Bioritmus;gyerekek;koronavírus;COVID-19;

2020-08-28 16:00:00

Ritkán okoz halálos betegséget a koronavírus a gyerekeknél

Sokkal kisebb a valószínűsége a Covid-19 súlyos lefolyásának is, mint a felnőtteknél, viszont a gyerekek terjeszthetik a kórokozót, ezért az iskolakezdéskor – is – fokozott óvatosságra van szükség.

A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka – állapították meg brit kutatók. A tanulmány 138 brit kórház Covid-19-ben szenvedő pácienseinek adatait elemezte. Mint kiderült, a betegek kevesebb mint 1 százaléka volt gyermek és közülük is kevesebb mint 1 százalék – hat gyermek – halt meg. Az elhunytak már a koronavírus-fertőzés előtt is súlyos betegek voltak vagy valamilyen rendellenességben szenvedtek.

„Elég biztosak lehetünk abban, hogy a Covid-19 nem jár súlyos következményekkel a gyerekekre nézve vagy legalábbis nem jelentős mértékben” – fogalmazott Malcolm Semple, a Liverpooli Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője. A Covid-19-ben megbetegedett gyerekek körében ritkán alakul ki súlyos állapot és a halálozás elenyészően ritka. A szülők megnyugodhatnak, hogy gyerekeik nincsenek veszélyben, ha visszatérnek az iskolába – fűzte hozzá a kutató.

A tanulmány szerint a megbetegedett gyerekeknél a tünetek között szerepelhet a torokfájás, nátha, hányás, hasi fájdalom, hasmenés és kiütések a Covid-19 olyan ismert tünetei mellett, mint a láz, légszomj és köhögés.

A koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos globális adatok szerint világszerte a megbetegedések 1-2 százaléka jut a gyerekekre. A jelentett fertőzések túlnyomó többségében a gyerekek tünetei enyhék vagy nincsenek is tüneteik, halálozás pedig elvétve fordul elő. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a fekete etnikumú és az elhízott gyermekek jobban érintettek, ahogy azt korábban a felnőttek körében végzett kutatások is igazolták.

A BMJ orvosi folyóiratban közölt tanulmányhoz 651 kisbaba és 19 év alatti gyermek adatait elemezték, akik január 17. és július 3. között kerültek kórházba Covid-19 miatt. A hat elhunyt gyermek mindegyikének súlyos kísérőbetegségei voltak a kutatók szerint. Mint írták, a halálozási arány így is sokkal alacsonyabb volt az adott időszakban a betegség miatt kórházba került, összes - 0-106 éves - korcsoportra vetített 27 százalékos aránynál.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője csütörtökön a koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet Koppenhágában. „Nem akarunk felesleges jóslatokba bocsátkozni, de elképzelhető, hogy egy idő után többen kerülnek kórházba, és nőni fog a halálozási ráta is” – mondta Hans Kluge. Kiemelte, hogy bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat. „Senki nem legyőzhetetlen” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a gyerekek szintén terjeszthetik a vírust, de a társas összejövetelek ebből a szempontból kockázatosabbak, mint a tanintézmények. 

A magyar kormány hivatalos koronavírus-portálja, a koronavirus.gov.hu pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanévkezdéskor a pedagógusoknak a szokásoknál is nagyobb figyelemmel kell lenniük a saját és a gyermekek egészségi állapotára. Ha egy gyereken a fertőzés jelei észlelhetők, gondoskodni kell a mielőbbi elkülönítéséről. A szülőktől azt kérik, a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén se engedjék közösségbe a gyermeket, a nagyobb gyerekekben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak. A pedagógusokat és az iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérik, hogy ha az említett tünetek bármelyikét észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal.