orvosok;béremelés;Áder János;

2020-10-14 15:13:19

Zöld utat adott Áder az orvosi béremelésről szóló törvénynek

Ritkán tapasztalható konszenzust emlegetett az államfő.

Ezzel indokolta közleményében Áder János, miért hirdette ki a törvény életbelépését. Emlékezettet, hogy a törvényi előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé. A törvényt végül mindegyik ellenzéki párt elfogadta, a döntés mögött ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzus áll megítélése szerint. 

Korábban több szervezet is tiltakozását fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban. Mint arról a Népszava is beszámolt, három nagy érdekvédelmi tömörülés is a visszavonást kérte, a Magyar Orvosok Szakszervezete szerint nemzetközi egyezményt sért és jogbizonytalanságot teremt az új jogszabály. Az egészségügyi magánszolgáltatókat tömörítő egyesület pedig egyenesen úgy látja, a jogszabályváltozás egyes részletei időzített bombát jelenthetnek az ellátásban. Még Magyar Orvosi Kamara is úgy látja az elfogadás után, hogy egyes pontjai miatt a törvény végrehajtása az ellátás összeomlásával fenyeget.