt okozó új koronavírus.

A Global Times blöffnek nevezte Pompeónak az ABC amerikai televíziós csatornának adott interjújában tett kijelentését, miszerint „több jelentős bizonyíték” van arra, hogy a vírus a közép-kínai Vuhanban található laboratóriumból ered.

A Global Times szerint a vuhani laboratóriummal kapcsolatos teóriáknak nincsen tudományos hátterük, ezeket csupán amerikai és más nyugati politikusok használják arra, hogy a Kínával szembeni ideológiai alapú ellenérzéseiket népszerűsítsék, és ezáltal manipulálják a közvéleményt. A lap szerint Pompeo ráadásul mindent elkövet azért, hogy biztosítsa a győzelmet Donald Trump amerikai elnök és a Republikánus Párt számára a novemberi elnökválasztáson.

Az amerikai vezetés korábban a járvány elkendőzésével vádolta Kínát – olvasható a cikkben, – de

A cikk szerint emiatt tértek át az utóbbi időben a vuhani laboratóriummal kapcsolatos elméletekre.

Pompeo azonban a vasárnapi interjújában ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat „mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben” az új koronavírusról. Az amerikai elnököt pedig a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki, amire igennel válaszolt, de részleteket nem közölt.

Az amerikai külügyminiszter interjújára hivatalosan még nem reagált Peking, feltehetően azért, mert Kínában hétfőn még tartott a május 1-je miatti ötnapos munkaszünet.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség pedig a múlt héten egy Lego-figurákat felvonultató animációt tett közzé, amelyben egy Kínát jelképező, védőmaszkot viselő agyagkatona szól az Egyesült Államokat szimbolizáló Szabadság-szobor figurának arról, hogy egy új vírust fedeztek fel. A Szabadság-szobor válasza azonban, hogy ez „csak egy megfázás”. Az animáció felidézi Kína járvány elleni küzdelmének alakulását, miközben újra és újra bemutatja, hogy az amerikai fél nem vett tudomást a helyzet súlyosságáról.