olajszennyezés;nyomravezetői díj;Szigetszentmiklós;

2020-12-22 22:00:22

Már több mint tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel az olajszennyezés felderítéséhez

A környezeti katasztrófa helyszínéről 613 tonna olajjal szennyezett tőzeget, iszapot, és mintegy 30 köbméter olajos szuszpenziót szállítottak el a szakemberek.

Több mint tízmillió forint nyomravezetői díj gyűlt össze eddig annak felderítésére, hogy ki okozta a Ráckevei-Soroksári Duna-ágnál történt olajszennyeződést – írja a Telex.

Ebből civilek ajánlásából több mint 8 millió forint gyűlt össze, a rendőrség pedig nettó kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A vízügy decemberben lakossági bejelentésből értesült arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyójánál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton azt közölte, hogy péntekig hat munkagéppel csaknem 30 ezer kilogramm szennyezett anyagot vittek el az ártalmatlanító hulladékbefogadóba. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A vízszennyezésről a Népszava riportját itt olvashatják.

Az első, félmillió forintos nyomravezetői díjat Pfeifer Rikárd ajánlotta fel. Kedd délután Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a környezeti katasztrófa helyszínéről mindösszesen 613 tonna olajjal szennyezett tőzeget, iszapot, 29,79 köbméter olajos szuszpenziót szállítottak el a védekezésben részvevő szakemberek, akik megmentették a Duna-ág halállományát és más hasznos vízi élőlényeit a biztos pusztulástól.

Pfeifer Rikárd arról is beszámolt, hogy a nyomravezetői díj óráról órára emelkedik, a civilek már több mint 8,7 millió forintot ajánlottak fel.