Jenő viccesnek találta, hogy gázpisztollyal lő ki az ablakon – a rendőrök nem annyira

Publikálás dátuma
2020.06.03. 21:37
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A 29 éves férfi csak a fegyver hangjára volt kíváncsi, de ezzel is pánikot keltett az angyalföldi társasházban.
Lövések miatt riasztották a szerda délután  Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletét: a bejelentő szerint egy XIII. kerületi, Hegedűs Gyula utcai társasházban lövöldözött valaki. A helyszínre érkező rendőröket pedig már arról informálta egy lakó, hogy kedd este látott egy férfit, aki csúzlival lőtt a szemközti ház ablakára. A vizsgálat során gyorsan kiderült, hogy ugyanaz a személy állhat mindkét eset mögött: azonosították a lakást, ahonnan a lakók lövéshez hasonló hangot hallottak, és elbeszélgettek az ott élő fiatal férfival.
A 29 éves Sz. Jenő elismerte, hogy lőtt kedd este folyamán a szomszéd ház falára viccből egy csúzlival és a bejelentés előtt is ő lőtt ki lakásának nyitott ablakán egy gáz- és riasztópisztollyal, mert kíváncsi volt a hangjára. Bár a rendőrök azt is kiderítették, hogy a lövések során nem sérült meg senki, és anyagi kár sem keletkezett, Jenőnek így is be kellett fáradnia velük a XIII. kerületi kapitányságra. A férfi ellen garázdaság gyanújával indult eljárás, és szabadlábon védekezhet – írja a police.hu
Szerző

Horror Nyírábrányon: az ügyészség szerint két embert is kifosztott, megkínzott egy helyi anya és lánya

Publikálás dátuma
2020.06.03. 18:40
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A két nő a családi vállalkozásban csábított el, majd fosztott ki kiszolgáltatott embereket. Egyik áldozatukat leforrázták, vascsővel ütötték - áll a vádiratban.
Minősített emberrablás, súlyos testi sértés, okirattal való visszaélés – súlyos vádakkal kell szembenéznie a nyírábrányi anyának és lányának, akik a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség  közleménye szerint két embert is otthonukba invitáltak, majd túszul ejtettek és kifosztottak. 
A vádlottak – anya és lánya – a bűncselekmények elkövetése előtt nehéz anyagi helyzetben voltak, nem volt rendszeres jövedelmük, munkahelyük . A fiatalabb Debrecenben vállalt alkalmi munkát, és az ideiglenes szálláshelyén ismerkedett meg a férfi sértettel. 2019. augusztus 13-án az anya meglátogatta a lányát, ahol ő is megismerkedett az egyedülálló, beteg, életvitelében támogatásra szoruló sértettel, akinek rögtön felajánlotta, hogy költözzön hozzájuk Nyírábrányba.  A férfi ebbe beleegyezett, azonban az idősebb nő magához vette a sértett kézitáskáját, amelyben a személyes okmányai, valamint a bankkártyája volt: majd a lányával együtt közölték, hogy azokat addig nem adják neki, amíg a nyugdíját fel nem tudják venni.
A sértett vonakodott megadni a PIN-kódot, ezért a fiatalabb nő kétszer pofon vágta. Ezzel a a férfi ellenállása megtört, a vádlottak bankkártyája felhasználásával 144.000 forintot vettek fel számlájáról.
Ezután a vádlottak a férfival Nyírábrányba utaztak, ahol a sértettet egy nyári konyhában bezárva tartották, miközben többször bántalmazták - állítja az ügyészség. Az áldozatnak 2019. szeptember 6-án, reggeli sikerült az ablakon kimásznia, majd a polgármesteri hivatalába ment segítséget kérni. A történtek miatt a rendőrök is intézkedtek, a két nő lakhelyén lefoglalták az iratokat és a bankkártyát, majd visszaadták a sértettnek.
Az ügyészségi közleményből ugyanakkor kiderül, a vádlottak a férfi fogva tartásával nagyjából egy időben egy nőismerősüket is kelepcébe csalták.

A második áldozatot augusztus 13. után hívták meg otthonukba, ami napokon belül a nő börtönévé változott. Az anya ugyanis elkérte az ismerős személyes okmányait és a bankkártyáját – a sértett pedig valamiért nem gyanakodott, sőt, megadta PIN-kódját is. Másnap azonban a lány azzal gyanúsította meg a „befogadott” nőt, hogy ellopott tőlük 25 ezer forintot, és azt mondta, addig nem is engedi el, amíg nem rendezi tartozását.
A terror csak ezután kezdődött: a fiatalabb vádlott rátámadt a sértettre, vascsővel, nadrágszíjjal verte – később pedig forró vízzel forrázta le combját és seprűnyéllel ütlegelte. Ekkor már félmillió forintot követelt a rémült, megégett női áldozattól. A második sértettnek is sikerült elmenekülnie a lakásból, és segítséget kérnie – szeptember 11-én, öt nappal a férfi megmenekülése után. A rendőrség pedig ezúttal is hasonló módon járt el: a vádlottak lakásán lefoglalta az áldozat személyes iratait, bankkártyáját, és visszaadta a tulajdonosnak. Az ügyészségi közlemény alapján úgy tűnik, 
a rendőrök szeptember 6-án úgy jártak a két vádlott otthonában, és úgy távoztak onnan, hogy az elrabolt nő továbbra is a lakásban maradt.

A nyírábrányi anya jelenleg bűnügyi felügyeletét tölti, lányát letartóztatták. A főügyészség mindkettőjükre fegyházbüntetést, mellékbüntetésként közügyektől való eltiltást kért a Debreceni Törvényszékre benyújtott vádiratában.
Szerző

Letartóztatásban marad a férfi, aki sportolókat támadott meg a Hármashatár-hegyen

Publikálás dátuma
2020.06.03. 18:11
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bíróság szerint feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a Hármashatár-hegyen elkövetett támadások miatt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék. A közleményben felidézik: a megalapozott gyanú szerint a férfi több alkalommal támadott meg futó, kerékpározó és kiránduló személyeket a Hármashatár-hegyen. Áldozatait szidalmazta, meglökte, megütötte és volt olyan eset is, amikor tőrkéssel fenyegette, ismeretlen anyagot tartalmazó spray-vel szembe fújta, vagy vascsővel, illetve fadarabbal próbálta megütni őket. A nyomozás folyamatban van, a tényállás teljeskörű felderítéséhez a férfi folytatólagos kihallgatása, tanúvallomások és szakértői vélemény beszerzése szükséges. A férfi egzisztenciális körülményei tisztázatlanok: igazolt jövedelemmel nem rendelkezik, nem lakik a bejelentett lakcímén, bevallása szerint a hűvösvölgyi reptér mögötti erdős területen él. A bíróság szerint minderre, valamint a bűncselekmény jellegére és a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel továbbra is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna. A bíróság döntése alapján a gyanúsított terhére rótt többrendbeli cselekmény, illetve az igazolt jövedelem hiánya a bűnismétlés veszélyét a továbbiakban is megalapozza. A végzés nem végleges.
Szerző