maszk;Csepel;késelés;SZFE;

Letartóztatták az SZFE-maszk miatt késelő férfit, közel 11 évet is kaphat

Már korábban is támadott meg másokat az övétől eltérő politikai véleményük miatt.

Az ügyészség kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésére látott lehetőséget, amellyel a nyomozási bíró is egyetértett. A kerületi ügyészség a kiemelt súlyú ügyben, a mielőbbi elszámoltatás érdekében a férfit gyorsított eljárásban állítja bíróság elé

- derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. Mint az a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásból kiderül, a gyanú szerint a 37 éves férfi pár nappal ezelőtt egy csepeli autóbuszon bántalmazott egy nőt az általa viselt maszkon lévő felirat, valamint egy egyetem átalakítása ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozás miatt. A támadót az eset után elkapták, eddig őrizetben volt. 

A döntés a fellebbezések miatt nem jogerős. 

Szinte biztos, hogy letöltendő börtön vár a férfire

Ó. Bencét súlyos testi sértés kísérletével és közösség tagja elleni erőszak bűntettével gyanúsítják.

A halmazati szabályok alapján közel 11 év börtönre is ítélhetik – mondta el a Népszavának az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének egyetemi docense. Ambrus István szerint minősítő körülmény, hogy késsel követte el a bűncselekményt, ez pedig súlyosabb megítélés alá esik. A szakember szerint a közösség elleni erőszak bűntette az SZFE-maszk miatt megállapítható lesz.

Hozzátette, a büntetés mértéke annak fényében változhat, hogy az áldozatának arcán ejtett sérülés mennyire súlyos. "Az arc megvágása lehet felszíni, de ha fontos izmot ér, akkor akár maradandó fogyatékosság is szóba jöhet" - magyarázta. 

Mint lapunk is megírta, a késelőnek nem ez volt az első hasonló ügye és egyszer már közmunkára ítélte őt a bíróság. Az Index egyik újságíróját megharapta, amiért az plakáttépkedés közben lefotózta őt, de a Móricz Zsigmond körtéren egy MSZP-s kitelepülés résztvevőit is megtámadta.