Nagy-Britannia;Románia;vakcina;Pfizer;világjárvány;koronavírus;BionTech;

2020-12-03 20:06:43

Elsősorban a veszélyeztetett csoportok beoltására koncentrálnának Angliában

Romániában több száz hatalmas oltóközpontot alakítanak ki.

A koronavírus-betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szorulók száma is csaknem nullára csökkenthető, ha a lakosság leginkább veszélyeztetett csoportjainak tagjai nagy számban megkapják a koronavírus ellen kifejlesztett oltást – mondta csütörtökön Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság előző nap bejelentette, hogy engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. A BBC értesülése szerint csütörtökön a Eurostar szuperexpresszen már el is indították Belgiumból Angliába az első adag oltóanyagot, amelyből a brit kormány eddig 40 millió dózist rendelt.

A brit kormány tervei szerint az Egyesült Királyságban jövő kedden kezdődik az oltási kampány, és ehhez az első menetben 800 ezer adag vakcina áll majd rendelkezésre.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá az új típusú koronavírus elleni oltáshoz:

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány már 100 millió adagot megrendelt, és azt remélik, hogy annak a forgalmazását is engedélyezik még karácsony előtt. 

Riadó a román katonáknak, belügyi erőknek

A bukaresti kormány után csütörtökön a román legfelsőbb védelmi tanács is jóváhagyta a koronavírus elleni oltási stratégiát.

Az oltás biztos, hatékony, megfelel a legszigorúbb európai követelményeknek, beadatása pedig önkéntes, és előjegyzésen alapul – közölte Klaus Johannis államfő.

Bukarestben a „Romexpo” kiállítási csarnokban alakítottak ki oltási központot, és  ennek mintájára a fővárosban több mint száz, országszerte pedig csaknem nyolcszáz további központot alakítanak ki.

Románia nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti az új típusú koronavírus elleni vakcina beszerzésének, tárolásának és beadásának megszervezését, ezért az oltási kampány előkészítésébe és lebonyolításába a hadsereget és a belügyi szerveket is bevonják.

A hadsereg fogja biztosítani a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását a központi raktárban és hat regionális raktárban. Ezekből juttatják majd el az oltóanyagot az állandó és a mozgó helyi oltási

központokba.