rendőri túlkapás;hivatalos személy elleni erőszak;biciklis;Bartók Béla út;

2020-07-13 17:02:13

Gyanúsított lett a rendőrökkel birkózó biciklis nőből

Egy ország nézte döbbenten, ahogy rendőrök rángatnak egy sikoltozó nőt a Bartók Béla úton. Most mégis neki kell felelnie az erőszak miatt.

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják azt a nőt, aki még május 16-án, egy közúti szabálytalanság után került összetűzésbe két rendőrrel Budán, a Bartók Béla úton.

Az esetről először az Index számolt be, olvasói videójukon megrázó jelenet látható: egy nagydarab rendőr a járőrautó motorháztetőjére fektet egy hátrabilincselt kezű, eloldozásért könyörgő nőt, miközben ordítozik vele: 

Az eset rendőri túlkapásnak tűnhet, és ha nem is jogszerűtlennek, de eltúlzottnak nevezte a rendőri reakciót egy, a Pesti Hírlapnak nyilatkozó volt nyomozó is.

 A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség beszámolója azonban némiképp árnyalja történteket. Mint írják, a két újbudai rendőr közlekedési szabálysértés miatt akarta igazoltatni a nőt, aki a felszólítás ellenére nem állt meg, és csak úgy tudták megfékezni, hogy szolgálati kocsijukkal elé kanyarodtak.

Az ügyészség szerint a nőt ezután nem akarta magát igazolni, majd az újbóli felszólításra valótlan adatokat adott meg. Mikor erre figyelmeztették, a gyanúsított azt mondta, hogy ő már megadta az adatokat, a rendőröknek ezután nincs joga őt feltartóztatni, neki nincs ideje erre hercehurcára, majd felpattant a biciklire.

Valószínűleg ezután fektették a motorháztetőre, a jelenet szemtanúja és megörökítője pedig ekkor érkezhetett a helyszínre. Az ügyészség már kihallgatta a biciklist, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.