Orbán Viktornak fejébe szállt a háború. Ahogy az ibizai afterpartin edződött kormányfői tanácsadónak, aki a markotányosnő kebléről szívja föl a csíkokba rendezett puskaport. Hogy egykori győri városvezetőt ne mondjunk, aki A Ló Néz, A Csikó Lát, Felszívnék Egy Csík Kólát kisasszony ölével került közeli kapcsolatba.
Ez jutott eszünkbe az utánozhatatlan arcizmú Gulyás Gergelyről (hogy ti. sosem röhögi el magát), aki a heti kormányinfón az MTVA – gerinc nélkül ügyesen föladott – kérdésére megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy az ellenzék szövetsége szemet huny a korrupció, az antiszemitizmus és a kokainozás fölött. Erős vár a tízmilliárdokból belakott Karmelita, nem rogy össze minden orbitális mondásra.
No de, vissza a szembeállásba szemlátomást belepistult tábornokhoz, akinek a menekültválságnál csak a vírusjárvány jött jobban kapóra egy kis állóháborúskodásra. A láthatatlan ellenségnél amúgy sincs kellemesebb a csatazaj és a lövöldözés szerelmesei számára, és a paraziták már csak ilyenek, láthatatlanok. Sokat tudna erről mesélni Balázs Péter szolnoki színi direktor is, aki ha nem a helyi fideszest támogatja éppen gejl odaadással, akkor a nézeteit fejti ki a közéleti parazitákról: szerinte ők generálják a konfliktust a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül. Orbánnak (magyar hangja: Vidnyánszky Attila) több se kellett, egykori hivatásos egyenruhást küldött a színmű élére kancellárnak, aki kerek szemekkel csodálkozott rá a felé irányuló ellenállásra. Pedig ő fegyvertelen, és csak szép, új világot, pénzt és még több pénzt, béremelést és új campust hozott a hétmérföldes puttonyában. Őszintén nem érti szegény feje, miért vérzik ezer sebből szuronyos-dragonyos cséphadarás nélkül is a pozíciója. Ahogy az egész suttyomban térfoglaló, fütyörészve annektáló kompániának halvány segédfogalma sincs róla, hiszen őket a nemzet hatalmazta föl arra, hogy kiteljesítsék a kétharmadot kulturális téren is.
Mindeközben a jelenlegi magyar kormány képviselői egyre inkább kínossá válnak Európa szalonjaiban, és ehhez már az sem kell feltétlenül, hogy betyárbugylival marjanak le rőfnyit a laptoptáskából előrámolt kolbászból-hagymából Brüsszel összes termeiben. Ott, ahonnan az újabb „nix ugribugris” üzenet érkezett, amikor az Európai Bíróság szégyenpadra ültette Minden Idők Legsuttyóbb Egyetem-eltanácsoló Törvényének végrehajtóit. És elmeszelte a lex-CEU-t, amit az USA és a német kormány is érdemi tiltakozás nélkül – szégyen ez is – hagyott megtörténni, és a Néppárt is mindössze addig jutott, hogy másfél éve se lenyelni, se kiköpni nem tudja ezt az új keleties, polóniumos borscsra emlékeztető politikai ízvilágot. Szpasziba. A héten az ügyben Varga Judit miniszter gurította a legnagyobbat, aki inkább nyerne fedett pályás lojalitásversenyt, mint jogelméletit. A miniszter szerint „nem postaláda-egyetemekre van szükség”, utalt a CEU amerikai gyökerére (miközben Kovács Zoltán hivatásos hadovász se levelezőn járta ki), amit a legnagyobb nemzetközi respektű egyetemként sikerült Bécsig űznie az orbáni szittya harcmodornak.
A felvilágosult, nyitott és kíváncsi szellem – már ami még maradt belőle – mindeközben tapodtat sem mozdul. Ott állja a sarat a Vas utcában például, csendben és méltósággal, minden NER-ármány ellenére rendíthetetlenül. Innen üzenjük a nyitottságot hiányoló kormányerőknek, hogy aligha fogadják őket tárt karokkal. Ezért hát gombolják újra a felöltőt, és ha szabad javasolnunk, ne az 1978M mintájú ejtőernyős gyakorlót.
És ha már katonaság: van egy amerikai film, Jack Nicholson, a korszakos színész és nem mellesleg nagy demokrata játszik benne, akinek a parancsára halálra rendszabályoznak egy gyenge, ezért veszélyes katonát. A tanúként megidézett Jessup ezredes a tárgyalóteremben kifakad, és beleordítja a tengerészgyalogság tisztjének a képébe: „Persze, hogy én adtam ki a parancsot.” És ha nem tette volna, ha nem védené a falat, a határokat, akkor a polgárok nem élvezhetnék a szabadságot az országban. Ez a sértett vallomás ott van Orbán Viktorban is. Nem érti, mi a baj a Nyugat és a liberalizmus, Soros és a homoszexuálisok, az ellenzék és a civilek, a kommunisták és Brüsszel ellen viselt háborújával. Egyszer talán majd szemrehányást tesz nekünk, 1994 óta először őszintén, és akár még egy mesébe is belekerülhet, mint meg nem értett katona. És a könyvet majd senki se darálja le, és kolbásznak sem töltik be. Vannak arra emészthetőbb dolgok is.
