közpénz;Felcsút;Mészáros Lőrinc;TAO-pénzek;

Építőipari cégtől vett energiaszeletet Mészáros Lőrinc felcsúti focialapítványa

A cégkivonat szerint a társaságnak még csak érintőlegesen sincs semmi köze az étrendkiegészítőkhöz.

Múlt héten az mfor.hu számolt be arról, hogy milyen termékkört szerzett be A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány a TAO-támogatások egy részéből. A portál most azt vizsgálta, hogy milyen cégeket választottak hosszú távú vagy alkalmi beszállítóknak Felcsúton.

A Demokratikus Koalíció évek óta próbálja elérni, hogy a miniszterelnök által alapított és Mészáros Lőrinc elnöklésével működő A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány TAO-költései nyilvánosak legyen. Az alapítvány több mint 30 milliárd forint TAO-támogatáshoz jutott az évek alatt. A jogerős határozat ellenére a felcsúti alapítvány csak a végrehajtási eljárás megindítása után kezdte el kiadni a számlákat a DK-nak. Igaz, csak egy részét. A kiadott számlák összértéke töredéke a 2011 óta elköltött TAO-nak, csupán 70 millió forintnyi lehet tudni, mire ment el. Ez a teljes lehívott támogatásnak még a 0,5 százalékát sem éri el.

Az élelmiszerek, gyógyszerek, sütemények és bizonyos szolgáltatások esetében a dokumentumok arra engednek következtetni, hogy fix partnerektől vásárol a Mészáros Lőrinc által elnökölt alapítvány. Például húst az elnök, Mészáros Lőrinc cégétől, a Búzakalász 66 Kft.-től, élelmiszert pedig a CBA-tól, a Metro-tól, a szegedi Hansa-Kontakt Kft.-től, valamint a balatonboglári Halker Kft.-től.

Akadnak azonban olyan üzleti partnerek, amelyektől – a megismert számlák alapján – néhány hónapig, vagy esetenként vásároltak.

Ilyen átmeneti partnernek tűnik a budapesti székhelyű Katona Konstruktőr Kft., amelytől a Felcsút 2014 augusztusa és 2015 novembere között nyolc alkalommal szerzett be táplálékkiegészítőnek tekinthető élelmiszeripari termékeket. A számlák összértéke 1,84 millió forint volt. 

Ebben az időszakban a felcsúti focialapítvány Regener italporokat és Voltage-szeleteket vásárolt egészen nagy tételben: utóbbiból van számla 900 darabról. Mindkét termék az edzések után segíti a gyorsabb regenerációt. Ezek a beszerzések azért pikánsak kissé, mivel a cégkivonat szerint a társaságnak még csak érintőlegesen sincs semmi köze az étrendkiegészítőkhöz. 

A fő tevékenysége ugyanis lakó- és nem lakóépület építése, és a portál az Opten adatbázisában csak egy olyan feladatkört talált, amely kicsit kilóg a sorból: a vegyestermék-kereskedelmet. Ezzel is hivatalosan csak egyetlen évig foglalkozott a Kft., 2012 februárja és 2013 februárja között.

A focialapítvány 2015-ben vásárolt a pécsi székhelyű Sportital Kft.-től nagy mennyiségben Gatorade-italporokat, alkalmanként akár 200-300 darabot is. A számlák összértéke 2,026 millió forint volt.

A Felcsút 2014 augusztusa és októbere között nagy mennyiségben rendelt fapelletet az ócsai székhelyű Kriszt Kft.-től.: 75 tonnát három egyenlő részletben. Ezért külön-külön 1,6-1,6-1,6 millió forintot fizettek ki. A Kriszt Kft. fűrészárugyártással foglalkozik. A cég többségi tulajdonosa pedig Kárpáti Zoltán Gábor, aki 2014 óta a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Football Club elnöke.