hivatalos személy elleni erőszak;

2020-05-27 17:35:49

Videón, ahogyan az ámokfutó kék autós megpróbálta elütni a járőröket a Bajcsy-Zsilinszky úton

Eddig csak azt lehetett látni, ahogyan a pizzafutár megállította a Suzukit, majd a rendőrök leteperték a sofőrt.

Megosztotta az ügyészség honlapján annak a köztéri kamerának a felvételét, amely a rendőröket elsodorni próbáló Suzukis ámokfutását rögzítette. Eddig csak olyan felvételeket lehetett látni, amelyek az incidens végét rögzítették, most viszont már az is látható, ahogyan az autós a két járőrt próbálta elütni.

A férfi 2020. május 23-án a Nyugati tér felé közlekedett autójával, amikor az Andrássy úti közlekedési lámpánál a mellette lévő rendőrautóban ülő rendőrökkel - előzmények nélkül - indulatosan és agresszívan beszélt. A férfi a rendőrök kérésére lehúzódott az úttest jobb oldalára, azonban amikor a rendőrök kiszálltak az autóból és elindultak felé, őket fenyegetve és szidalmazva hátramenetbe kapcsolt. Direkt feléjük hajtott, majd egyiküket megkísérelte elsodorni.

Ezt követően a férfi nagy sebességgel elindult a Nyugati tér irányába, és a másik rendőrt is megpróbálta szándékosan elütni. A menekülni próbáló gyanúsítottat végül egy robogós pizzafutár segítségével sikerült a rendőröknek megállítaniuk. A férfi a rendőri intézkedésnek is ellenállt, megbilincseléséhez testi kényszert kellett alkalmazniuk. A bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását, ennek helye pedig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet.