Nem szabad szó nélkül engedelmeskedni - interjú Karsai Györggyel

Sajnos olyan országban élünk, ahol csak az számít, hogy miként dönt Orbán Viktor, ha ő úgy gondolja, hogy valaminek következményének kell lennie, akkor lesz. Alatta nem létezik felelősségvállalás - véli Karsai György klasszika-filológus, egyetemi tanár, az SZFE Doktori Iskolájának vezetője.

A Színház-és Filmművészeti Egyetemen a Doktori Iskola az egyetlen szervezeti egység, ahol eddig nem történt vezető váltás. Ön miért nem állt fel?

A Doktori Iskola minden egyetemen a képzés legfelső szintje, amely oktatási rendszerében, tanmenetében és vizsgarendjében is eltér a reguláris képzésben résztvevőktől. Felépítését, mivel külön egységként működik, a Doktori Tanács határozza meg. Az egésznek egy bonyolult feltételrendszernek kell megfelelnie, ezért sem lehet csak úgy leállítani, másrészt komoly felelősség az irányítása, hiszen szakmai előmeneteleket, ily módon emberi sorsokat érint, ezért sem állhattam fel és nem választhattam a kapcsolatmegszakításnak ezt a módját az erőszakosan nyomuló új hatalommal szemben. De eljöhet az a pillanat, ha a hatalom olyan mértékben avatkozik be az SZFE életébe, amikor már az erkölcsi érzékem az előbbi érvek ellenére lehetetlenné teszi az együttműködést és amely az említett felelősségérzetet is felülírhatja.

Több vezető, tanár már korábban úgy érezte, hogy eljött ez a pillanat, önnél hol van ez a határ? Minek kell még történnie?

Amire ön kérdez, azt jó néhány hónapja az egyetemen belül vörös vonalként emlegettük, vagy azt is mondhatnánk, hogy mikor lépik át a Rubicont. Számomra ez a helyzet akkor következik be, ha az oktatási rendszerünkbe szeretnének erőszakosan beavatkozni, vagy az egyetemen belül személyi változást akarnának végrehajtani, például oktatót távolítanának el nem szakmai okokból. Ez számomra nyilvánvalóan tűrhetetlen lenne. Más kérdés, hogy miként kezeljük azoknak a szakmai szempontból, felsőoktatási ismeretek tekintetében egyértelműen hozzá nem értő embereknek a kinevezését, akiket már eddig idehoztak rektorhelyettesnek, vagy intézetvezetőnek. Az az igazság, több név hallatán nálam rezgett a léc és az egészen bizonyos, hogy ezekkel az emberekkel semmilyen kapcsolatot nem tudok és nem is akarok tartani.

Ezt hogy lehet megtenni? Mégiscsak egy intézményben dolgoznak.

Ezt nem tudom, de egyrészt őket nem ismerem el legitim vezetőknek, másrészt nemrég volt az egy éves évfordulója annak, hogy az intézmény felterjesztett a minisztériumnak egy teljesen szabályosan megválasztott rektorjelöltet. Az egyetemnek azóta sincs rektora. Az már magában is egy Ionesco-i, abszurd helyzet, hogy eközben van két új rektorhelyettes, ráadásul finoman szólva elég sajátos módon szuszakolták őket be az intézménybe. Természetesen számomra ily módon egyikük sem lehet partner, ugyanez vonatkozik az új intézetvezetőkre. Egy ideje elindult egy rendkívül álnok, borzalmas folyamat. Igyekeznek egyénenként behívni az osztályfőnököket, a tanárokat, próbálnak minket leszalámizni. Jó lenne, ha megszűnne ez a rémálom, amit játszanak velünk.

Lát erre reális esélyt?

Csak ennek lehet esélye, mert ha nem, akkor ki kell mondani azt, hogy ma Magyarországon egy teljesen értelmetlen rombolás keretében a hatalmi önkény tönkretehet egy 155 éves intézményt, amelynek értékei, akár mit csinálnak, örökre jelen vannak a magyar kultúrában. El kellene jutni végre minden résztvevőnek a rációhoz, amikor egyszer csak a változtatni akarók a homlokukra csapnak és azt mondják, hogy bocsánat vissza az egész! Lehet ezt, amit most mondok, naivitásnak tekinteni, de enélkül a hit nélkül, lehetne rögtön csomagolni és itt hagyni az egészet. Én még mindig hiszek abban, hogy amiért eddig dolgoztunk, nem lehet csak úgy elsöpörni. A legrosszabb az egészben, hogy a miértre a mai napig nem kaptunk választ.

A kuratórium több tagja a modernizáció és a nyitás szándékát emlegette.

De ezek nem többek üres szólamoknál. De jó, vegyük komolyan, akkor tessék hozzálátni, csinálják meg! Mert ha az, amit mi csinálunk, maradi, rossz vagy dohos, akkor hozzák létre a saját Színház-és Filmművészeti Egyetemüket. Bár arra azért kíváncsi lennék, hogy ezeket a rendkívül negatív minősítéseiket milyen kutatás előzte meg. Pénzük bőven van, ezek szerint szándékuk is, miért kell ehhez tönkre tenni az eddig működőt, csak azért, hogy ők valamit bizonyítsanak. Legyen verseny! De ez ugye már ki lett próbálva! A Kaposvári Egyetemen a színházművészeti felsőoktatási képzést, annak idején megkapta Vidnyánszky Attila. Ott bizonyíthatott volna, de ehelyett a színházművészeti képzést néhány év alatt a földdel tette egyenlővé.

Ezeket a szakmai vitákat soha sem játszották le. Az SZFE botrány óta pedig egyre indulatosabb vádaskodás folyik. De, ha már említette a versenyt, a minap láttam egy interjút Békés Mártonnal, a Terror Háza egyik vezetőjével, aki a kulturális hadviselésről (igen, nem tévedés) írt könyvet. Nem kevesebbet állított, mint hogy az emberekre kulturálisan kell hatni és annak a hatása előbb-utóbb a szavazófülkékben, vagyis politikailag is jelentkezik, tehát el kell foglalni a kultúrát és akkor az majd politikai hasznot is hoz.

Ez nagyon szép, erre még nem figyelmeztetett minket senki. Ez egy másik szcenárió. Hogy mi egy nagyobb – politikai játszma aprócska epizódja vagyunk, kísérleti terep, ahol ki lehet próbálni minden gonoszságot, illegitim lépést, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Vegyük csak azt a mondást, hogy szeretnének új campust. Erről sem tudunk semmi konkrétat, csupán annyit, hogy valami készül a háttérben. Elindult az adminisztráció és a tanulmányi osztály költöztetése a Vas és a Szentkirályi utcából. De részleteket nem tudunk, ráadásul ezek az épületek számunkra egyelőre megközelíthetetlenek. Az a látszat, mintha ezeket a komplexumokat teljesen ki szeretnék üríteni. Az is tény, hogy a filmesek egy részének külön infrastruktuláris megoldást ajánlottak fel, Ez is beleillik a leszalámizás szándékába. Az is lehet, hogy a meglévő épületeinket ki szeretnék söpörni oktatóstól, hallgatóstól és februártól valami teljesen újat kezdeni.

Komoly fenyegetés volt a hallgatók félévének eltörlése.

Amit a magyar jog egyszerűen nem ismer. A tanítás a kancellár és a kuratórium minden, a tanítás ellehetetlenítését célzó lépése ellenére az egész akadémiai félév során folyamatosan, szabályos keretek között zajlott, ezt bizonyítani is tudjuk. Az órákat dokumentáltuk, erről még novemberben sok száz oldalas anyagot adtunk le az Oktatási Hivatalnak, de ők nem fogadták el, mert előzetesen a kancellár, aki ellenérdekelt, azt nem írta alá. Kis magyar abszurd: az egyetem célirányos, szabályos működtetéséért felelős, erre a célra kinevezett kuratóriuma mindent elkövet az oktatás ellehetetlenítéséért.

Az egyetemeken az esetleges félév eltörlésére egy kormányrendelet is született, ami a járványhelyzetre hivatkozik.

Igen, de ez visszamenőleg nem lehet hatályos. A félév érvénytelenítés szándéka vagy érthetetlen, végtelenül ostoba, csúnya és gonosz ötlet, vagy egy újabb álnok terv része, amit egyelőre még nem lehet átlátni. Egyébként mintha most éppen ott tartanánk, hogy legalább ebből az értékpusztító tervből megpróbálnak valahogy kihátrálni.

Nem lehet, hogy nyomásgyakorlásnak, illetve büntetésnek, megfélemlítésnek szánják?

Értem, a szándék lehet, hogy ez, de praktikusan nem működik, hiszen, amit most eltörölnének, azt nem lehet csak úgy egyszerűen meg nem történtté tenni.

És ha új helyszínre, új keretekre tesznek ajánlatot?

Azt már velem biztosan nem tudják megtenni. Februártól biztosan nem tartom meg újra az előző félév óráit. Azért az abszurditásnak is vannak határai.

Lehet, hogy még sincsenek? Gondoljunk csak Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának Soros Györgyre tett megjegyzéseire. Óriási vihart kavartak ugyan, de az ügynek, úgy tűnik, mégsem lesz személyi következménye.

Sajnos olyan országban élünk, ahol csak az számít, hogy miként dönt Orbán Viktor, ha ő úgy gondolja, hogy valaminek következményének kell lennie, akkor lesz. Alatta nem létezik felelősségvállalás. Emiatt elviselhetetlen lépések megtétele esetén sem lehet a miniszterelnök engedélye nélkül hozzányúlni senkihez és semmihez. Egy demokratikusan működő országban, ha valaki a Demeter Szilárdéhoz hasonló mondatokat leír, nem maradhatna pozícióban. Főhajtás jár a Petőfi Irodalmi Múzeum azon munkatársainak, akik felemelték szavukat főigazgatójuk minősíthetetlen, antiszemita megnyilvánulása ellen. Ez a tettük egy nagyon fontos, karakán kiállás volt. Sokan mondják, hogy ha nincs az SZFE története, akkor ez a tiltakozás sem történt volna meg. A Színház-és Filmművészeti Egyetem története talán azt mutatja meg, hogy nem szabad a hatalom önkényének szó nélkül engedelmeskedni. Igen, felütötte a fejét a felelős állampolgári gondolkodás.

Valóban, de épp a PIM munkatársai bizonyították, hogy ez a kiállás egyelőre kisebbségben marad.

Igen, ma még talán ez így látszik, de a kezdő lépések megtörténtek és talán a legközelebbi hasonló esetben még szélesebb körben hangzik majd el, hogy „eddig és ne tovább!”, és talán egyszer elérkezik az a pillanat is, amikor véget tudunk vetni ennek a diktatórikus államberendezkedésre való törekvésnek, amelynek millió és egy megnyilvánulásával zokszó nélkül együtt éltünk az elmúlt évek során.

Mások viszont nem ennyire bizakodók, például a Péterfy író házaspár tagjai, Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva, akik nemrég a járvány idején elköltöztek Olaszországba, mert úgy gondolják, annyira mérgező az itthoni légkör, hogy nem tudnak itthon alkotni.

Nem ők az elsők, sajnos, ez a folyamat évek óta tart. Gondoljunk csak Schiff Andrásra, Schilling Árpádra, vagy Kovalik Balázsra. Pusztítani, rombolni, ahogy Orbánék csinálják, sokkal könnyebb, mint ezeket a sebeket később begyógyítani. Az Orbán-rezsim alatt az ország egyre rosszabb szellemi és erkölcsi állapotba került, s az értékpusztítás valóságos mértékét majd akkor fogjuk felfogni, amikor vége lesz. Sajnos megjósolható, hogy hosszan tartó, nagyon nehéz munka lesz bebizonyítanunk, hogy ott a helyünk a demokratikus értékek tiszteletben tartására épülő, európai országok között.